Szinte példátlan, amit Taylor Sheridan művel az elmúlt 5-6 évben az amerikai tévéiparban: villámgyorsan épített ki úgy egy saját óriásbirodalmat – amit most már Magyarországon is meg lehet nézni a SkyShowtime-on –, hogy közben nemhogy nem hajt fejet a stúdiók kérése előtt, hanem eltökéltségével és hajthatatlanságával lényegében ő késztette fél térdre az iparágat. Pedig valójában saját bevallása szerint semmi mást nem tesz, mint hogy olyan tévét csinál, amit amúgy ő is nézni akarna a kanapéján ülve.
Na jó, ez azért nem ennyire egyszerű, az elveiből például nem annyira szeret engedni. Az eddigi legnagyobb sikere, a Yellowstone, eredetileg az HBO-nál landolt, ám ott sokáig nem kezdtek vele semmit, úgyhogy hosszú egyezkedések árán elérte, hogy mondjanak le a dologról. Addig házalt a projekttel, amíg 2017-ben eljutott a Paramount akkori elődjéhez, a Viacomhoz. A gyártásról szóló megbeszélésen lényegében azonnal kikötötte, hogy senkinek semmibe nem lesz beleszólása, a médiaóriásnak egyetlen dolga lesz, serényen aláírogatni a csekkeket.
„Olyan 90-100 millió dollárjukba fog kerülni. Olyan lovakat fognak megfizetni, amik heti 50-75 ezer dollárba kerülnek. Biztosan akarják ezt?”
– vetette fel. Végül tényleg az lett, amit Sheridan akart.
Mélyről jött
Sheridan élettörténete maga is remek filmalapanyag, mondhatni, klasszikus hollywoodi sztori a mélyről jövő kemény fickóé, aki az ablakon mászik be, ha kiteszik az ajtón, és addig keresi ezeket az ablakokat, amíg végül meg nem ragad valahol. Sheridan egy texasi ranchon nőtt fel, nem igazán voltak barátai, így az állatok között, illetve a magányban találta meg a nyugalmat. Főleg akkor, amikor otthon problémák voltak – hogy mik, arról manapság sem beszél, annyit tudni erről, hogy végül elváltak a szülei, ő pedig a ranchcsal együtt az anyjánál maradt, de rosszul időzített kölcsönök miatt hamar elvesztették a családi birtokot.
Az egyetemet nem fejezte be, ehelyett fűnyírásból, házfestésből, ilyesmiből tartotta el magát a texasi Austinban, amikor egyszer csak odalépett hozzá egy tehetségkutató azzal a kérdéssel, hogy nem akarna-e modell lenni. Sheridant jobban érdekelte a színészkedés, úgyhogy gyorsan egy chicagói meghallgatáson találta magát, amelyen egy reklámba kerestek színészeket. Párosával hívták be őket, az ő párja pedig folyamatosan félbeszakította Sheridan meghallgatását, aki egy idő után nem bírta, és közölte vele, ha nem hagyja abba, akkor leüti. Nem hagyta abba, úgyhogy fogta magát, állcsúcson vágta a másik színészjelöltet, majd összeszedte a dolgait, és hazaindult, mert úgy gondolta, ezek után biztos nem kapja meg a szerepet. Nem így lett, sőt a producer külön azért válogatta be, mert állítása szerint életében nem látott ennyire vicces jelenetet.
Chicago után egy évig New Yorkban élt, majd Los Angelesbe költözött, de egyiket sem szerette igazán. Ebben közrejátszott a magány, illetve az, hogy nem igazán robbant be a színészek közé, elvétve kapott csak egy-egy apróbb szerepet, úgyhogy előfordult, hogy időszakonként az autójában lakott a kutyájával. Először a Walker, a texasi kopó egyik részében bukkant fel 1995-ben, majd egy csomó hasonló egyepizódos alkalom jutott neki olyan sorozatokban, mint a New York rendőrei (NYPD Blue), a CSI: New York-i helyszínelők vagy épp a CSI – A helyszínelők. Mivel ebből nem lehet megélni, mindenféle munkákat vállalt, például színésztanfolyamot indított – az egyik tanítványa Ariana Grande volt, akinek az anyja időről időre túlfizette Sheridant, amikor látta, hogy épp meg van szorulva. Az „áttörés” 2005-ben következett, öt részre megragadt a Veronica Marsban, amit a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) követett, amiben már 21 rész jutott neki két évad alatt. Ekkor már 38 éves volt, ami a befutásra vágyó színészek esetében elég soknak számít.
„Évi 150 ezer dollárt kerestem, de csak nekik dolgozhattam, nem vállalhattam más szerepet. Az adók és az ügynököm kifizetése után ebből úgy 90 ezer maradt. Ott volt az újszülött fiam, és a feleségem. Ekkor ismertem fel, hogy semmire nem jutok művészként ezekben a körökben.” Fizetésemelést kért, de elhajtották, így otthagyta mind a sorozatot, mind a színészkedést.
Már úgy volt, hogy Wyomingba költözik, hogy egy ranchot vezessen, de mivel oda nem vihette volna a családját, másból kellett megélniük. Felesége, Nicole, az egyik hitelkártyájukat lenullázva vette meg a Final Draft forgatókönyvíró programot a férjének, aki munkához is látott.
Nem kért Hollywoodból
Életük legjobb befektetése lett a 2011-ben megvett program. Sheridan elsőként egy olyan ötletnek állt neki, amelyet az egyik színésztanítványával, Hugh Dillonnal közösen nevelgettek: egy, a fő munkaadója, a börtön körül hanyatló városról szóló sorozatnak. Az első rész, a pilot forgatókönyve el is készült, sőt Sheridan még ajánlatokat is kapott rá, de mindenki csak úgy vette volna meg, hogy itt-ott belenyúl a tartalomba. Sheridan ebbe annak ellenére sem ment bele, hogy az albérletüket sem nagyon volt miből fizetnie. Ehelyett megmondta Dillonnak, hogy ha kell, inkább 10 évre a fiókba teszi a projektet, és addig nem szedi elő, amíg valaki nem pont azt akarja megcsinálni, amit ő kitalált.
A sorozat helyett a filmek felé fordult, de ezt is teljesen egyedi irányból közelítette meg. Utólag már tudjuk, hogy nagyon jól tette.
Elsőre megírta a Sicariót, ami az elmúlt szűk évtized egyik legjobb, de mindenképp legjobb hangulatú akciófilmje. Másodikra azt A préri urait (Hell or High Water), amelynek a forgatókönyvéért Oscarra jelölték. Harmadikra pedig azt a Wind River – Gyilkos nyomont, amely egyben az első rendezése is lett. Ja, és a három forgatókönyvet összesen 6 hónap alatt írta meg 2011-ben, kettőt egyből el is tudott adni – a harmadikat, a Wind Rivert arra tartogatta, hogy ha bejön élete kockáztatása a forgatókönyvírással, maga rendezhesse meg; így is lett.
Ebből a hármasból bármelyik elég lett volna arra, hogy nevet szerezzen magának Hollywoodban, így, kombóban viszont kapásból egy méretes adu lett Sheridan kezében, aki jószerivel bármit kérhetett a stúdióktól alkotói oldalról, megkapta, mert látták, hogy lényegében garantált a siker.
Mindezt úgy, hogy azért egyik neowesternje sem a klasszikus vonalat követi. A Sicarióba részben a mexikói határ mellett gyűjtött élményeit és saját fülével hallott történeket gyúrta bele úgy, hogy a néző legalább annyira kapkodja a fejét, mint Emily Blunt karaktere, az FBI-ügynök Kate Macer. Merthogy üdítően új struktúrával rukkolt elő a forgatókönyvíró, teljesen elmosta a jó és rossz közti vonalakat, így a végén a nézőnek mindenképp el kellett számolnia magában, mit is tett, akinek szurkolt, főleg úgy, hogy az erőszakcunami befejeztével semmiféle megváltást nem kapott. A nézők pedig vevők voltak a dologra, a film 80 millió dollárt termelt, aztán jött a Marvel-úthenger, és letarolt mindent.
„Az emberek annyi filmet láttak már, hogy sejtik, mi következik. Azt akartam, hogy a Sicario olyan érzést keltsen, mintha bármi megtörténhetne bármelyik pillanatban”
– mondta róla Sheridan.
A préri uraiban gyerekkori otthonának pusztulását mutatta be, amikor is egy testvérpáros csak a sorozatos bankrablás útján tudja megmenteni a családi birtokot. (A családi birtok megmentése egyébként változatos formákban, majdhogynem védjegy szintjén tér vissza Sheridan későbbi munkáiban.) Ennél a Sheridan-filmnél is nehéz eldönteni, kinek az oldalára is kellene állnia a nézőnek, a törvényt betartó, egyszersmind nyíltan rasszista Texas Rangerére (akit Sheridan a Texas Rangerek között legendás státuszt szerző unokatestvéréről formált vázlatosan), vagy a bankrablópároséra, amely rosszat tesz, de jó célból. Ez a szándékos határelmosás John Ford lenyomata Sheridanen – az ő westernjei mellett Cormac McCarthy és Larry McMurtry könyvei voltak a legnagyobb hatással a modern kori cowboyra.
Jól jellemzi Sheridan alkotói folyamatát az, ahogy A préri urai elkészült: 2011-ben épp az újszülött fiát tolta a babakocsiban, amikor megjelent a fejében a film befejezése. Hazasietett, egy szó nélkül a felesége kezébe nyomta a fiát, magára zárta a dolgozószobája ajtaját, és megírta az első 16 oldalt a forgatókönyvből. Az első teljes verzió hat nap múlva kész is volt – négy évvel később lényegében ugyanebből lett film, minimális változtatásokkal. Ilyen változtatás például a film címe, amit Sheridan Comancheriának álmodott meg – ez a nyugat-texasi résznek a fehér ember meghódítása előtti neve –, de „egy huszonhat éves marketingigazgató átírta Hell or High Waterre. A seggfej” – kommentálta a változtatást Sheridan.
Ahogy már említettük, legendásan nem kedveli, ha beleszólnak a munkájába. A Sicario esetében a rendező Denis Villeneuve-nek nem teljesen tetszett az eredeti befejezés, úgyhogy megkérte Sheridant, írja át. A válasz heves elutasítás volt – ne feledjük, Sheridan első forgatókönyve volt ez, egy ilyen húzással örökre kiírhatta volna magát Hollywoodból –, úgyhogy az ő duzzogásának kíséretében írták át a film végét.
Jelzésértékű viszont, hogy a Wind Rivernél ugyanaz a producer, Basil Iwanyk engedte neki a rendezést, aki a Sicarión is dolgozott. Ha Sheridan vállalhatatlan hiszti formájában fogadta volna az átírást, nyilván később nem kapott volna lehetőséget Iwanyktól, ahogy a Sicario folytatásának forgatókönyvét sem vele íratta volna meg (ennél szintén nem örült a címmódosításnak). Valószínűleg mindez abból a magabiztosságból is ered, amiről Elisabeth Olsen is beszélt Sheridan első rendezése, a Wind River kapcsán: a világ legmagabiztosabb embereként írta le. A Wind Riverben egyébként nem a „kinek szurkoljak” vonal jön elő, hanem a megszokott narratívák felrúgása, egy másik Sheridan-védjegy.
A cowboycsalád letarolja Amerikát
A cowboyimázs egyébként nem puszta magazincímlap Sheridan esetében. Mára saját ranchai vannak, a lovai sorra nyerik a különböző díjakat – és vele sok zsák pénzt –, ő maga pedig csak a forgatókönyvíró program előtt tölt több időt, mint lóháton. A Yellowstone-sorozatba bele is írta magát egy vagány lótenyésztő szerepébe, de A préri uraiban is felbukkan. A film közepén az egyik jelenetben egy cowboy egy bozóttűz elől próbálja elhajtani a marháit. A cowboy eközben tökéletesen fogalmazza meg elkeseredett helyzetét:
„Ez a 21. század, én meg űzöm a marhát a tűz elől. Csodálkozom, hogy a fiamat miért nem vonzza ez a szar.”
A cowboy szerepét természetesen Sheridan maga játssza, miután a rendező David Mackenzie nem talált senkit idejében, aki egyszerre tudott volna lovagolni és színészkedni, így hát a forgatókönyvíró ugrott be. 2011-ben, amikor ezt a mondatot is megírta Sheridan, még nem nagyon hitte, hogy pont ez a szar lesz az, amiből médiabirodalmat épít majd.
A filmes bemutatkozás sikere után ugyanis tévére váltott (közben azért megírta a Sicario folytatását, egy Tom Clancy-feldolgozást az Amazonnak és az Angelina Jolie főszereplésével készült Akik az életemre törneket, amit gyorsan meg is rendezett), és a 2018-ban bemutatott Yellowstone szép lassan Amerika legnézettebb sorozata lett, a tavalyi tévés idényben a negyedik évaddal mindent és mindenkit lenyomott, ami nem NFL-meccs volt. A most futó ötödik évada pedig még erre is rátett, az évadnyitót 16 millióan nézték meg (a más csatornákon párhuzamosan futó adásokkal együtt), ami országos tévécsatornától is kimagasló eredmény lenne, hát még egy kábeles sorozattól. A mindenféle átsugárzások nélküli 9,41 milliós kezdés is iszonyatosan erős a mai tévés piacon.
Úgy berobbant, hogy egy egész csatorna sorsát át kellett írni
A Yellowstone egyébként a klasszikus slow-burn sorozat, aminek a sikerét jelentősen megdobta a Covid-járvány miatti lezárás. Eközben szájhagyomány útján terjedt, hogy a Paramounton megy egy iszonyat jó neowestern, egy Montanába, tehenek és cowboyok közé ültetett Utódlás, amit mindenkinek látnia kell. Csakhogy míg, mondjuk, az Utódlás abszolút csúcsnézettsége 730 ezres volt az HBO-n (az első évadzáróval), addig az első három évadban két-három millió embert megmozgató Yellowstone a negyedik évadra 7-8 milliós nézőtábort gyűjtött össze főleg a keleti és nyugati parti nagyvárosokból, ahol mindenki úgy érezte, a trágyaszag és a lósuvikszolás sokkal jobb kilátás lenne, mint a Covid-börtön. Érdekesség egyébként, hogy bár a sorozat a Paramounton futott Amerikában, a kései felfedezőknek egy másik csatorna, az NBC streamingszolgáltatóján, a Peacockon kellett keresniük a régi részeket, mert a csatorna eladta a jogokat, még mielőtt beröffentette volna a saját streamingjét, azt, ami SkyShowtime néven február 14-én hozzánk is elért a Sheridan-univerzummal.
A nagy nézettségi ugráshoz az is hozzájárult, hogy a Paramountnál felismerték, ez lett az aranytojást tojó tyúk: a harmadik évaddal már szerda helyett vasárnap, az abszolút prémium időszakban mentek le az új részek, a negyedik évadot pedig már őszre tették át nyárról, aminél jobb időszak nem létezik a tévében.
A Yellowstone nagyon tömören azt mutatja be, ahogy a Dutton család foggal-körömmel próbálja megtartani Amerikai utolsó, magánkézben levő nagy ranchát, miközben ezt megnehezítik a családon belüli ellentétek, illetve külső, a szomszédos indián rezervátummal, nemzeti parkkal, valamint mindenféle gonosz nagyvárosokból érkező pénzes befektetőkkel szembeni konfliktusok. Eleinte valószínűleg sokan csak azért néztek bele, mert Kevin Costner lóháton vándorolt a gyönyörű montanai tájban, a ranchba oltott Utódlás viszont egyre több embert szippantott be.
A sorozat gigasikere nagy meglepetés volt, már csak azért is, mert ez volt Sheridan első tévés projektje. A váratlanul magas, ráadásul folyamatosan növekvő nézőszám miatt az akkori ViacomCBS (ma már Paramount) kénytelen volt újragondolni a Paramount Network tévécsatorna jövőjét. Az eredeti elgondolás ugyanis az volt, hogy egy filmes csatornát csinálnak belőle, heti egy új eredeti filmet mutatnak majd be rajta, negyedévente pedig egy-egy új minisorozatot vagy rendes sorozatot. A Yellowstone viszont olyan erővel robbant be, hogy ezt a tervet később teljesen lesöpörték, és lényegében átadtak minden kulcsot, ami csak létezett, Sheridannek.
A megszállott cowboy, aki az otthonává tette a tévét
Ez persze a Costner-sorozat sikerét látva egyszerű döntés volt, de Sheridant ismerve lehettek azért minimális kételyek, elsősorban a sajátos munkamódszerei miatt, hajlamos ugyanis a munka- és irányításmániájával, illetve maximalizmusával az őrületbe kergetni a környezetét.
A Yellowstone első évada úgy indult, hogy Sheridan írta és rendezte mind a 9 epizódot, ami nagyjából 500 percet tett ki, tehát nem kis melóról beszélünk. A második évadnál a stúdió szerette volna, ha egy írógárda segíti Sheridan munkáját. A dolog nem sült el valami jól, a besegítő írók ugyanis Los Angelesben ültek a gépeik előtt, Sheridan viszont Montanában dolgozott. Amikor az írók odarepültek, egyáltalán nem beszélt velük, ráadásul az általuk felvetett módosításokat is szinte kivétel nélkül figyelmen kívül hagyta. Így aztán a harmadik évadtól megint Sheridan írt mindent.
Önmagában a Yellowstone 47 része is elég nagy falat lett volna, de közben csinált ugye még 3 filmet, és elkezdte építeni a tévés univerzumát is. Leporolta a börtönvárosos dráma 2012-ben, Hugh Dillonnal megírt forgatókönyvét, ebből lett a Kingstown polgármestere (Mayor of Kingstown), amiben Jeremy Renner a főszereplő, és ami már a második évadánál jár (a harmadiknak a sorsa kérdéses Renner súlyos hókotróbalesete miatt). Ennek az első évadában minden részt ő írt, két részt ő maga is rendezett, a második évadban viszont már csak két epizód forgatókönyvét rakta össze ő, merthogy kezdtek kicsit besűrűsödni a dolgok.
A Yellowstone ugyanis két testvérsorozatot is kapott, az 1883 – ami miatt újra nyeregbe ült a cowboykodással tervei szerint végleg felhagyó Sam Elliott – a Yellowstone-ból ismert Dutton család Montanába érkezését meséli el, természetesen úgy, hogy minden egyes sort Sheridan írt meg a 10 rész forgatókönyvéből. Az 1923 a két éra között veszi fel a fonalat a családdal, ehhez is Sheridan írt minden részt. A sorozatba olyan neveket szerzett meg, mint az Oscar-díjas Helen Mirren és az Oscar-jelölt Harrison Ford. Ráadásul nem is akárhogy: Forddal lényegében közölte, hogy szépen fogja magát, beül a repülőgépébe, odavezet Montanába az ő ranchára, és úgy köteleződik el a sorozat mellett, hogy a forgatókönyvből még egy betű sincs kész. Két üveg bor után megvolt az alku. Helen Mirren esete kicsit más volt: ő nem a saját maga vezette repülővel jött, és nála elég volt egy üveg bor.
Forddal a forgatáson sem bánt kedvesebben. Amikor az 1923 lehetséges második évadáról beszéltek, Ford lelkesen mondta, hogy benne lenne, mert az elmúlt 20 évben nem csinált semmi olyan jót, mint ez a sorozat. „Én meg azt mondtam neki erre, hogy mi a szart csináltál húsz éve, ami ennyire jó volt? Mi volt az? Merthogy nekem valahogy kimaradt. Mire gondolsz?” – vetette oda a színészlegendának Sheridan.
Az ilyesmi húzások egyébként nem ritkák Sheridannél. A Wind Riverhez úgy nyerte meg a szuperhősfilmekben kicsit megcsömörlő, ezért átmeneti szünetet tartó Jeremy Rennert, hogy elküldte neki a forgatókönyv első 10 oldalát, amit ha átfut, kap egy üveggel a kedvenc italából. Nem ajándék volt a dolog, mert Sheridan utólag kikérdezte a 10 oldalról Rennert, akit természetesen beszippantott a forgatókönyv, úgyhogy igent mondott.
Hasonló a történet a maffiasztoris Tulsa Kingben először tévés főszerepet vállaló Sylvester Stallonéval is. Sheridan felhívta hétfőn, hogy lenne egy ötlete neki, de még nem tud semmit mutatni. Szerda-csütörtök környékén viszont az első rész komplett forgatókönyve landolt Stallonénál, aki azonnal igent mondott.
Azt még nem árulta el, hogy a CIA-s Lionesshez mivel nyerte meg Nicole Kidmant, Morgan Freemant és Zoe Saldañát. Ennél és a Tulsa Kingnél egyébként nem Sheridan írja a forgatókönyveket – látszik a trend, a Dutton család történetét nem engedi ki a kezéből, a többinél viszont megelégszik azzal, hogy kitalálja az alapötletet, ami után „csak” producerkedik a sorozat fölött.
Jelenleg tehát fut párhuzamosan hét sorozat, amiben inkább többé, mint kevésbé tevékenyen részt vesz, van egy cowboyos tévés vetélkedője, illetve egy Tommy Lee Jonesszal, Jenna Ortegával és Ben Fosterrel készülő filmje, a Finestkind, aminél szokatlan módon csak producer lesz. Tervben van még, hogy a Dutton-világot kiterjeszti a legendás texasi 6666 ranchról szóló sorozatra is – ez a ranch egyébként hogy, hogy nem, már Sheridan résztulajdonában van.
Persze van miből, korábban ugyanis a hírek szerint 200 millió dollárért vállalta, hogy addig nyújtja a sorozatuniverzumát, amíg csak lehet. És ki tudja, hol lehet ez a határ – még egy évtizede sem kezdett bele, de máris a Law & Order-franchise urával, az ipart 1990-ben kezdő Dick Wolffal, illetve a szintén lassan három évtizede aktív, elsősorban A Grace klinikáról, a Doktor Addisonról és a Botrányról ismert, a Shondaland tévés világot felépítő Shonda Rimesszal egy szinten emlegetik.