A Samsung jövő évi csúcsmodellje egyelőre lassabb, mint a tavalyi iPhone

2020. december 7. – 15:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyik legnagyobb mobilprocesszor-gyártó cég, a Qualcomm nemrég jelentette be új csipjét, a Snapdragon 888-at. A Snapdragon-család hajtja az androidos okostelefonok nagy részét, így az új modell teljesítménye mindig fontos kérdés, hiszen alapjaiban határozza meg, mit tudnak majd a következő egy évben megjelenő okostelefonok. A 888 bejelentésekor elég fura volt, hogy a szokásos szép ígéretek (35% sebességnövekedés 20% fogyasztáscsökkenés mellett) után, amikor a felsorolásra került a sor, hogy milyen gyártók dolgoznak majd a processzorral, a legfontosabbnak számító Samsung neve nem hangzott el (ellentétben pl. az LG-vel, a OnePlusszal vagy a Motorolával). A Samsung a Galaxy S széria indulása óta használ Snapdragont, illetve a saját, Exynos csipjét. A Qualcomm bejelentése után úgy tűnt, nagy változásnak állunk elébe, és a Samsung szakít a céggel.

Ezt a feltételezést most cáfolni látszik, hogy a Geekbench teljesítménymérő tesztoldalon feltűntek egy Galaxy S21 prototípus teszteredményei, és itt Snapdragon 888 (valamint 8 giga memória és Android 11) látszik a hardveradatok között. Még ennél is érdekesebb az eredmény, ami egészen lehangolóan alacsony. Nem csak a jelenlegi bajnok iPhone 12 számai mögött marad el, de még a tavalyi, 11-es iPhone is megelőzi. Sőt, a jelenlegi Samsung csúcsmodell, a Note 20 is megveri a jövő évi S21-est.

Persze egy prototípus eredményeiből nagyon erős következtetéseket nem illik levonni, hiszen még nem végleges a hardver, éppen azért tesztelik, hogy kiderüljön, hol kell tovább optimalizálni a vasat. Viszont a hírek szerint az S21-et január végén tervezi piacra dobni a Samsung, ami azt jelenti, hogy sok idejük már nincs plusz lóerőket csiholni a telefonba. Ha pedig valóban problémák vannak a Snapdragon 888-cal, és nem csak a Samsungnál ment félre valami (vagy kerültek fel hibás, esetleg régi teszteredmények az oldalra, mert ez is egy opció), akkor az összes Qualcomm-partner telefongyártó szívhatja a fogát a 2021-es modelljei miatt. Mindezzel leginkább az Apple, és a szintén saját processzorral dolgozó Huawei járna a legjobban)

(via BGR)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!