2022. november 2. – 21:02
Aki egy kicsit is ismeri rockzene történetét, bizonyára hallott már a 27-esek klubjáról. Ez nem valódi klub, hanem egy gyűjtőkifejezés azokra a rendkívül fiatalon elhunyt zenészekre, akik a karrierjük csúcsán, erejük teljében haltak meg drogok és/vagy alkohol, öngyilkosság vagy valamilyen váratlan baleset miatt. A 27-es jelenség a hatvanas–hetvenes években volt igazán látványos, és akkor lett belőle igazi legenda, amikor alig két év leforgása alatt elhunyt Brian Jones a Rolling Stonesból, Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison. Mindannyian 27 évesek voltak.
A következő évtizedekben a sor olyan nevekkel folytatódott, mint Kurt Cobain vagy Amy Winehouse. Azonban a 21. századra úgy tűnt, az egész rock and roll attitűd átértékelődése megváltoztatta a helyzetet. A zenészek és más művészek körében az életviteli tudatosság erősödése, és a tudáshoz való könnyű hozzáférés megoldotta, hogy a modern korban már nem igazán fordulhat elő olyasmi, hogy egy szupersztár a legjobb éveiben hajszolja magát a halálba.
A 2010-es évekre aztán világossá vált, hogy már nem a rockzene jelenti a könnyűzene alapját. A hiphop vált dominánssá a popkultúrában, és ma már a kortárs popzene sokkal inkább szól rapperekről, mint rocksztárokról. Ez a folyamat vezetett oda a 2010-es évek végére, hogy a 27-esek már egy nyugdíjasklubnak tűnik ahhoz képest, hogy az elmúlt években hány ismert, népszerű, nagy jövő előtt álló rapper halt meg, bőven a 27. évének betöltése előtt. De mi lehet az oka ennek? Elvégre ma már sokkal többet tudunk a drogokról, az egészséges életmódról, és sokkal kevesebb tabuval kell szembenéznünk, mint a 20. században. A válasz nem egyszerű, de egyértelműen fel lehet fedezni egy sormintát a jelenségben.
Ahhoz, hogy megértsük a helyzetet, először vegyük sorra, milyen ismert rapperek hunytak el kifejezetten fiatalon csak az elmúlt öt évben:
- Lil Peep 21 évesen adagolta túl magát Xanaxszal és fentanillal (2017);
- a 27 éves Fredo Santana halálát hivatalosan szív- és érrendszeri betegség okozta (2018);
- a 20 éves XXXTentaciont egy rablás során agyonlőtték az autójában (2018);
- a 26 éves Mac Miller fentanillal, alkohollal és kokainnal adagolta túl magát (2018);
- az alig 18 éves Hella Sketchy szintén drogtúladagolásban halt meg (2019);
- a 21 éves Juice Wrld oxikodon- és kodeinmérgezésbe halt bele (2019);
- a 20 éves Pop Smoke-ot a saját lakásában lőtték agyon betörők (2020);
- a 26 éves King Vont egy másik rapperrel való összetűzés során lőtték le (2020);
- a 20 éves Lil Loaded öngyilkos lett (2021);
- a 24 éves Sad Frosty drogtúladagolásban halt meg (2022);
- Lil Keed pedig 24 évesen halt meg szervelégtelenségben (2022);
- a világ egyik legnépszerűbb rapcsapatának számító Migos legfiatalabb tagját, Takeoffot most ősszel lőtték agyon Houstonban mindössze 28 évesen (2022).
A felsorolt előadók zenéiből készítettünk egy playlistet is Spotifyon:
Ebbe a felsorolásba kifejezetten csak azokat vettük bele, akik 27 év alatt haltak meg, és ismertnek számítottak a hiphop világában – nyilván ebből a közegből kevesen jutnak el olyan globális sztárságig, mint Jim Morrison vagy Kurt Cobain. Az látszik, hogy a rapperek korai halála nem 21. századi jelenség, de egyértelműen az ezredforduló után kezdtek el egyre többen, és egyre fiatalabban elhalálozni. Annyira fiatalon, hogy 2017 óta mindössze három olyan rapper volt, aki már 27 év fölött, de még a karrierje csúcsán halt meg: Nispey Hussle-t és PnB Rockot az utcán lőtték agyon, Drakeo the Rulert pedig egy fesztiválon szúrták halálra.
Ahogy a felsorolásból is látszik, a legtöbb halál oka vagy drogtúladagolás vagy fegyveres erőszak. De mielőtt belekezdenénk a miértekbe, tisztázzuk, hogy egyáltalán kik ezek az emberek, akiket felsoroltunk. Janis Joplinnal vagy Amy Winehouse-szal ellentétben egyáltalán nem biztos, hogy itthon óriási tömegeknek fogalmuk van egyáltalán arról, ki volt az a Pop Smoke vagy XXXTentacion, és miért fontos írni róluk bármit is.
Az internetkorszak alapjaiban változtatta meg a popzenét: a 2010-es évekre letűnt a rock- és gitárzene dominálta korszak. A közösségi média, a könnyen hozzáférhető zeneszerkesztő szoftverek és az újszerű hangzás iránti vágy a hiphopot emelte a fiatalok körében a legfontosabb műfajjá. Részben azért, mert egy viszonylag fiatal zsánerről beszélünk (a rapzene gyökereit a hetvenes évekig vissza lehet vezetni, de igazán a nyolcvanas–kilencvenes évektől lett látható a műfaj az átlagemberek számára is), és a rockzenével ellentétben itt számos olyan tabu akadt, amit még nem döntöttek meg. A hiphop annyira hozzáférhetővé vált mindenki számára, hogy a műfaj kiszabadult a gettókból és a feketék lakta övezetekből, és ma már ugyanúgy lehet rapper valaki egy középosztálybeli kertvárosból, mint Comptonból vagy Brooklynból.
Ez a folyamat odáig vezetett, hogy a Soundcloud- és YouTube-korszak egyik napról a másikra lett képes egészen magasra emelni egy-egy előadót a teljes ismeretlenségből. Amíg az előző évtizedekben jelentős kiadói háttér, menedzsment, rengeteg pénz és alapvetően jó dalok kellettek ahhoz, hogy valaki kitörjön az átlagból, most már jó ideje elég egy virális dalt írni, és az illető máris milliós lejátszásoknál jár, dől hozzá a pénz, a legnagyobb sztárok akarnak vele közös számot, és egymásnak adjak a kilincset a szponzorok. Ezért tűnhet úgy, hogy sokkal több a rapsztár, mint valaha, mégis azt érezheti az ember, hogy jóval kevesebbet ismer közülük.
Éppen ezért a pár bekezdéssel előbb sorolt nevek Amerikában is ismeretlenek rengeteg ember számára, mégsem lehet őket random senkiknek hívni, akikkel csak azért foglalkozott a sajtó, mert fiatalon meghaltak. Mindegyik előadónak milliós lejátszásai voltak már haláluk előtt is YouTube-on, Soundcloudon vagy Spotifyon, többen közülük generációs tehetségnek, valódi úttörőknek számítottak, akik lendületet adtak a hiphop eddig soha nem látott oldalának. Lil Peep, XXXTentacion vagy Juice Wrld a rockzene vagy emo inspirálta hiphopot csináltak, Pop Smoke, King Von és Fredo Santana a drill műfajban számítottak úttörőnek, de még az egészen fiatal Hella Sketchy is újat hozott a maga módján az interneten csak happy trapnek hívott zenéjével. Mac Miller pedig már egyértelműen nagy sztárnak számított a halálakor.
Ha megnézzük ezeknek az előadóknak az életútját, a személyiségét, a zenéjét és a haláluknak az okait, akkor nagy vonalakban három összetevőt lehet kiemelni: mértéktelen drogfogyasztás, fegyveres erőszak, és mentális problémák. (Illetve negyedik pontként még a közösségi média hatását is ide lehetne venni, de annak olyan szinten van már mindenre hatása, hogy külön kiemelni nem is érdemes.)
Köptető, Xanax és ki tudja, még mi
A kábítószer-használat és a művészet elég gyakran és régóta jár kéz a kézben, nem véletlen, hogy a 27-esek klubjában is a többség valamilyen drog miatt halt meg közvetve vagy közvetlenül. Brian Jonest holtan találták a medencéjében alkoholtól és drogoktól megnagyobbodott májjal és vesével. Jimi Hendrix megfulladt a saját hányásában, miután az előírtnál 18-szor több altatót vett be. Janis Joplin – valószínűleg alkoholos állapotban – heroinnal adagolta túl magát, és valószínűleg Jim Morrison is, bár hivatalosan szívleállás volt a halálának az oka. És a sort még bőven lehetne folytatni.
Ahhoz képest, hogy ma már mennyivel többet tudunk a kábítószerekről, és mennyivel lazább a törvénykezés is ezzel kapcsolatban a nyugati országokban, a korábbi évtizedekben a drogozás egyértelműen tabunak számított, és nem is volt hozzá olyan mértékű szakirodalom, mint manapság. Ma már azért a többség tisztában van vele, mivel jár, ha heroinos tűt nyom a karjába, vagy két héten át amfetaminon él – de az internetkorszakig a droghasználók leginkább csak egymás elmondásaira hagyatkozhattak, ha informálódni akartak arról, hogy egy szernek mik a hátulütői. Nem véletlen, hogy amíg a hetvenes–nyolcvanas, de még a kilencvenes években is sorra haltak meg a zenészek heroin miatt, ma már nyomát sem találni a szernek a könnyűzenében.
Ez részben annak is köszönhető, hogy már nem stigmatizálják (annyira) a droghasználókat, sokkal elfogadottabb a legismertebb emberek körében is rehabilitációra vagy elvonóra menni, ha érzik, hogy nagy a baj. Arról nem is beszélve, hogy ma már bárki számára könnyen hozzáférhetők a drogtesztelő eszközök, amelyekkel az adott szer tisztaságát vagy hatóanyagait lehet kimutatni. És persze ott vannak a különböző online adatbázisok, amelyekben bárki megnézheti, hogy mennyire erős, és pontosan mi van abban a Toyota-logós ecstasy tablettában, amit épp most nyomott valaki a kezébe. Ehhez még az is hozzájön, hogy a mindennapi piálás és alkoholizmus is kikopni látszik a zenészvilágból: egyszerűen egy ismert ember sem engedheti meg magának, hogy részegen hablatyolva álljon színpadra vagy a sajtó elé.
Miközben sok helyen legális lett a marihuána, és gyakorlatilag minden drog sokkal könnyebben hozzáférhető, mint valaha, a rapperek körében egészen új dolgok kezdtek terjedni. A legjellemzőbb az úgynevezett lean (vagy purple drank vagy sizzurp), ami gyakorlatilag vényre kapható kodeines és prometazines köptető szénsavas üdítővel (általában Sprite, Fanta vagy Mountain Dew) és cukorral összekeverve. Ha valaki egy rapvideóban azt látja, hogy műanyag pohárból lila vagy zöld színű löttyöt isznak a rapperek, az minden bizonnyal lean.
A lean eredetileg a hatvanas évek houstoni blueszenészeitől származik, akik eredetileg Robitussinnal ütötték fel a sört, majd később a bort. Ez a kilencvenes évekig Houston bizonyos városrészeiben volt népszerű, majd Amerika-szerte ismert lett, köszönhetően egy helyi producernek, DJ Screw-nak. DJ Screw legendás alakja az amerikai hiphopnak, az ő nevéhez fűződik az úgynevezett „chopped and screwed” technika, aminek kb. annyi a lényege, hogy már létező rapszámokat lassít le, effektez szanaszét és vagdos át a saját stílusára. Screw zenéje elképesztően népszerű volt Houstonban, és mivel több mixében is megemlítette a leant, az ital először a városban terjedt el mindenhol, majd egész Amerikában a rapperek kedvelt tudatmódosítója lett.
Az előírtnál 20-25-ször több köptető (szigorúan kodeines és prometazines) fogyasztása euforikus állapotot okoz, majd szedálja és lezsibbasztja az embert, ezért általában úgy fogyasztják, mint a cigit, a füvet vagy a sört: melléktevékenységként töményebb alkoholhoz vagy más, keményebb drogokhoz. A probléma az, hogy a kodein az opiátok közé tartozik (ahogy például a heroin, az ópium vagy a morfium), és nagyon hamar függőséget tud okozni. Nagy mennyiségben fogyasztva pedig légzési zavarokhoz és fulladáshoz vezethet, illetve epilepsziás rohamhoz hasonló tüneteket produkál azoknál, akik erre érzékenyebbek.
A legismertebb eset Lil Wayne-hez köthető, akiről csak felnőtt korában derült ki, hogy valószínűleg epilepsziás, valószínűleg annak is köszönhetően, hogy mértéktelen mennyiségben fogyasztotta a leant, hosszú éveken át. A lean népszerűsítésében fontos szerepet betöltő DJ Screw története talán a legtanulságosabb: 29 évesen találtak rá holtan a saját stúdiójában, a halál oka pedig kodeintúladagolás volt, de találtak váliumot és angyalport is a szervezetében.
Az összes szer közül a legveszélyesebb az elmúlt években a fentanil lett szerte az Egyesült Államokban. A szintetikus opioidnak számító fentanil olcsó, de extra veszélyes, mert kicsi a különbség az éppen megfelelő és a túladagoláshoz elég mennyiség között. Ennek ellenére annyira elterjedt, hogy az amerikai opiátkrízis most már arról szól, hogy lassan minden feketén megvásárolható kábítószer tartalmaz fentanilt a herointól és kokaintól kezdve az ecstasyig, sőt még a füvet és a Xanaxot is ezzel ütik fel. Amíg a lean vagy a Xanax esetében nehéz megállapítani, hogy ezek álltak egy-egy haláleset hátterében, az elmúlt években több rapper halálát is az okozta, hogy tudtával vagy anélkül fentanillal ötvözött drogot fogyasztott.
Valami hasonló, de még bizarrabb helyzetbe halt bele Juice Wrld, aki egy óriáskiadó szerződésével és a fél hiphopiparággal a lábai előtt halt meg, 21 évesen. Tavaly, vagyis a halála után két évvel a harmadik legtöbbet streamelt előadó volt Spotifyon az Egyesült Államokban Taylor Swift és Drake után. A fiatal rapper és producer saját bevallása szerint már hatodik osztályban leant ivott, 15 évesen pedig rendszeresen Xanaxot és Percocetet szedett. 2019-ben egy magángéppel tervezett Los Angelesből Chicagóba utazni, de egy korábbi ügy miatt figyelte őt a hatóság, akik fülest kaptak, hogy a gép fegyvereket és drogokat szállít. A landolás után szövetségi ügynökök kutatták át a gépet, és találtak is 32 kiló (!) füvet, 6 üvegcse kodeines köptetőt és több lőfegyvert.
A kiszivárgott információk szerint Juice Wrld annyira megijedt a hatóságtól, hogy lenyelte a nála levő Percocet-pirulákat, amelyektől később rohama lett, és túladagolásban meghalt. Egy, a gépen vele együtt utazó fotós aztán tavaly májusban kipakolt, hogy kamu az egész sztori, Juice Wrld annyira súlyosan függő volt, hogy a menedzsere hiába ellenőriztette a piruláit (például hogy ne legyen felütve fentanillal), a rapper titokban tartotta, valójában mennyit szed naponta, és rehabra is csak azért ment, hogy lejjebb vigye a toleranciaszintjét. A Guardiannek később megerősítették, hogy Juice Wrld a halála napján kb. fél liter leant ivott meg, és nagyjából 20 pirulát szedett be, ami lehetett Xanax, Percocet, vagy ezek kombinációi.
A drogozásnak ezek a módjai ijesztően elterjedtek az amerikai társadalom bizonyos részeiben, a Z és Y generáció több tehetséges alakjának erre ment rá az élete. A szupersztárrá válás előtt nem sokkal Lil Peep halt abba benne, hogy fentanilos Xanaxot vett be, amivel túladagolta magát. Hasonló történt Mac Millerrel is, aki Percocetet akart vásárolni a dílerétől, de helyette fentanillal felütött, hamisított tablettákat kapott. Halálát ennek a mixe alkohollal és kokainnal okozta. Miller évekkel korábban már küszködött leanfüggőséggel is. Lean- és/vagy Xanax-függő volt Fredo Santana, Juice Wrld vagy Hella Sketchy is.
Mindannyian túladagolás, vagy a túlzott fogyasztás miatt bekövetkező egészségi következményekben haltak meg az elmúlt években, huszonévesen – úgy, hogy többen közülük már a világhír küszöbén álltak, milliós lejátszású zenéik voltak. Az alábbi klipben számban a mindössze 18 éves Hella Sketchy például arról rappel, hogy próbál leszokni a leanről, de nagyon nehezen megy neki.
Jacob Thureson, vagyis Hella Sketchy egyik fontos alakja volt a 2010-es évek trap újhullámának, és bizonyos szempontból a kirakatembere volt az egész generációváltásnak. Ránézésre egy 2008-as emo MySpace-profilra hasonlító srác, aki a totális ellentéte volt mindennek, amire az átlagember a hiphopról asszociál: festett, oldalra fésült haj, kilakkozott körmök, kisfiús arc, mintha egy My Chemical Romance-klip forgatásán lenne statiszta. Az online térben egyre több követőt vonzott a tinédzserek körében, és csak idő kérdése volt, mikor csalogatja magához valamelyik nagy kiadó, mint például az Atlantic Records, ami a halála előtt nem sokkal leszerződtette.
Mint egy helyi újság cikkéből kiderül, a srác a depressziójának és szorongásának kezelésére antidepresszánsokkal és fűvel kísérletezett, legalábbis ezt állította a szüleinek, akik aztán egy hátizsáknyi ecstasyt és Xanaxot találtak nála. A fiatal rapper-producer ekkor még nagykorú sem volt, de már annyira beindult a karrierje, hogy a texasi Austinból a Los Angeles-i szórakoztatóipar közepén találta magát, ami nem feltétlenül a legjobb hely egy depresszióval, szorongással és függőségekkel küszködő tininek. Los Angelesből pár hét után SMS-t kaptak a szülei, hogy szereti őket. Pár órával később kórházba szállították drogtúladagolás miatt, két hétre kómába esett, és már soha sem ébredt fel. A szervezetében Xanaxot, füvet, kokaint és oxikodont találtak.
Hogy a világhír széléről mennyire könnyű beesni a szakadékba, arra egy másik jó példa Yung Lean története. A svéd rapper európaiként nemcsak ismert arca lett az egész Soundcloud-érás hiphopnak, de zeneileg az egyik úttörője és kultikus figurája is. A Magyarországon többször is megforduló Yung Lean 17 éves kora óta folyamatosan turnézott (éppen csak 18 éves volt az első budapesti koncertjén a Toldiban), és világszinten milliók nézték a videóklipjeit. Hamar az Egyesült Államokban találta magát, a második nagylemezét már részben Floridában készítette el.
Ebben az időszakban Yung Lean (a neve részben a vezetéknevére, részben a leanre utal) durván rácsúszott a drogokra, tinédzserként lean-, Xanax- és kokainfüggő lett, és rövid időre megroggyant az elméje is. A Fader 2016-os cikkében egészen részletesen bemutatják, hogyan épült le hetek alatt Amerikában a fiatal svéd rapper. Bekattant, törni-zúzni kezdett, majd a kórházban kötött ki, ahol paranoid rohamai voltak. Végül elérte a menedzserét, Barron Machatot, aki azonnal autóba ült, de sosem érkezett meg, mert balesetet szenvedett, és bent égett a roncsok között. Machat Xanaxot vett be a baleset előtt. A baleset után Yung Lean meg sem várta a barátja temetését, hazamenekült Stockholmba a szüleihez, azóta is ott él és onnan alkot.
Az internet rablási célpontokká tette a rappereket
Egy másik, kifejezetten modern kori problémát jelentenek az elharapózó fegyveres atrocitások a hiphop világán belül. Ez olyan szempontból egyáltalán nem új keletű dolog, hogy legkésőbb a gengszterrap óta a műfaj és az erőszak kéz a kézben jár, és nem ritka, hogy az előadók közti feszültség fegyveres leszámolásokhoz vezet, ahogy az történt a kilencvenes években például 2Pac és Biggie meggyilkolásakor. Valószínűleg az internet miatt lehet (több a rapper, több a médiafelület stb.), hogy a 21. században mintha sokkal több rapper halna meg lőfegyverek miatt, elég ránézni erre a halott rappereket összegyűjtő listára, ebből azt látni, hogy most szeptember 20. és 26. között, tehát szűk egy hét alatt kilenc rappert lőttek agyon. Nagy részük inkább lokálisan volt ismert, és népszerűségük meg sem közelíti a korábban említettekét, de így is vérfagyasztó képet fest a jelenlegi amerikai állapotokról. Főleg úgy, hogy a kilenc halott között egyetlenegy van, aki már elmúlt 27 éves, a többség a húszas évei elején járt, és olyan is akad köztük, aki a 18-at sem érte meg.
Abszolút új keletű dolog, hogy a közösségi média révén mennyire könnyű célpontok lettek a rapperek rabláshoz. XXXTentacion, Pop Smoke és legutóbb PnB Rock életébe került, hogy bűnözők egyszerűen kinézték közösségi médiás tartalmakból, hogy a híres előadó épp hol van, aztán odamentek, megölték és kirabolták. Mindhárom halálesetben az a közös, hogy az elkövetők vagy az utcán vagy az online térben látták az áldozatot, majd fegyverrel megpróbálták kirabolni, aminek gyilkosság lett a vége.
A komoly bűnözői múlttal rendelkező, erősen megosztó, de a Z generáció számára óriási hatású XXXTentacion halálát például az okozta, hogy a rendőrség szerint a pártfogói irodában, amelyben a feltételes szabadlábra helyezését intézték, találkozott vele az egyik későbbi gyilkosa, aki többedmagával kitervelte, hogy kirabolják a már nemzetközi szinten is egyre sikeresebb rappert. Egy motorboltba követték, ahová a rapper azután érkezett, hogy kivett egy ATM-ből egy köteg (a hírek szerint nagyjából 22 millió forintnak megfelelő) pénzt. Ott a rapper motorokat nézegetett, majd beült a nagybátyjával a BMW-jébe, de a parkolóból kifelé egy autó elállta az útjukat. Kipattant több fegyveres, és az óráját illetve a pénzt is tartalmazó táskát követelték. A beszámolók szerint kisebb dulakodás után megszerezték az elkövetők a szajrét, de az egyikük végül mégis hat golyót beleeresztett XXXTentacionba, aki a helyszínen meghalt. Mindössze 20 éves volt.
Szintén csak 20 éves volt Pop Smoke, amikor betörtek a lakásába, és a rablás során agyonlőtték. Ahogy Juice Wrld, Lil Peep vagy XXXTentacion, úgy Pop Smoke is a világhír küszöbén állt, és az igazi műfaji úttörők között tartották számon. Részben neki is köszönhető, hogy a Chicagóból indult, majd Angliát is megjárt drill műfaj egy kis New York-i kitérővel világszerte elkezdje átvenni a trap helyét a kortárs mainstream hiphophangzásban. Pop Smoke egy híres tévés házaspár AirBnb-jét bérelte Hollywoodban, és amíg ott tartózkodott, az Instagramra és a Facebookra is posztolt több olyan képet, amelyeken beazonosítható volt a lakcím. Egyik este öt símaszkos fegyveres mászott be a házba, majd némi dulakodás közben többször meglőtték a rappert, és leléptek az ékszereivel. Ketten közülük fiatalkorúak voltak, és a rendőrség szerint erősen feltételezhető, hogy a közösségi médiás posztok alapján tervelték ki a rablást.
A 30 éves PnB Rock most szeptemberben halt meg hasonló körülmények között Los Angelesben. A barátnőjével ebédelt egy gyorsétteremben, a nő pedig kiposztolta a kaját úgy, hogy bejelölte a pontos tartózkodási helyüket is. A rendőrség elmondása szerint az elkövető a közösségi médiából értesült a rapper hollétéről, az étteremben fegyverrel odalépett hozzá, a drága ékszereit követelte, majd egy szóváltás után egyszerűen lelőtte a rappert, és távozott pár ékszerével. A rablással egy 40 éves férfit és a 17 éves fiát vádolják.
November 1-én pedig jött a hír, hogy Houstonban megölték Takeoffot, az elképesztően népszerű Migos raptrió legfiatalabb tagját. Egyelőre annyira friss az információ, hogy részletekről keveset lehet tudni, de az általában ilyen ügyekben elég jól értesült TMZ azt írja, hogy a 28-at nyáron betöltő Takeoff unokatestvérével és a Migos másik tagjával, Quavóval szerencsejátékoztak egy houstoni bowlingpályánál, amikor kitört a balhé, amelynek következtében valaki agyonlőtte az ifjú rappert.
Nincs minden rendben
Az amerikai opiátkrízis és a fegyveres erőszak mellett az is látszik, hogy a legtöbb, cikkünkben említett rapper saját vagy rokonai, közeli ismerősei bevallása szerint valamilyen mentális betegségben szenvedett, amelyek közrejátszottak az erőszakos cselekmények vagy drogfüggőség kialakulásában. Az nyilván vita kérdése, hogy a korábbi évtizedekhez képest manapság több-e az ilyen problémákkal küszködő, vagy csak sokkal hamarabb és hatékonyabban ismerjük fel ezeket a problémákat. Mindenesetre számos olyan dalról, nyilatkozatról vagy véleményről tudni, ami alátámasztja, hogy a kifejezetten sikeres, vagy akár már világhírű előadók esetében is mennyire jellemző volt valamilyen mentális betegség.
Főleg az úgynevezett emo rapperek (idetartozott szegről-végről XXXTentacion, Lil Peep, Juice Wrld és Hella Sketchy is) között volt nagyon jellemző, hogy a folyamatos kodeinezést és xanaxozást valamilyen mentális problémára fogták. XXXTentacion depresszív, sötét zenéi számos fiatalnak nyújtottak kapaszkodót (köztük Billie Eilishnek, akit egyszer lebeszélt az öngyilkosságról) a mentális problémáik felismeréséhez. Még úgy is, hogy a rapper egyébként egy erőszakos nőverő volt, aki egyszer megkéselte a saját menedzserét.
Ahogy a róluk készült dokumentumfilmekből kiderült, Lil Peep és Juice Wrld is a drogokba és gyógyszerekbe menekült a szorongásaik és depressziójuk elől, előbbi bipoláris zavarra is panaszkodott. Mac Miller szintén depresszióval küszködött, és azért nyúlt például a leanhez, hogy jobban el tudja viselni a turnézással járó stresszt. Vagy ott van a tavaly májusban mindössze 20 évesen elhunyt Lil Loaded esete, aki bandatag volt, és a klipjei alapján nem nagyon viccelt ezzel. Végül egy nagy zenekiadó szerződésével a zsebében fejbe lőtte magát, miután szakított a barátnőjével.
Természetesen az említett esetek részben összefüggnek azzal, ami Amerikában általános társadalmi szinten is súlyos probléma: már az egészen fiatalok is ki tudja, milyen és honnan szerzett gyógyszerekkel próbálják kezelni a vélt vagy valódi mentális problémáikat. Emberek milliói lettek opiátfüggők a gyógyszerek miatt, a fentanil soha nem látott mennyiségben szedi az áldozatait, és a szabad fegyverviselés gyakran azzal jár, hogy sima utcai csetepaték percek alatt véres leszámolásokba torkollnak.
Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek a jelenségek részben a zeneipar demokratizálódásának is tulajdoníthatók. Kétség sem férhet hozzá, hogy a nyolcvanas évek óta vannak egészen súlyos figurák a hiphopban, de míg régebben csak pletyka meg városi legendák szintjén ment, hogy egyik vagy másik rapper milyen tökös legény az alvilágban, a mai instant szintre felgyorsult információs világban sokan (a drill műfajban pláne) azzal tudnak csak kiemelkedni és igazán hitelesnek tűnni, ha tényleg kemény bűnözői hátterük van. Nem véletlen, hogy legutóbb már a New York-i rendőrség kérte a Rolling Loud fesztivált, hogy a közbiztonság érdekében ne léptessen fel három drill rappert. A brit sajtó már hosszú ideje azzal van tele, hogy részben az erőszakos drillzene térnyerésének következménye a késeléses bűncselekmények és gyilkosságok számának megugrása az országban.
Az internetkorszak előtt viszonylag egyszerű volt a képlet: ha valaki be akart futni, az kiadó és menedzsment nélkül nem igazán sikerülhetett. Csak így lehetett eljutni a tévéhez, a rádióhoz, a magazinokhoz vagy akár a nagyobb koncertek szervezőihez. Egy kiadó mondhatta azt, hogy egy adott zenész túlságosan necces, rossz fényt vetne a cégre, ezért egyszerűen nem kap lemezszerződést a túl erőszakos háttere miatt. Ma a helyzet teljesen más: pillanatok alatt lehet valakiből virális szupersztár egy jól sikerült dallal pusztán úgy, hogy feltölti azt a YouTube-ra, a Soundcloudra vagy a TikTokra.
Rapzenét olcsóbb is csinálni: gyakran elég hozzá egy megvásárolt alap, és egy házi ministúdió, ahol a rapperek felveszik a vokálsávot – miközben egy zenekarnál ez jóval bonyolultabb, hosszabb és drágább folyamat. A korábbi évtizedekkel ellentétben a kiadóknak nem kell kockáztatniuk demók meg kisebb koncertek alapján egy-egy feltörekvő előadóval, hiszen a virális sztárok már százezres, vagy akár milliós követőtáborokkal jönnek házhoz, a kiadó aktív rajongóbázissal indul ahelyett, hogy nulláról építkezne. És ha az adott rapper egy kőkemény, drogos bűnöző, viszont a népszerűsége mindezek ellenére (vagy pont ezért) töretlen, a kiadók is előbb látják meg a profitot, mint a PR-katasztrófát.
Éppen ezért annyira érdekes és megosztó, hogy mostanában írta alá Kalifornia kormányzója azt a törvényjavaslatot, ami korlátozná a bíróságokat, hogy bizonyítékként tekintsenek rapzenei szövegekre. Szakértők szerint a törvény rasszista, ugyanis javarészt a hiphopra vonatkozik, ami alapvetően egy fekete műfaj. Mivel általában egyes szám első személyben szólnak a szövegek, a hatóságoknak – akár tévesen – úgy tűnhet esetenként, hogy a rapper valamilyen valódi bűncselekményről vallott valójában. A Grammy-díjas Young Thugot, Gunnát és az YSL kiadó több tucat tagját nemrég szervezett bűnözés vádjával csukták le, a tárgyalásához pedig bizonyítékként használták fel több számukat is. Azt majd a bíróság dönti el, hogy Young Thug a zenéiben valódi bűnözésről beszélt-e, vagy az egész csak póz volt a művészi szabadság oltárán. Bármi lesz az eredmény, az amerikai hiphop jelenlegi állapota nagyon pontosan tükrözi azt, hogy mi történik az amerikai társadalommal.
