„Van némi kételkedés a piacon. Tényleg volt a filmnek kulturális hatása? Emlékszik még egyáltalán valaki a szereplők neveire? Meglátjuk, mi lesz a bemutató után.”
A fentieket James Cameron nyilatkozta nemrég a Hollywood Reporternek, a két Avatar-filmre utalva. Az első rész 2009-es bemutatója óta 13 év telt el, ezalatt nagyot változtak a filmnézési szokások. Akkor még nem volt elég 3D mozi az Avatar iránti érdeklődés kiszolgálásához, mára már bőven találni ilyeneket, de közben a 3D-őrület kifulladt. Ráadásul a moziba járókat elkezdték elhódítani a streamingszolgáltatók, a Covid-járvány pedig felgyorsította ezt a folyamatot. A szkepticizmus tehát indokolt, nem tudni, mennyien emlékeznek még a 2009-es sikerfilmre és mennyien hajlandók a folytatás kedvéért félretenni a „majd megnézem Netflixen” hozzáállást.
Az Avatar folytatása (amiről itt olvasható a kritikánk) emellett igen költséges produkció: a forgatás körülbelül 350 millió dollárba került, a tervezett harmadik és negyedik résszel együtt körülbelül egymilliárd dollár a várható büdzsé, és ez csak a produkciós költség, a marketing nincs benne. A Disney tehát sokat kockáztat, de ha valakire, James Cameronra lehet nagy tételben fogadni. Kétszer is megdöntötte minden idők legjövedelmezőbb filmjének rekordját, először 1997-ben a Titanickal, majd az Avatarral. Előbbi jelenleg is dobogós a bevételi toplistában 2,2 milliárd dollárral, utóbbi pedig az első helyen áll, 2,9 milliárddal (A két Cameron-film közé a Bosszúállók: Végjáték furakodott be 2,8 milliárddal).
Cameron aránylag ritkán készít játékfilmet – a legutóbbi 25 évben csak a két Avatart kaptuk tőle –, de ezek szinte mindig óriásit szólnak.
Már az első is robotos volt
James Cameron 1954 augusztusában született a kanadai Kapuskasingban, és 17 éves volt, amikor a családja Kaliforniába költözött. Egy helyi főiskolán kezdett fizikát tanulni, de hamar abbahagyta, és inkább teherautó-sofőrnek állt, miközben kreatív hobbijaival, az írással és a bütyköléssel foglalkozott. A filmkészítés is izgatta a fantáziáját, rengeteget olvasott a trükktechnikákról. 1977 egy sorsfordító napján aztán megnézte az első (akkor még csak egyetlen) Star Wars-filmet, és ennek hatására döntötte el, hogy szerencsét próbál a filmiparban.
Egy évvel később már egy barátjával együtt rövidfilmet forgatott, és a nem feltétlenül jó értelemben amatőr Xenogenesisben felfedezhetők már ismerős motívumok Cameron későbbi pályájáról. A rövidfilm sci-fi volt (két kivétellel a rendező minden alkotásában jelen van a fantasztikum), a főhős egy robot elől menekült, ezt a gépet pedig egy erős női karakter intézte el egy rakodórobot segítségével.
Cameron jellemzően autodidakta módon képezte magát, de ekkortájt nagyot lendített a karrierjén Roger Corman producer. Neki legendásan jó szeme volt a tehetségekhez, olyan rendezők szárnypróbálgatásait támogatta, mint Coppola, Scorsese vagy Ron Howard. Cameronra is felfigyelt, és munkát ajánlott neki a filmgyárában. Az egykori teherautó-sofőr díszletesként és trükkmesterként dolgozott jellemzően B-filmeken, 1981-ben aztán Cormannak köszönhetően megkapta a lehetőséget, hogy megrendezze első mozifilmjét.
A Piranha 2: Repülő gyilkosok már címében is mutatja, hogy nem ez volt Cameron nagy áttörése. A Piranha egy 1978-as Cápa-klón volt, ennek repülő halakkal turbózott folytatását bízta Corman a fiatal filmesre. Cameron viszont hamar összekülönbözött Ovidio G. Assonitis producerrel, aki addigra már elfogyasztott egy másik rendezőt. A bűnrossz film végül nagyrészt Assonitis elképzelései szerint készült el, de Cameron sokat tanult a forgatáson a víz alatti felvételekről. És állítása szerint történt még egy fontos esemény a munkálatok közben: a római forgatáson belázasodott, és egyik este rémálma volt egy lángokból kiemelkedő fémcsontvázról. Ebből merített inspirációt a Terminátor – A halálosztó készítéséhez, legalábbis részben, mert a rendező későbbi interjúiban a Halloween is előkerült, valamint az Outer Limits című sorozat egyik epizódja. Ez utóbbit a neves sci-fi szerző, Harlan Ellison írta, és jogi fenyegetőzéssel érte el, hogy a neve bekerüljön a film stáblistájába.
Kasszasikerek Terminátortól Terminátorig
Cameron nem elégedett meg azzal, hogy megírta A Terminátor forgatókönyvét, rendezni is akarta a filmet – a stúdiók viszont a piranhás bemutatkozás után nem bíztak benne. Későbbi felesége (az ötből a második), Gale Anne Hurd producer volt az, aki meggyőzte a Hemdale Pictures vezetőjét, hogy adjanak esélyt Cameronnak. A címszerepet Lance Henriksennek szánták, akivel a rendező a Piranha 2 forgatásán barátkozott össze, a halálos kiborggal szembeszálló, szintén a jövőből érkezett lázadó pedig Arnold Schwarzenegger lett volna. Aztán Cameron úgy döntött, hogy a kifejezéstelen gyilkos robotot jobban megtestesíti Schwarzenegger, Henriksen egy kisebb szerepet kapott a filmben, a testőr szerepét pedig a Cameron-filmek egyik visszatérő színészére, Michael Biehnre bízta. A film 1984-ben pár milliós büdzséjének többszörösét hozta vissza a mozikban, ráadásul a VHS-korszak egyik állócsillaga lett, a siker pedig keresett rendezővé tette a kanadait.
A Terminátor forgatása alatt Cameron két forgatókönyvet is írt, mindkettő folytatás volt – egyik a A nyolcadik utas: a Halálé, a másik a Rambóé. Mindkettő meg is valósult, bár a Rambo II szkriptjét Sylvester Stallone alaposan átszabta és egy nevetséges posztvietnámi szálat is beleírt, aminek az lett az eredménye, hogy az 1985-ös Arany Málna-gálán elnyerték az év legrosszabb forgatókönyve díját. Cameron renoméját ez nem tépázta meg, a Terminátorral a háta mögött sikeresen kilobbizta a Foxnál A bolygó neve: Halál rendezői feladatait. A horror felől a sci-fi akciófilm felé mozduló folytatás új szint volt a rendező pályáján, és a bőséges profit mellett egyértelmű volt a kritikai siker is. Ez volt az első Cameron-film, amit Oscarra jelöltek, rögtön hét kategóriában. Kettőt el is vitt (legjobb vizuális effektek, legjobb hangvágás), és a jelöltek között volt Sigourney Weaver, akinek az idegen királynővel szemben a gyereket védelmező Ellen Ripley hadnagya azóta is állandó hivatkozási pont, amikor felmerülnek a filmipar úgynevezett „erős női karakterei”.
Két ilyen kasszasiker után Cameron szinte bármilyen projekten dolgozhatott, és így is tett: egy főiskolai évei alatt írt saját novelláját vette elő, ami arról szólt, hogy a tenger mélyén olajat kereső kútfúró munkások addig ismeretlen értelmes lények civilizációjára bukkannak. Ebből lett 1989-ben A mélység titka, ami a sci-fibe pszichothrillert és egy jó adag didaktikus mondanivalót vegyített – ilyen értelemben az Avatar előképének is tekinthető. A jelenetek nagy részét egy félkész erőmű vízzel feltöltött tartályaiban vették fel, és a forgatás után kezdtek megjelenni azok a cikkek, amik Cameron munkamódszeréről és annak árnyoldaláról szóltak. Ilyen írásokhoz a későbbiekben is gyakran született muníció, a cikkekből egy maximalista, perfekcionalista, magától és a színészektől is sokat követelő, olykor diktátorként viselkedő, ordítozós zseni képe rajzolódott ki. Az biztos, hogy A mélység titka forgatását sokáig emlegette a két főszereplő, Ed Harris majdnem meg is fulladt, amikor egy felvételkor oxigén nélkül maradt. De az is biztos, hogy a film újabb technikai mérföldkő lett, és részben az akkor még ritkán használt digitális trükkjeinek köszönhetően rutinosan vitte el a legjobb effektek Oscarját.
A mélység titka digitális bűvészkedése egyben már teszt volt a következő nagy projekthez, a Terminátor folytatásához. Ezt maga Cameron akarta késleltetni, mert úgy érezte, nincs még meg a megfelelő technológia egy második részhez, de 1991-re úgy látta, elérkezett az idő. A Terminátor 2 – Az ítélet napja forgatókönyvét régi országos haverjával, William Wisherrel írta meg (aki még a Xenogenesis férfi főhősét alakította), és beleírta azt az elmegyógyintézeti nyitányt, amit Stallone húzott ki a Rambo 2-ből. Az első rész sztorijának új irányba csavarása jól sült el mind a T-800-as kiborg, mind korábbi célpontja esetében: Schwarzenegger most már pozitív hős volt a maga darabos módján, Linda Hamilton karaktere pedig úgy megerősödött, hogy oda lehetett tenni Ellen Ripley mellé. Edward Furlong tökéletes választás volt a fiatal John Connor szerepére, a folyékony T-1000-es fémes érintésénél pedig csak az őt játszó Robert Patrick pillantása volt hidegebb. A higanytestű – mimetikus polialloid! – robotot megjelenítő számítógépes trükkök és a bőséges akciójelenetek közel százmillió dollárig vitték a film büdzséjét, de a Terminátor 2 ennek többszörösét hozta vissza, és négy technikai díjat is elvitt az esedékes Oscar-gálán.
Titanic a mélyben, Cameron a csúcson
Cameron ezután készítette el a True lies – Két tűz közöttöt, ami a rendező életművében egyedüliként vígjátéknak tekinthető – de legalább ennyire akciófilm is. A film eredetijét, a Titkolt titkos ügynök című 1991-es francia vígjátékot Schwarzenegger mutatta meg Cameronnak, és ő győzködte, hogy ebből remake-et kell forgatni – természetesen az ő főszereplésével. Így is lett, az osztrák testépítő játszotta a munkáját a családja elől is eltitkoló ügynököt, aki a saját felesége után kezd nyomozni. Erre a filmre már 110 millió dollárt vertek el (ennek nem kis részét tette ki a szuper szereplőgárda gázsija), de így sem bukott meg, és a kritikusok is értékelték.
Cameron következő vállalkozása egy még drágább és minden korábbinál grandiózusabb dráma volt a Titanic tragédiájáról. A rendező fél évig csak az óceánjárót tanulmányozta, és többször le is merült a roncshoz. Eleinte a hajóról értékeket mentő kincsvadászok szemszögéből akarta feldolgozni a sztorit, de aztán az előkészítő munka hatására egyre jobban kezdték érdekelni az utasok. Így a több mint háromórás film egy romantikus dráma és egy katasztrófafilm keveréke lett, amiben valós és fiktív szereplők keveredtek. A casting itt is közel tökéletes volt, bár Leonardo DiCaprio majdnem hamar hoppon maradt. Amikor ugyanis Cameron az első találkozás után olvasópróbára hívta, az akkortájt már bőven nagy sztárnak számító Leo közölte, hogy ő ugyan nem olvas. Cameron erre ajtót mutatott neki, mire a színész kelletlenül belement az olvasópróbába. Ezt maga a rendező meséli el a GQ videójában (amit érdemes megnézni, pár percet adomázik benne minden fontosabb filmjéről).
A mélység titka forgatásához hasonlóan a Titanicé is pokoli volt. A Fox mexikói stúdiójában egy óriási tartályban vették fel a jelenetek jelentős részét, ahol a Titanic majdnem életnagyságú mását is megépítették. A bő négy hónapra tervezett forgatás hat hónapos lett, a hideg vízben a színészek folyton meg- és felfáztak, és ezúttal Kate Winslet volt az, aki majdnem megfulladt. A hajó süllyedésekor több jelenetben is emberek potyognak le a magasból, ezeket úgy vették fel, hogy emberek potyogtak le a magasból – sűrűn törtek tehát el vagy ficamodtak ki a kaszkadőrök, statiszták különféle testrészei. Ráadásul az egyik forgatási napon valaki hallucinogén drogot tett az ebédbe, amitől a stáb nagy része rosszul lett, Bill Paxton kórházba is került.
A sajtó egy része a bemutató előtt már hónapokkal temette a filmet (általában elúszós-elsüllyedős szójátékokkal), elképzelhetetlennek tartva, hogy a 200 milliósra hízott gyártási költség vissza fog jönni. Pedig ezúttal is többszörösen megtérült: a Titanic akkor minden idők legjövedelmezőbb filmje lett, egy ideig 1,8 milliárd dollárnál állt a bevételi számláló, de azóta már 2-essel kezdődik ez a szám. Nem mellékesen a látványos dráma 11 Oscar-díjat kapott, megismételve a Ben-Hur korábbi rekordját. Magát Cameront ekkor jelölték először Oscarra, viszont rögtön három kategóriában is (legjobb film/producer, rendező, vágó) elhozott egy-egy szobrocskát. Teljes joggal ismételte meg a gálán DiCaprio filmbéli karakterének ordítását: „Én vagyok a világ királya!” (Hogy Rose mellé Jack is felfért-e volna az ajtóra, azt most hagyjuk.)
A jövedelmező kékség
Aki azt gondolta, innen már csak lefele vezet az út, 12 év elteltével újra kellett gondolnia. A 2009-ben bemutatott Avatar ugyan csak három Oscart kapott (egyiket sem Cameron, bár őt is jelölték az imént említett három kategóriában), de a bevétele úgy szárnyalta túl a Titanicét, mint egyszeri négyszárnyú madárlény a kék bőrű dzsungellakót. Cameron a saját rekordját döntötte meg az IMAX-csodával, aminek sikerét a közeljövőben legfeljebb a folytatás, az Avatar: A víz útja múlhatja csak felül.
Pedig Cameron majdnem egy másik filmet készített el. Párhuzamosan dolgozott ugyanis az Avatar mellett az Alita: A harc angyala című képregényadaptáción, és jó ideig az utóbbi élvezett előnyt. Aztán jött megint a technika ördöge: Cameron tesztelni akarta a trükkcsapata által kidolgozott új motion capture eljárást, amivel a korábbiaknál részletesebb arcmimikát lehetett megjeleníteni rajzolt karaktereken. A rendező két cgi-szereplővel akarta tesztelni a módszert, de az Alita forgatókönyv-vázlatában nem talált olyan jelenetet, ahol két ilyen karakter lépne interakcióba. Ekkor lapozott bele az Avatar vázlatába, és megtalálta azt a jelenetet, amikor az őslakos Neytiri megmutatja az avatártestbe zárt Jake Sullynak Pandora bolygó gyanús éjszakai klubokra emlékeztető neondzsungelét. Ezzel tesztelték le a technológiát, és eközben Cameron és producertársa, Jon Landau eldöntötték, hogy mégsem az Alitát forgatják le előbb. (2019-ben aztán az is elkészült, de Cameron csak a producere volt, Robert Rodriguez rendezte).
Az Avatar a digitális trükktechnika diadala volt, és az elit mozinézés csúcsa – aki premierkor nem IMAX 3D-ben látta a filmet, azt illett leköpni annak idején. A számítógépes grafika és az élő szereplős felvételek jól simultak össze, Pandora flórája és faunája lenyűgöző volt. Döcögve, de a sok helyről ismert sci-fi panelekből összelegózott cselekmény is működött, még ha jól a néző szájba rágta is az üzenetét.
Gúnyolták is a filmet Űrbéli Pocahontasnak meg Kék melákokkal táncolónak, de még a legcinikusabb néző sem vonhatta kétségbe azt, hogy az Avatar mondanivalója a más kultúrák tiszteletéről és a természet megőrzésének fontosságáról olyan tanulság, amivel érdemes megszólítani mozinézők millióit.
Sűrűn, mint a zivatar, jöhet még több Avatar
Nem csoda, hogy a film után több szervezet is megkereste Cameront, hogy segítsen nekik például abban, hogyan lehetne a klímaváltozást jobban tudatosítani az emberekben. A rendező környezet- és klímavédőnek tartja magát (ötödik feleségével, Suzy Amisszel jó ideje kampányolnak a húsmentes életmód mellett is), és voltak olyan felkérések, amiket el is vállalt. Többek közt ezért volt hosszabb szünet a két Avatar között: Cameron ebben az időszakban sokat aktivistáskodott, illetve egyébként sem csak a rendezés teszi ki az életét.
Alapított például több máig aktív céget is, Lawrence Kasanoff-fal közösen rögtön egy produkciós vállalatot 1990-ben (Lightstorm Entertainment), a legendás trükkmester Stan Winstonnal 1993-ban egy vizuális effekteket gyártó céget (Digital Domain), 1998-ban pedig testvérével, Johnnal a mélytengeri dokumentumfilmekre szakosodott Eartship Productionst. Mert Cameron 2002-től már dokumentumfilmeket is rendezett, az Expedition: Bismarck volt az első, ami a Bismarck nevű elsüllyedt német hadihajóról készült, aztán 2003-ban jött egy Titanic-doku (Ghosts of the Abyss), két év múlva pedig a mélytengeri élővilágról forgatott az Aliens of the Deepben. Aztán annyira rákattant a merülgetésre, hogy 2012-ben leereszkedett a Mariana-árok aljára, és persze ott is forgatott. Mint mindig, ezek a munkái is legalább annyira technikai kihívást jelentettek neki, mint művészit: részt vett a tengeralattjáró és a kamerarendszer tervezésében is.
Aztán a 2010-es évek közepén megint beindította az Avatar-vonatot, és rögtön három folytatást tervezett, amik eredetileg 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban jelentek volna meg. Ezek technikai és egyéb okok miatt többször csúsztak, és természetesen Cameron ezúttal is tovább tolta a filmtechnika határait, többek közt víz alatti motion capture-jelenetekkel. Jelenleg úgy fest, hogy a második rész premierje most csütörtökön volt, a harmadik film teljesen, a negyedik részben le van forgatva, a harmadik film utómunkálatai (ami egy Avatar-folytatás esetében irtózatos mennyiségű meló) pedig már javában tartanak.
Hogy mennyi Avatar-film lesz, még bizonytalan: ha a második rész nem muzsikál jól, akkor csak egy trilógiává kerekítik a sztorit. Ha viszont ez is kasszát robbant, akkor a 2024-ben esedékes Avatar 3 után a Disney 2026-ban tárt karokkal várja az Avatar 4-et, aztán talán egy ötödik részt is. Sőt, Cameron a Hollywood Reporternek már az Avatar 6-ot és Avatar 7-et is felvetette félkomolyan, bár hozzátette, hogy azokat már másnak kell leforgatnia. Úgy gondolja, hogy még öt vagy hat film van benne, és abból legfeljebb három lesz Avatar-folytatás, mert nem tudja elképzelni, hogy nyolcvan felett még olyan erőbedobással fog rendezni, mint most.
Ma, 68 évesen viszont még nemcsak hogy nagyon aktív, de megint a világ királya lehet az Avatar: A víz útjával. Sem a Titanic, sem az Avatar esetében nem látszott még a legelején, hogy mekkora siker lesz. Az erős nyitó hétvégéjük nem volt meglepő, de azt senki nem sejtette, hogy milyen sokáig be fogja hívni a nézőket a mozikba (az Avatár nézettsége Amerikában tíz héten keresztül csak heti 8 százalékkal csökkent). „Most sem fogjuk látni az első hétvégén, legfeljebb a harmadikon” – a mondta a lapnak. Eközben a megjelenő kritikák egytől egyig arra futnak ki, hogy a sztori hiányosságai ellenére ezt a filmet moziban kell megnézni. Pont, mint az első rész premierje után. Akkor még máshol voltak a hangsúlyok a szórakoztatóiparban, de egy bukméker valószínűleg ma is elég rossz odsszal adná, ha Cameron ellen akarnánk fogadni.