Az MTA is megvizsgálta, hogy káros-e az 5G

2020. november 24. – 10:23

Másolás

Vágólapra másolva

Nem talált arra utaló jelet a Magyar Tudományos Akadémia, hogy az 5G emberre káros hatással lenne, de folyamatosan vizsgálják a mobilhálózatokat, mert több újdonság hatását még nem ismerjük – áll az akadémia közleményében.

Sáfrány Géza, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője azt mondta, hogy az 5G hálózatok alacsonyabb frekvenciáit (3,6 GHz alatt) már jó ideje használjuk a 2G ás 4G rendszerekben, és a wifi -kapcsolatokban. Hiába ér minket évek óta ez a hatás, egyelőre nem köthető hozzá semmilyen egészségkárosodás, tehát az 5G hálózatok indulásakor még nem kell tartanunk tőle.

A később bevezetni tervezett 26 GHz körüli frekvenciák hatásairól még nem tudunk eleget, így Sáfrány egyetért a Holland Egészségügyi Tanács állásfoglalásával, azaz nem javasolja a frekvenciák használatát, míg le nem zárulnak a megfelelő vizsgálatok. Bár ezek a magas frekvenciás elektromágneses sugárzások csak pár milliméter mélyen hatolnak be az emberi testbe, érdemes vizsgálni a szomszédsági hatást, melynek során a károsodott sejtek állapota különféle jelzéseik révén kihatással lehet a szomszédjaikra, sőt, a szervezet távolabbi sejtjeire is.

A minket érő sugárzás nagyobb része nem is az adótornyokból jön, hanem a mobilunkból. Minél távolabb vagyunk az adótoronytól ez a sugárzás annál nagyobb, így a rossz térerősségű helyeken érdemes kihangosítva, vagy fülhallgatóval telefonálni.

Nagy Lajos, a BME-VIK Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék tanszékvezetője azt mondta, hogy biológusokkal együtt vizsgálják a különböző sugárforrás-elrendezések biológiai mintákra gyakorolt hatását, így ha valahol túl magas térerősség lép fel, azt azonnal észre veszik. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság összesen több mint 70 telepített és mobil mérőállomással monitorozza a minket körülvevő elektromágneses sugárzást, és amennyiben ez valahol az átlépné az egészségügyi határértéket, gyorsan intézkednek.

Hernádi István, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tanszékvezetője megerősítette, hogy az elektromágneses sugárzás jelentős része valóban elnyelődik az agyszövetben, sőt, néhány vizsgálat az agyi idegsejtek kapcsolatainak elváltozását is kimutatták – azonban az agy magatartásban is megjelenő működésére gyakorolt hatás azonban kevésbé kimutatható. Hernádi kutatásai során arra jutott, hogy a 3G és a 4G nem befolyásolják a kognitív képességeket, de hatással vannak az éber agy hullámtevékenységére. Szerinte az 5G jövőbeni vizsgálata hasonlóan fontos.

A teljes beszélgetést itt megtekintheti:

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!