2022. május 25. – 23:40
Amióta Alexander Skarsgård betette a lábát Hollywoodba, szinte borítékolni lehetett, hogy előbb-utóbb el fog játszani egy viking harcost. A jeges tekintetű kétméteres svéd színészt a külseje is erre a szerepkörre predesztinálta, de mire a 45 éves Skarsgård eljutott Robert Eggers ambiciózus bosszúfilmje, Az Északi címszerepéig, többször is bizonyította, hogy a tesztoszteronban tocsogó férfiállat csak egyike a változatos karaktertípusoknak, amiket parádésan alakít.
Az egyik legismertebb svéd filmszínész, Stellan Skarsgård legidősebb fiaként elmondható Alexanderről, hogy a tehetség a vérében van. A Lars von Trier-filmektől a Mamma Mia!-n át a Marvel-univerzumig mindenhol megtalálható Stellan nyolc gyermekéből négyen (Alexander, Gustaf, Bill és Valter) a színészi pályát választották, de a nagycsaládos apuka számára nem volt tudatos döntés a művészdinasztia létrehozása. Abba is hamar beletörődött, amikor legnagyobb fia mindössze 13 évesen úgy döntött, hogy neki ennyi elég volt a színészkedésből.
Alexander ugyanis elég korán, hétévesen kezdte a karrierjét, egyfajta szívességként tűnve fel apja barátainak filmjeiben, és pár évvel később egész Svédország megismerte a nevét az 1989-es Hunden som log (A kutya, aki mosolygott) című, hatalmas sikert arató tévéfilm főszerepének köszönhetően. Az érzékeny életkorban lévő kamasz cseppet sem élvezte a hirtelen jött figyelmet, ezért inkább visszavonult a reflektorfényből.
Tizenkilenc évesen csatlakozott svéd tengerészgyalogság antiterrorista alakulatához, de ezt szintén rossz élményként élte meg. A bohém és pacifista családban nevelkedő fiú egyfajta lázadásként vállalta a 15 hónapos sorkatonaságot, ami alól a hippilelkületű barátai mind kihúzták magukat és inkább füvezéssel töltötték ezt az időszakot. A kiképzés mégis hasznos tapasztalat volt, különösen az amerikai filmiparba való betörést jelentő Gyilkos megszállás című HBO-s háborús minisorozatban nyújtott alakításához járult hozzá. De nem vezetett egyenes út a valódi katonai élményektől az eljátszott háborúig.
A tengerészgyalogság után eltöltött hat hónapot egy angliai egyetemen, színészetet tanult New Yorkban, majd egy évtizeddel a gyerekkori visszavonulása után ismét elkezdett svéd filmes és tévés produkciókban szerepelni. Amikor az ezredforduló elején meglátogatta a New Yorkban forgató édesapját, betévedt Ben Stiller legújabb vígjátékának szereplőválogatására, és legnagyobb meglepetésére meg is kapta az üresfejű skandináv modell szerepét a 2001-es Zoolanderben.
Bár élete első hollywoodi szereplőválogatása után rögtön egy gigasiker produkcióban találta magát, ennél jóval döcögősebben folytatódott az amerikai karrier építése, és még a híres színész apával és előnyös külsővel megáldott Skarsgård is éveken át járt sikertelenül meghallgatásról meghallgatásra.
Amikor épp nem Los Angelesben próbált szerencsét, svéd produkciókban forgatott, és elkészítette első és eddig egyetlen rendezését, az Att döda ett barn (Megölni egy gyereket) című kisfilmjét, ami a cannes-i filmfesztiválra is eljutott. Végül a tengerészgyalogságnál töltött idő meghozta gyümölcsét: megkapta a Drót alkotópárosa, David Simon és Ed Burns által tető alá hozott 2008-as Gyilkos megszállás egyik főszerepét, ami a Rolling Stone riporterének személyes élményei alapján mutatta be az iraki megszállás kaotikus első heteit.
Ekkoriban kereste meg egy másik HBO-s sorozattal a Sírhant művek alkotója, Alan Ball, de a Gyilkos megszállás afrikai forgatása miatt úgy tűnt, kénytelen lesz mást találni Skarsgård helyett a True Blood – Inni és élni hagyni ezeréves viking vámpírjának szerepére. A 2007-es hollywoodi írósztrájk miatt azonban el kellett halasztani a Charlaine Harris regényeiből adaptált széria forgatását, így Ball megvárhatta, hogy Skarsgård újra elérhető legyen. Nehéz eldönteni, ki járt jobban ezzel: Skarsgård, aki megkapta máig meghatározó, igazi sztárcsináló szerepét, vagy Ball és az HBO, akik nagyrészt Skarsgårdnak köszönhetik, hogy hét évadot ki tudtak hozni az Anna Paquin által alakított telepatikus képességekkel megáldott pincérnő és két szexi vámpír között kialakult misztikus szerelmi háromszögből.
Az Alkonyat-őrülettel egyszerre debütáló True Blood a bűnösélvezet-sorozatok etalonjaként írta be magát a popkulturális emlékezetbe, ami az explicit szex és erőszak, valamint társadalomkritikus rétegei (déli államok vallásos konzervativizmusa kontra természetfeletti népek szabados életmódja) miatt felnőttebb közönséget szólított meg, mint Bella és Edward románca. A klubtulajdonos vérszívó Eric Northman szerepében Skarsgård olyan szinten ellopta a show-t, hogy a Stephen Moyer által megformált jófiú vámpír Bill Compton labdába sem rúghatott mellette – a központi szerelmi háromszöget is Skarsgård dominálta mindent átható szexuális kisugárzásával.
Az ikonikus alakítással persze a híres karakterére formált skatulya is járt, ami megnehezítette a szintlépést a karrierjében. Miközben tudatosan kerülte az Eric Northman-i szexirosszfiú-szerepeket, különböző irányokat próbálgatva kereste a helyét Hollywoodban. A zsánerfilmes vonal nem igazán jött be: sorra vállalta el a teljesen felejthető thrillereket és akciófilmeket, a legdrágább időpazarlás ezek közül a Torpedó társasjátékra épülő, 200 millióból leforgatott, de hatalmasat bukó 2012-es Csatahajó volt. Az egyedi világlátású rendezők kis költségvetésű drámáiban már jobban ki tudta bontakoztatni sokoldalú tehetségét.
Először szerepelt együtt apjával Lars von Trier 2011-es Melankóliájában, Kirsten Dunst depresszióval küszködő karakterének jó szándékú, de kissé együgyű, az esküvői beszédébe is kínosan belesülő férjeként. A 2012-es Maisie tudja című filmben szintén a szelíd oldalát mutatta meg a nehéz természetű énekesnő anyával (Julianne Moore) sújtott kislány mostohaapjaként, ismét bizonyítva, hogy óriásként is hitelesen tud kisembereket játszani. Gyökeresen eltérő mostohaapát játszott Marielle Heller rendezői debütálásában, a 2015-ös A tinilány naplójában: a nevelt lányával szexuális viszonyba bonyolódó férfi szerepében egyszerre ütni és szánni való.
Leglátványosabb hollywoodi filmsztárrá válási kísérlete viszont csúfosan elbukott: kilenc hónapot töltött edzéssel és szigorú diétával a Tarzan legendájára való felkészülésként, de a rengeteg erőfeszítése sem mentette meg David Yates 2016-ban mozikba kerülő, a ronda CGI-dzsungelt dögunalmas sztorival kombináló filmjét a kritikusok haragjától és a közönség érdeklődésének hiányától.
Az internet nemcsak a zoolanderes szereplésére csodálkozik rá időről időre, hanem arra is, hogy Lady Gaga Paparazzi című slágerének 2009-es videóklipjében ő alakította az énekesnő szexi pasiját, aki szenvedélyes csókolózás után lelöki a nőt az erkélyről. A rövid szerep előrevetítette évekkel későbbi alakítását a tévétörténelem egyik legemlékezetesebb abuzív férjeként, aki amilyen szenvedéllyel tud nézni a feleségére, olyan gyorsan jár el a keze a konfliktus legkisebb jelére.
A 2017-ben debütáló Hatalmas kis hazugságok egyszerre vonzó és félelmetes Perryje rácáfol a tipikus asszonyverőképre: Skarsgård úgy formálja meg a démonjaival küszködő, a gondoskodásból egyik pillanatról a másikra agresszióba váltó figurát, hogy könnyű megérteni, miért nem tud Nicole Kidman karaktere olyan egyszerűen kilépni ebből a mérgező kapcsolatból.
Alakításáért elnyerte az Emmyt, díjazta a kritikusok egyesülete és a film- és televíziós színészek céhe is, a következő években pedig egyre jobban elmerült a sötét figurákban. Nemcsak Nicole Kidmant, hanem Florence Pugh-t is csapdába ejtette vonzerejével a John le Carré kémregényéből adaptált The Little Drummer Girlben: a Park Chan-wook által rendezett minisorozatban a Moszad ügynökeként vesz rá egy fiatal brit színésznőt a terroristák soraiba való beépülésre.
Rebecca Hall fekete-fehér első rendezésében, az 1920-as években játszódó A látszat árában szintén rettegésben tartja párját mélyen rasszista férjként, aki nem is sejti, hogy a világosabb bőrszíne miatt magát fehérnek kiadó fekete nőt vett el feleségül. A The Stand című minisorozatban pedig Stephen King egyik ördögi főgonoszának bőrébe bújva még tette nyilvánvalóbbá, hogy éppen a rosszfiúkorszakát éli.
Robert Eggers viking Hamletje, Az Északi sem lóg ki igazán ebből a sorból, a Skarsgård által alakított félárva herceg ugyanis távolról sem hasonlít egy széplelkű hősre, sokkal inkább egy vadállatra. A dzsungelben nevelkedett Tarzan kismiska a farkasbőrben lopakodó, baltával gyilkoló Amlethhez képest, aki egy gorilláéra emlékeztető testtartással veti bele magát a kifosztandó falu sűrűjébe és előszeretettel kóstolja meg áldozatait. A boszorkány és A világítótorony történelmihitelesség-mániás rendezője Az Északi esetében is erre törekedett, Skarsgård pedig már-már kényelmetlenül autentikus a bosszú és a spirituális üzenetek által vezérelt vérszomjas vikingként.
Bár izomkolosszus ösztönlények, kifinomultan aljas manipulátorok és ellenállhatatlan szexistenek határozzák meg a karrierjét, Skarsgård a valóságban egy nyugodt természetű, visszafogott személyiség benyomását kelti, aki saját elmondása szerint is megmaradt svédnek a hollywoodi csillogás közepette – még a díjait is inkább eldugja, mert nagyzolásnak érezné kitenni őket a polcra.
Amennyire rémisztő tud lenni a nagy vásznon, annyira szimpatikus minden megnyilvánulása, és nem mellesleg sajátos humorérzéke van. A hivatalos IMDb-s profilképén például szmokingban és nadrág nélkül látható a vörös szőnyegen; a kép a 2016-os MTV Movie Awardson készült, a hiányzó ruhadarabot pedig így magyarázta Skarsgård: „Egy évvel előtte Zac Efron levette a felsőjét a színpadon, és nagyon szexi volt. Úgy döntöttem, hogy én is vetkőzöm kicsit, de a felsőmet nem vehettem le, mert azt már Zac megcsinálta, ezért arra jutottam, hogy akkor leveszem a nadrágomat, az ugyanannyira szexi.”
Az önmagából bohócot csináló énjét eddig még nem aknázta ki eléggé a filmipar, pedig legalább olyan jól áll neki, mint a rémisztő macsók. Hasonlóan Chris Hemsworthhöz, Skarsgård is egy szőke adonisz testébe zárt komikus, aki lenyűgöző tehetséggel tudja teljesen levetkőzni a karizmáját, és természeti adottságainak ellenjátszva alakítani igazi lúzereket. A Zoolanderen kívül csak néhány alkalommal volt alkalma megmutatni ezt az oldalát: a világ legostobább mosolyával és egy fantasztikusan röhejes nevetéssel játszotta el a Csekély esély című romantikus komédiában Kanada miniszterelnökét, a rövid életű On Becoming a God in Central Florida sorozat nyitóepizódjában pedig Kirsten Dunst totál idióta és súlyos alváshiányban szenvedő férjeként brillírozik egy piramisjáték megszállottjaként.
Az arrogánsseggfej-szerepekben is remekel, az Utódlás harmadik évadában csodálatosan hozta a Roy családot szétszívató techgurut, az Atlanta új évadának fináléjában pedig saját magát alakította – pontosabban saját maga (feltételezhetően) parodisztikus változatát, aki leopárdmintás alsógatyában táncolva szeret ismerkedni és nagyon gerjed arra, ha megalázzák.
Bár a külseje alapján született filmsztár, Alexander Skarsgård az apjára ütött abban, hogy karakterszínészként tud igazán kibontakozni. Legjobb szerepeiben – a balfékektől a bántalmazókig – közös, hogy nem klasszikus hősök, de nem is egysíkú antagonisták. Furcsa, érdekes, a szimpátiánkkal és az ellenszenvünkkel folyamatosan játszó figurák. Skarsgård biztosan megállná a helyét világmegmentő szuperhősként valamelyik jövőbeli képregényfilmben is, de a színész akkor a legjobb, amikor szabadjára engedi a szoborszépségű külső mögötti különcöt.
