Antiszemita tartalom miatt korlátozták Kanye West Instagramját

2022. október 8. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Korlátozást rakott a Meta Kanye West Instagramjára, mivel antiszemita tartalom szerepelt rajta, írja az NBC. A Meta nem részletezte, hogy pontosan milyen tartalomról van szó, de a hír nem sokkal azután jött, hogy Kanye West kirakott egy screenshotot arról, hogy P. Diddynek azt írta, hogy zsidók irányítják, a fotóra pedig „Jézus zsidó volt” feliratot rakott.

Az egész azért is nagyon érdekes, mert Diddyvel kapcsolatban nagyon régóta léteznek összeesküvés-elméletek, miszerint ő állt valójában 2Pac és Biggie Smalls rapperek meggyilkolása mögött, és hogy valamiféle zsidó háttérhatalomnak dolgozik. Valószínűleg erre utalhatott West is, akivel azon kaptak össze, hogy a rapper nemrég egy White Lives Matter feliratú pólóban bukkant fel a párizsi divathéten. A White Lives Matter népszerű szlogen az alt-rightosok és a keményebb rasszisták köreiben. Diddy személyes beszélgetésre hívta Westet, aki ettől elzárkózott, majd a végén azt írta neki, hogy

téged foglak elrettentő példának használni ahhoz, hogy megmutassam azoknak a zsidóknak, akik megmondták neked, hogy hívj fel, hogy senki sem fenyegethet vagy befolyásolhat engem.

Mindez nem sokkal azután történt, hogy Kanye West bement Tucker Carlson konteóhívő tévés személyiség műsorába, ahol többek között arról beszélt, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje pénzügyi előnyökért cserébe utazott többször tárgyalni Izraelbe.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!