Sikertelen volt a Virgin Galactic űrrepülő-tesztje, a pilóták vitorlázva szálltak le

2020. december 12. – 16:16

frissítve

Sikertelen volt a Virgin Galactic űrrepülő-tesztje, a pilóták vitorlázva szálltak le
A VMS Eve hordozórepülő hasán a VSS Unity-vel – Fotó: Virgin Galactic

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés – 18:44

Sikertelen volt a Virgin Galactic Unity űrrepülőjének tesztköre – írja a Verge. A gép sikeresen lecsatlakozott a levegőben a hordozó repülőről, de a hajtóműve túl hamar lekapcsolt, így nem jutottak ki az űrbe. Ideális esetben a hajtómű egy percig marad működésben, és csak utána kapcsol le.

A pilóták visszavitorláztak az új-mexikói űrkikötőbe, a legénység és a repülő sértetlenül földet ért. A Virgin Galactic a Twitteren azt írja, hogy kicserélik a hajtóműben található motort, és amint tudják, megismétlik a tesztrepülést.

Ahogy korábban a BBC cikke alapján írtuk, a Virgin Galactic szombatra tervete a VSS Unity nevű kereskedelmi űrrepülő első legénységgel való tesztrepülését. Az űrturista-repülő a külön erre a célra épített kereskedelmi űrkikötő felett tett volna egy kört. Az űrturizmus beindulását 2021-re várják.

Már több mint 600-an vettek jegyet Sir Richard Branson űrrepülőire (például Justin Bieber és Leonardo DiCaprio). Egy 90 perces út nagyjából 73 millió forintba kerül.

A cég még három próbarepülést tervez, a szombati lett volna az első. Az utolsón már Branson is részt vesz majd. Az első körben csak két pilóta volt a gépen: volt NASA űrhajós CJ Sturckow és a Galactic fő tesztpilótája, Dave Mackay. Egy 2014-es, halálos baleset után a repülő több rendszerét is újra tervezték, szakértők szerint biztonságos lesz a teszt.

A jármű – ha minden jól megy – átveheti a most használt kiképző központok szerepét.

„Jelenleg szimulált környezetekben kell képeznünk őket – úszómedencékben és úgynevezett hányós üstökösökben, amik valójában zuhanórepülő repülők”

– magyarázta Will Whitehorn, az Egyesült Királyság Űripari Csoportjának elnöke. Szerinte az űrturizmuson és űrkutatáson kívül ez is nagyban hozzájárul majd az űripar fejlődéséhez.

A Virgin nemrég mutatta be a Unity utasterét: mozgó ülésekkel próbálják ellensúlyozni a gyorsulás hatását. Az utasok az előttük lévő ülések háttámlájába szerelt képernyőkön figyelhetik a repülési adatokat. Ha az űrre kíváncsiak, nem kell küzdeniük a kilátásért, a repülő testén 12 ablak található. A kabin végén még egy nagy tükröt is felszerelnek, hogy az utasok láthassák magukat lebegés közben.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!