Sylvester Stallone rettenetesen összeveszett a producereivel a Rocky jogain

2022. augusztus 3. – 10:30

Sylvester Stallone rettenetesen összeveszett a producereivel a Rocky jogain
Sylvester Stallone a Rockyban, 1976-ban – Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Wrap adott hírt arról először, hogy újabb spinoff készül a Rocky-filmekből, most a legendás negyedik rész fő ellenfele, a Dolph Lundgren által alakított szovjet bokszokló, Ivan Drago történetét folytatják a készítők. Ezzel még nem is lenne semmi gond, hiszen 2006-ban is készült még „klasszikus” Rocky-film, majd később két spinoff Creed címmel és Sylvester Stallone mellékszereplésével. Az első Creed szabályosan berobbantotta Michael B. Jordan és Ryan Coogler karrierjét, Stallone pedig még egy legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-jelölést is kapott érte. A Drago című film hírére aztán Stallone is reagált, de nem épp úgy, ahogy az ember gondolná:

Nem ez az első Instagram-poszt, amelyben Stallone a készülő Rocky-spinoffra reagált. Az első bejegyzésében a Drago hallatán Irwin Winklerre és gyerekeire borult ki. Winkler volt az összes Rocky-film producere, emiatt Stallone régóta ismeri a 91 éves producert. A posztjában szánalmasnak nevezi Winklert, a fiait pedig idióta keselyűknek, akik lecsipegetik az utolsó húscafatokat arról a csontról, amit még ő maga talált ki annak idején. Stallone elnézést is kér a rajongóitól, hogy sosem akarta, hogy a Rocky karaktereit ezek a paraziták ennyire kihasználják. A végén azzal zár, hogy mindig is tisztelte Dolph Lundgrent, de nem mondta neki, hogy a háta mögött spinoffot terveznek a karakteréből.

A valódi barátok az aranynál is értékesebbek

– zárja sorait a színész. A második posztjában Stallone még tovább megy, és konkrétan vámpírként ábrázolja Winklert, ahogy Rockyból szívja a vért. Stallone szerint a Winkler család már szárazra szívta a Rocky franchise-t, és egyébként is, Irwin Winkler a leggyűlöltebb, legtehetségtelenebb, leggyengébb producer Hollywoodban, aki a gyáva gyerekeivel közösen megtalálta a következő falatot a Dragóval. Stallone szerint a Winklerek az évtizedek során rengeteg művész nevét és életét tették tönkre, miközben a saját pénztárcájuk egyre vastagabb lett.

Stallonétól egészen váratlan egy ennyire erős kifakadás, pláne két alkalommal, de ha a dolgok mögé nézünk, kiderül, hogy közte és a Rocky jogtulajdonosai között lassan 50 éve egyre feszültebb a helyzet.

Az egész nyilván az első Rockyval kezdődött. Az 1976-os, ikonikussá vált filmben nemcsak a főszerepet alakította Stallone, hanem a forgatókönyvet is ő írta. A Rocky kasszasikernek bizonyult, három Oscart is nyert, köztük a legjobb filmnek és rendezőnek járó díjat is. A színész július közepén kifakadt már egyszer a Winklerekre, akik a legtöbb (Irwin az összesnél, a fiai a 2006-os Rocky óta) Rocky-filmnél fel vannak tüntetve producerként, és azt követelte, hogy adják vissza a Rocky jogainak rá eső részét, még mielőtt Winkler mindent ráhagyna a fiaira. Később Stallone törölte ezeket a posztokat.

Stallone problémája, hogy hiába ő írta, vagyis találta Rocky ki karakterét, és a komplett világot körülötte, 1976-ban még nem volt annyira dörzsölt üzletileg, hogy megfelelő biztosítékokat rakjon a szerződésébe, így a Rocky jogai azóta is az első film producerénél, Irwin Winklernél vannak. Arról persze szó sincs, hogy Stallone rosszul járt volna, hiszen olyan szerződést kötött az alkotókkal, hogy a fizetésébe tartozik a jegyeladásokból származó bizonyos százalék is. Az első Rocky mindössze 1 millió dollárból készült, miközben globálisan 225 millió dollár bevételt termelt. Magáért a forgatókönyvért és a szereplésért mindössze 75 ezer dollárt kapott, de egyes számítások szerint a jegyeladásokból származó bevétele 2,5 millió dollár is lehetett, ami 1976-ban óriási összegnek számított.

Sylvester Stallone és Irwin Winkler egy 2011-es filmpremieren, Los Angelesben – Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images / AFP
Sylvester Stallone és Irwin Winkler egy 2011-es filmpremieren, Los Angelesben – Fotó: Alberto E. Rodriguez / Getty Images / AFP

A forgatókönyvet még 1975-ben írta Stallone, aki akkor még csak egy csóró színész volt, de mindössze három és fél nap alatt befejezte, miután megnézte Muhammad Ali összecsapását a totál ismeretlen, de szívós és kitartó Chuck Wepner ellen. Winkler és társa, Robert Chartoff a kezdetektől meg akarta venni a forgatókönyvet, de Stallone helyett Robert Redford, Nick Nolte vagy éppen Burt Reynolds neve merült fel főszereplőként a tök ismeretlen Stallone helyett. Ő egyébként annyira le volt égve ekkoriban, hogy mindössze 100 dollárja volt, és még a kutyáját is el kellett adnia, hogy fizetni tudja a lakbért. A kutyát egyébként utána visszavásárolta, és végül ragaszkodott ahhoz, hogy csak úgy adja el a sztorit a két producernek, ha ő lesz a főszereplő.

Ahhoz képest, hogy Stallone vámpírként, korábban pedig kígyóként ábrázolta Winklert, ugyanúgy részt vett producerként és szereplőként a modernebb Rocky-filmekben, a Variety szerint a Creed-filmekért például 10-10 millió dollárt kapott. Stallone azonban érzelmileg kötődik nagyon a franchise-hoz, és többször nyilatkozta, hogy a jogokat a gyerekeire szeretné hagyni.

Egy 2019-es Variety-interjúban Stallone egészen szentimentális hangnemben beszélt a projektről: Rockyt szinte a testvéreként tekinti, ő az egyetlen karakter, amellyel máig tud azonosulni. De hiába könyörgött a producereknek, hogy adjanak neki részesedést a franchise-ból, a Winklerek mindössze annyival elintézték, hogy már elég pénzt kapott érte a színész. És ebben a maguk szempontjából talán igazuk is van – bár Stallone a 2019-es interjújában részletesen kitér arra, hogy mennyire igazságtalannak tartja, hogy még csak az egy százalékát se birtokolja annak a franchise-nak, amelynek minden betűjét, minden koreográfiáját ő találta ki, ő rendezte, ő reklámozta, beletette a fél életét. Ehhez képest máig egy árva petákot nem látott például a merchandising pénzekből.

Irwin Winkler 1967 óta foglalkozik filmezéssel és producerkedéssel, ez idő alatt közel 60 nagyjátékfilmben vett részt. Olyan filmek fűződnek a nevéhez a Rockyn kívül producerként, mint a Dühöngő bika, A lovakat lelövik, ugye?, a Nagymenők, A hálózat csapdájában, A Wall Street farkasa vagy Az Ír. Háromból két fia, Charles és David szintén rendezők és producerek, bár apjukkal ellentétben az ő karrierjük csúcspontjai a modern kori Rocky-filmek.

A helyzet azért érdekes, mert a Winklerek mellett az az MGM stúdió a társtulajdonosa a Rocky jogainak, amit nemrég vásárolt meg az Amazon. Az MGM portfóliójában pedig a Rocky az egyik legértékesebb franchise, és bizony nem a legjobb PR a cégnek, ha maga Sylvester Stallone ócsárolja a következő évek filmjeit. Ezért elképzelhető, hogy valamiféle változás jöhet, hiszen Stallone egy világszerte kedvelt színész, akivel máig el lehet bármit adni. Az mindenesetre érdekes, hogy 2019-ben még arról beszélt, hogy egy újabb Rocky-filmen dolgozik, illetve egy előzménysorozaton is, ehhez képest most Lundgren karaktere kap egy spinoffot, méghozzá nélküle. Stallone szerint Winklerék nem hisznek abban, hogy a Rocky működne tévés formátumban.

Sylvester Stallone és Dolph Lundgren a Rocky IV. egyik jelenetében, 1985-ben – Fotó: United Artists / Getty Images
Sylvester Stallone és Dolph Lundgren a Rocky IV. egyik jelenetében, 1985-ben – Fotó: United Artists / Getty Images

A Dragóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a Rocky IV.-ben és a Creed II.-ben is fontos szerepet játszó orosz bokszolóról szól majd valamilyen módon, és Dolph Lundgren visszatér a régi szerepéhez. Lundgren egyébként szintén az Instagramon reagált Stallonére, miszerint a Drago előkészületei még egészen korai fázisban vannak, és ő egészen eddig úgy tudta, hogy Stallone is részt vesz a projektben producerként vagy akár szereplőként.

Ami viszont biztos, hogy már az utómunkákat végzik a Creed III.-on, ami a tervek szerint 2023-ban jelenik meg. Stallone producerként van benne feltüntetve (ahogy Irwin, Charles és David Winkler is), de a hírek szerint Rocky Balboa karaktere már nem bukkan fel a történetben. Cserébe egészen parádés stáb dolgozik a filmen, hiszen ez lesz Michael B. Jordan első rendezése úgy, hogy közben ismét magára ölti Apollo Creed fiának a karakterét. Mellette pedig szerepel Tessa Thompson (Thor, Westworld) és Jonathan Majors is (Loki, Lovecraft Country), a forgatókönyvön pedig az első Creedet és a Fekete Párducot rendező Ryan Coogler és öccse, Keenan dolgozott. A történetről egyelőre keveset tudni, de spekulációk és pletykák szerint visszatérhet Clubber Lang, Rocky ellenfele a Rocky III.-ban, akit a Szupercsapatból is ismert Mr. T alakított. A pletykák szerint Lang fia lehet Adonis Creed új ellenfele.

Mindeközben Sylvester Stallone ki tudja már hányadik virágzását éli, hiszen főszerepet kapott Taylor Sheridan (Hell or Highwater, Wind River, Sicario, Yellowstone) új tévésorozatában, és egy amazonos filmben egy visszavonult szuperhőst alakít. Utóbbit a Balboa Productions készíti az Amazonnak, ami nem más, mint Stallone 2018-ban alapított produkciós cége. Az utolsó Rambo-filmet már ez a cég készítette, és a jövőben közel egy tucat filmet és öt sorozatot is gyártanak. És mivel a Samaritan című filmje az Amazonon jelenik meg, amely társtulajdonosa az MGM-en keresztül a Rocky franchise-nak, még az sem elképzelhetetlen, hogy a 76 éves színész végre megkapja élete főművének a jogait, vagy legalább annak egy részét.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!