2022. december 15. – 05:00
Az Emancipáció úgy néz ki, mintha egy marék hamut szórtak volna a szemünk elé, és azon keresztül néznénk, hogy Will Smith eljátssza azokat a szerepeket, amiket valahogy sikerült elszalasztania vagy éppen nem ajánlottak fel neki: túlél a mocsárban, szarban, mocsokban, mint A visszatérő; aztán egy égő birtokon bosszút áll az őt elnyomókon, főleg egy kollaboráns egykori rabszolgán, mint az elszabaduló Django – a szerep, amelyet Will Smith visszautasított.
Állítólag a Mátrixra is nemet mondott, szerintem az Emancipációban azért nem ugrál felhőkarcolók között, mert a tizenkilencedik században járunk, az amerikai polgárháború idején. Onnan is lehet tudni, hogy régen játszódik a film, és hogy nagyon komoly dolgokról szól, hogy olyan szürke, mint egy felújítás előtti panelház novemberben, nem fekete-fehér, de majdnem. A panelházakkal ellentétben ezt a filmet néha CGI-jal is megtámogatták, ami már az első pillanatokban borzasztóan hamis, valószerűtlen képekhez vezet. A nyitányban megnézhetünk egy gyapotültetvényt felülről, drónról, de mintha minden egyes emberi figurát csak utólag helyeztek volna rá a háttérre, ahonnan szinte leesnek mint kartonpapír-kivágások. A CGI-tüzek mintha egyenesen a kilencvenes évek olcsó sci-fijeiből jöttek volna, a szürke fényeléstől pedig nem régies, hanem lapos és fárasztó az egész képi világ.
Valószínűleg a régiesség volt a cél, az Emancipáció ugyanis egy igaz történet, pontosabban egy valódi fotó alapján született. Az 1860-as években körbejárt az amerikai sajtóban egy fotó egy Gordon vagy Peter nevű rabszolgáról, aki megszökött a gazdájától, és beállt az északi hadseregbe. A leghíresebb fotón a hátát mutatja, ami tele van ostorcsapások hegeivel. A fotó köré szőtt történetet és sorsot már pár éve is megkérdőjelezték, de a hegeken nincs mit. Azok nem CGI-jal készültek 150 éve.
Petert Will Smith játssza, és habár a film még az Oscar-gálán elcsattant, emlékezetes pofon előtt készült el, nehéz nem úgy tekinteni rá, mint Smith mea culpájára, aki válogatott szörnyűségekben vesz részt, csak azért, hogy kimutassa megbánását. Az Emancipációt 2021-ben forgatták, de a híres tasli miatt még egy ideig úgy állt a szénája, hogy a premiert 2023-ra tolják. Az Apple feltehetően pár közvélemény-kutatás és Smith bűnbánása után kimatekozhatta, hogy nincsen szükség ekkora szünetre, meghirdette a premiert decemberre, a hónapra, ahova az Oscarra szánt, súlyos drámákat szokták pakolni, hogy a jelöltek összeállításánál még élénken éljenek a szavazók fejében. Cinikus így gondolkodni filmekről, de az Emancipációnak szinte semmi más oka nincsen a létezésre, mint hogy Will Smith folytassa azt a komoly színészi időszakát, amelyet a Richard királlyal megkezdett.
Amikor a film elején látjuk Petert, akkor éppen elválasztják a feleségétől, és eladják egy másik, sokkal gonoszabb gazdának – a déli hadseregnek, ahol az ágyúkat szállító vasutat kell építenie. A katonaság tábora maga a pokol a csicskáztató közlegényekkel, szemrebbenés nélküli brutalitással és az elviselhetetlen hőséggel. Petert azonban nem hagyja el a hite, és amikor egy nap meglátja a lehetőséget, megszökik, hogy megtalálja a szabadságot ígérő Lincoln elnök hadseregét. A mocsáron át vezető úton azonban a nyomában lohol a műfaj megkerülhetetlen figurája, a rasszista fejvadász (Ben Foster). Smith pedig láthatóan mindent belead, fizikailag és mimikában is, hogy hozza azt a karaktert, amit a való életben is közvetít magáról: a mélyen hívő, családjáért a kénköves poklon keresztül is átgázoló apát.
Az Emancipáció viszont pocsék hordozóanyag erre, az idejétmúlt, túlontúl patetikus, nyomorúságos rabszolgadrámával kevert túlélő-akciófilm (az utolsó harmadra megspékelve egy háborús film cselekményével is) tele van csupa-csupa elhibázott pillanattal, sekélyes színészi alakítással és egyszerűen csúf képi megvalósítással.
A rendező Antoine Fuqua (A hét mesterlövész, Kiképzés), aki inkább a megbízhatóságáról híres, mint a képalkotási tehetségéről. Az új filmje egyetlen, költőinek vagy áhítatosnak szánt jelenete sem éri el a kívánt hatást, de Bill Collage forgatókönyve sem ad neki sok segítséget. Egy különösen rossz jelenetben Will Smith karaktere megharcol víz alatt egy krokodillal, mire a felesége (Charmaine Bingwa) mérföldekkel arrébb felébred egy rémálmából, és rögtönzött monológot mond a rabszolgaság borzalmairól a kislányának.
Fuqua filmje ráadásul nyakig süllyed abba a hibába, mint az idei Nyugaton a helyzet változatlan, hogy az embertelen körülményeket annyira eltúlozva, olyan plasztikusan és arcba tolóan mutatja meg, hogy önkéntelenül is túlzásnak hat. Főleg akkor, amikor a valóságot a számítógépes animáció támogatja meg, amikor az állati ürülékkel bekent Peter arca körül a digitális legyek donganak, vagy amikor egy lefejezett hullán animált patkányok mocorognak. Nehéz ezzel a plasztikussággal mit kezdeni, amikor annyira elidegenít maga a film kinézete. Amikor a valósághűség volt a cél, de az Emancipáció egy pillanatig nem tűnik annak.
Az Emancipáció az Apple TV+-on látható.
