A pápa látogatása miatt csúszik a P. Mobil-koncert a Sportarénában

2023. március 20. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A P. Mobil helyett a pápa lép fel a Papp László Budapest Sportarénában április 29-én – közölte a Broadway jegyiroda. „A Szentatya hivatalos programjának egyik fontos részét képezi a fiatalokkal való találkozás, amelyre április 29-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor” – írták. A P. Mobil-koncertet ezért másnap, április 30-án tartják meg, a program szerint az idén ötvenéves rockegyüttes vendége a Piramis lesz. A megvásárolt jegyek automatikusan az új dátumra érvényesek, így azzal a közönségnek nincs teendője.

A Vatikán február végén jelentette be, hogy Ferenc pápa április 28–30. között Budapestre látogat. A hivatalos program szerint a pápa mindhárom nap a fővárosban marad, eszerint április 28-án pénteken a Sándor-palota előtt köszöntik a pápát, aki ezután találkozik Orbán Viktorral és Novák Katalinnal;

  • majd a Karmelitában a diplomáciai testülettel;
  • 29-én szombaton a pápa a Papp László Sportarénában találkozik a fiatalokkal,
  • ugyanezen a napon a Rózsák terén lévő Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban találkozik a menekültekkel és a szegényekkel;
  • látogatásának zárásaként 30-án délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren tart majd szentmisét.

Ez Ferenc pápa 41. külföldi apostoli útja. Egészségügyi állapota miatt már röppentek fel pletykák a lemondásáról, azt, hogy ez miért csak pletyka, itt fejtettük ki részletesen: az egyházfő korábbi, így mostani, magyarországi látogatása is azt erősíti, hogy a pápa továbbra is aktív egyházfő.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!