Megérkezett az űrállomásra a SpaceX első üzemszerű missziója

2020. november 17. – 06:22

frissítve

Megérkezett az űrállomásra a SpaceX első üzemszerű missziója
A Crew Dragon személyszállító űrhajó, miután összekapcsolódott a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomással 2020. november 16-án. MTI/AP/NASA-TV

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kedden a SpaceX magán társaság első üzemszerűen indított űrhajója, fedélzetén három amerikai és egy japán asztronautával, akik tavaszig dolgoznak majd az űrállomáson, írja az MTI.

A NASA Kennedy űrközpontjából, Cape Canaveralből egy nappal korábban felbocsátott Crew Dragon közép-európai idő szerint kedden 05:01-kor kapcsolódott az űrállomáshoz, 27 órás teljesen automatizált repülést követően.

Michael Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker amerikai, valamint Nogucsi Szoicsi japán űrhajóst az ISS-en amerikai kollégájuk, Kate Rubins üdvözölte, amikor a két legénység között létrejött az első rádiós kapcsolat.

Fotó: MTI/AP/NASA-TV
Fotó: MTI/AP/NASA-TV

A Föld fölött körülbelül 400 kilométerrel lebegő űrállomáson jelenleg Szergej Rizsikov és Szergej Kudj-Szvercskov orosz, valamint Kate Rubins dolgozik.

A SpaceX egy évtized alatt kifejlesztett új űrkapszulája idén május végétől augusztus elejéig járt először az űrben két amerikai veterán asztronautával, Robert Behnkennel és Douglas Hurley-vel.

Ez volt az első eset az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indított űrexpedíciót. Az űrsiklók „nyugdíjazása” óta, az elmúlt kilenc évben az amerikai asztronauták orosz űrhajókkal jutottak el az ISS-re. A NASA és a SpaceX megállapodása szerint a mostanit még öt másik teljes űrmisszió követi 15 hónapon belül, de a vállalat közben űrturisták – például Tom Cruise színész – számára is indít majd „űrkirándulásokat”.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass