Kilencmillió felhasználó nevében, 2,39 billió forintnyi összegre perlik a Playstationt

2022. augusztus 22. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

Szinte felfoghatatlanul nagy összegre, ötmilliárd fontra (ez körülbelül 2,39 billió forint) perelik a Sony Playstationt, mert az a vádak szerint az elmúlt hat évben jelentősen túlárazva adta el bizonyos termékeit. A számítások alapján egyénenként a károk nagysága 32 ezer és 269 ezer forint közé esik, és a károsultak számát 9 millióra teszik, írta a Skynews.

A Sony Playstation ellen a fogyasztóvédelemre specializálódott jogász, Alex Neill indított keresetet. Szerinte a vállalat megsértette a versenyjogot, piaci erejével visszaélve tisztességtelen feltételeket írt elő a játékfejlesztőkkel és -kiadókkal szemben, ami a fogyasztói árak növekedésével járt együtt.

A kereset szerint a Sony Playstation azzal károsította meg a vásárlókat, hogy 30 százalékos jutalékot számolt fel minden digitális játék megvásárlásakor és a Playstation Store-on belüli vásárláskor is. Neillék azt állítják, az elmúlt hat évben jött össze így az ötmilliárd font, amelyet jogtalanul szedett be a cég.

A pénteken benyújtott kereset szerint bárki, aki az Egyesült Királyságban 2016. augusztus 19. óta vásárolt digitális játékokat vagy kiegészítő tartalmakat a konzolján vagy a PlayStation Store-on keresztül, beletartozik a keresetbe, és potenciálisan kártérítésre jogosult.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!