Befutott az első rendes előzetes, október végén jön az új Call of Duty

2022. június 8. – 20:08

frissítve

Befutott az első rendes előzetes, október végén jön az új Call of Duty
Forrás: Activision

Másolás

Vágólapra másolva

Bő egy hónap telt el azóta, hogy az Activision hivatalosan is bejelentette, hogy amint azt már hónapokkal korábban is sejteni lehetett, idén tényleg folytatódik a 2019-es Modern Warfare. Múlt héten aztán egy teaser is befutott ehhez – plusz ennek négy másik változata a humorista Pete Davidsonnal, a kosaras Trae Younggal, a DJ Steve Aokival és a streamer TimTheTatmannel –, most pedig megérkezett az első rendes előzetes is, melyből kiderült, hogy a játék október 28-án érkezik majd.

Ahogy azt a bejelentéskor írtuk, a visszatérő rajongókat könnyen összezavarhatja a cím, Modern Warfare 2 ugyanis már volt egyszer, 2009-ben jelent meg, a két évvel korábbi negyedik rész, a közönségkedvenc Modern Warfare folytatásaként, és hasonlóan nagy sikere is lett. Az Infinity Ward által fejlesztett alszériának volt még egy harmadik, sokkal kevésbé népszerű része is, a 2016-ban megjelent, közutálatnak örvendő Infinite Warfare mellé pedig megérkezett az első rész remasterelt változata, szóval legalább ennek örülhettek a rajongók.

Ez már így is elég bonyolultnak hangzik, de kapaszkodjanak meg, csak most jön a java: 2019-ben, jó pár gyalázatos év után az Activision megint az Infinity Wardot húzta elő a kalapból, akik megint megcsinálták a Modern Warfare-t, ami az eredeti sztori újragondolt változata volt. 2020-ban aztán remasterelték az eredeti Modern Warfare 2 kampányát, szóval ezen a ponton már öt és fél Modern Warfare-nél jártunk – illetve hét és félnél, ha a mobilra, illetve Nintendo DS-re megjelent címeket is számoljuk –, most pedig az új Modern Warfare 2-vel ismét bővül majd az alszéria.

Mondjuk itt legalább annyiban könnyebb az ember dolga, hogy ez már semminek sem az újragondolása, egyszerűen csak egy folytatás a 2019-es Modern Warfare-hez, melyben a játék végén Captain Price által megalakított alakulat, a Task Force 141 – ami természetesen nem összekeverendő a régebbi Modern Warfare-játékok Task Force 141-ével – próbál majd megakadályozni egy terrorista csoportot, illetve egy, az Egyesült Államokat célzó terrortámadást. És hát így természetesen visszatér majd mindenki aki számít, Price mellett Soap, Gaz és Ghost is megint feltűnnek majd a színen.

„Kitalált történeteket mesélünk el, ám ezeket a világunkat alakító, valódi katonai konfliktusok inspirálják. Fontos számomra, hogy a jelenleg zajló ukrajnai háborút figyelembe véve kellő érzékenységgel álljunk hozzá ehhez a játékhoz”

– mondta el a bejelentés előtt az Infinity Ward egyik vezetője, Patrick Kelly, hozzátéve, hogy azt szeretnék, hogy a játék karakterei ne csak hősöknek tűnjenek, hanem embereknek is. Ahogy azt a Verge is kiemelte, ez némi változást jelent a 2019-es Modern Warfare-hez képest, amely meglehetősen szenzációhajhász módon közelítette meg a háborút, és a történelemferdítés sem állt tőle messze – elég nagy botrány lett például abból, hogy a játékban az oroszoknak tulajdonítottak egy, az Öböl-háború idején elkövetett mészárlást, ahol a valóságban az amerikaiak bombáztak le visszavonuló iraki katonákat.

A többjátékos módban a Warzone-ból ismert Verdanskhoz hasonló nagyobb, illetve a megszokott kisebb, hat a hat elleni küzdelmeket lehetővé tevő pályákra lehet majd számítani, és a kooperatív Special Ops mód is visszatér, természetesen továbbfejlesztett formában. Azt is megerősítették, hogy még idén érkezik a Warzone folytatása, amely a Modern Warfare 2-höz fog kapcsolódni, az eredeti mód pedig teljesen különálló entitásként létezik majd tovább. A döntés azért is érdekes, mert az előző két Call of Duty tartalmai erre lettek ráaggatva, a kiadó azonban a jelek szerint tényleg jobbnak látta, ha teljesen tiszta lappal vág neki a jövőnek.

Forrás: Activision
Forrás: Activision

Ez amúgy érthető is, a Warzone egészen döbbenetes Frankenstein-szörnyeteggé változott az elmúlt években, egy új verziónak pedig legalább némi esélye lesz arra, hogy elkerülje ezt a sorsot. Pláne úgy, hogy jövőre 2004 után először végre nem lesz új része a sorozatnak. Azt is megerősítették, hogy tervben van a mobilos Warzone, de erről továbbra sem derült ki semmi, azon kívül, hogy dolgoznak már rajta, és az is kiderült, hogy mostantól nem lesznek külön utas játékok, minden Call of Duty ugyanazt a motort fogja majd használni. Az előrendelésekről is esett némi szó, ami leginkább azért lehet érdekes, mert itt is újfent kiderült, hogy a játék hosszú idő után visszatér a legnépszerűbb online játékbolt, a Steam felületére. Üröm az örömben, hogy egyúttal viszont ez lesz az első nagyobb játék, ami 60 helyett 70 euróba fog kerülni a virtuális boltban – ezt az ugrást az utóbbi időben a Sony nyomta nagyon a PS5-ös exkluzívokkal, a Steam viszont nem szállt be a trendbe. Úgy tűnik, eddig.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!