Az Avatar 2 jól tartja magát a mozikban, pár hét alatt 2022 második legjövedelmezőbb filmje lett

2023. január 1. – 21:00

Az Avatar 2 jól tartja magát a mozikban, pár hét alatt 2022 második legjövedelmezőbb filmje lett
Fotó: Disney

Másolás

Vágólapra másolva

James Cameron filmje, az Avatar: A víz útja Amerikában várhatóan 440 millió dollár fölötti hazai bevétellel zárja a hosszú újévi hétvégét, jóval megelőzve az első Avatart, ami 2009-ben 352 millió dollárral zárta az év végi ünnepeket – írja a Hollywood Reporter.

Az összehasonlításnak azért van értelme, mert mindkét filmet december közepén mutatták be az Egyesült Államokban (a Avatart december 18-án, a folytatását 13 évvel később december 16-án). Cameron 2009-es filmje minden idők legjövedelmezőbb mozis produkciója lett azóta, a globális bevétele már 2,9 milliárd dollár fölött jár. Ennek megfelelően a folytatásával szemben is magasak az elvárások: iparági elemzők szerint a Disney 2 milliárd dollár fölötti összes bevételnél lehet elégedett. Már csak azért is, mert az Avatar: A víz útja az egyik legdrágább film, ami valaha készült: nagyjából 350 millió dollár volt a produkciós költsége, és erre jön még a szintén százmilliós nagyságrendű marketingbüdzsé.

A folytatás a premier hétvégéjén 134 millió dollárt hozott Amerikában, külföldön pedig még 300 milliót, de ezzel elmaradt a várakozásoktól. Viszont az első hétvége nem mutatott semmit sem az első Avatar, sem Cameron korábbi bevételi rekordot döntő filmje, a Titanic esetében. Mindkét film úgy lett szupersikeres, hogy hosszabb időtávon képes volt a bevételi listák élén tanyázni. Ebből a szempontból biztatók az Avatar: A víz útja harmadik hétvégi adatai. A film Észak-Amerikában körülbelül 82,4 millió dollárt hozott az ottani négynapos hétvégén, és ezzel tartotta az előző hétvége tempóját. Külföldön a folytatás a háromnapos hétvégén 186,7 millió dolláros bevételt ért el, így a külföldi összbevétel már 956,9 millió dollárra rúg. Ebből 152,8 millió dollár származik Kínából, ahol a film megerősödött, miután az országban lazultak a Covid-szabályok.

Globálisan az Avatar: A víz útja már 1,37 milliárd dollár fölötti bevételnél jár, ezzel máris bekerült minden idők 15 legsikeresebb filmje közé (ha a jegyeladásokat tekintjük). Valamikor hétfőn meglesz neki az 1,4 milliárd, szerda magasságában az 1,5 milliárd, és végül biztosan bekerül a tíz legsikeresebb film közé. Sőt, most már nagyon valószínű, hogy a 2 milliárd is összejön neki, mire leveszik a mozik műsoráról. Eddig öt mozifilm volt képes elérni a 2 milliárdos határt, abból kettő Cameron-film. Egyébként nem sokon múlt, hogy a folytatás 2022 legsikeresebb filmje lett: a Top Gun: Maverick 1,488 milliárd dollárt söpört be tavaly, de ennyit szűk három hét alatt még pont nem tudott összehozni az Avatar folytatása.

Az év utolsó (hosszú) hétvégéjén Amerikában a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság hozta a második legtöbb bevételt, 22,2 millió dollárt. Ezzel 65,6 millió dollárnál jár, globálisan pedig 135 millió dollár körül. A harmadik a Fekete Párduc 2. lett, ami 6,5 millió dollárral is felfért a dobogóra. Ezzel a Marvel-film globális összbevétele közel 820 millió dollárra tehető.

A lap a Comscore adataira hivatkozva 2022 mozibevételeiről is közölt egy érdekes adatot: a teljes amerikai mozibevétel 2022-ben nagyjából 7,4 milliárd dollár volt, ami 68 százalékkal meghaladja a 2021-es bevételt, de 38 százalékkal még mindig elmarad a Covid-járvány előtti utolsó év, 2019 mozis eredményétől.

Az Avatar: A víz útjáról itt található a kritikánk, James Cameron karrierjéről pedig itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!