2022. május 3. – 22:48
frissítve
Óriási felhajtás volt a Doctor Strange az őrület multiverzumában megjelenése előtt, hiszen a legutolsó Pókembert leszámítva a Bosszúállók: Végjáték, azaz 2019 óta nem volt igazán nagyon dobása a Marvelnek a mozikban. A második Doctor Strange rendezői székébe ráadásul az a Sam Raimi ült, akitől nem áll távol a szuperhősös műfaj, és a horrofilmes elemektől sem riad vissza. A Doctor Strange az őrület multiverzumában pedig tényleg egy horrorfilm lett – még úgyis, hogy azért nem vitték túlzásba az ijesztegetést sem.
A Doctor Strange-et alakító Benedict Cumberbatch most, Robert Downey Jr., Chris Evans és Scarlett Johansson lelépése után egyértelműen a legnagyobb húzónév a filmes Marvel-univerzum szereplői között, és már jó ideje hallani, hogy rá építik a majd későbbi Bosszúállók-filmeket. Ehhez viszont a karaktere még nem elég bejáratott a Marvel-univerzumban, szóval egyértelmű volt, hogy az Őrület multiverzuma több lesz, mint a szokásos szezonális szuperhősfilm. Arról nem is beszélve, hogy a legutolsó Pókemberből megismert multiverzumos csavarnak köszönhetően a Marvel most már tényleg azt és úgy csinál a karaktereivel, amit csak akar. És ahogy a Pókember: Nincs hazaút esetében, úgy itt is akad egy csomó váratlanul felbukkanó ismerős arc.
Nagyon hamar feltűnik már a film legelején, hogy ez nagyon nem egy szokványos családi kalandfilm. Sam Raimit láthatóan szabadon engedte a Disney, és sokkal durvább, erőszakosabb, néhol kifejezetten sokkoló dolgok is belefértek a filmbe, ami abszolút újszerűen hat így több tucat Marvel-film után. Vannak kisebb-nagyobb jump scare-ek, hullagyalázás, szemgolyókibökés, és úgy általában elég sötét a film hangulata az átlaghoz képest. Talán éppen ezért is hat furcsán Cumberbatch cinikus humora, valahogy nem ül mindig ez a tipikus marveles egymondatos jópofiskodás egy olyan filmben, ami bizonyos részeiben komoly tragédiákat és traumákat dolgoz fel.
Színészi szempontból itt sem kell eget rengető alakításokat várni, bár Elizabeth Olsen talán még komplexebben hozza a Skarlát Boszorkány karakterét, mint tette azt a WandaVisionben. Apropó, érdemes a film előtt megnézni a sorozatot, hogy tökéletesen értsünk mindent a történetből. Abból a történetből, amiből most kb. semmit nem írhatok le spoilerek nélkül, ugyanis még a trailerekben is nagyon ügyesen elbújtatták, hogy pontosan mi is lesz a cselekmény.
Az biztos, hogy az első Dr. Strange-hez képest a második sokkal jobb, pörgősebb, szórakoztatóbb és látványosabb. A multiverzumból kihoztak mindent vizuálisan és történetvezetésileg, amit ebben a történetben ki lehetett, és valljuk be, továbbra is baromi jól áll Cumberbatchnek, ahogy hadonászik a kezével varázsszavakat mormogva, és CGI-orgia terem körülötte. Legalábbis biztos sokkal jobban néz ki, mint amit a Legendás állatokban csinálnak a konkurens kollégák.
Benedict Wongból sosem elég, még ha bizonyos csatajeleneteknél azért kiderül, hogy inkább a vicces, mint a drámai dolgok állnak jól neki. Az újonc Xochitl Gomez, aki América Chavezt játssza, pedig semmi extra, csak egy csillogó szemű fiatal szuperképességekkel és egy szomorú háttértörténettel – ezen kívül sokat nem tudott hozzáadni a karakteréhez. Hasonló a helyzet Rachel McAdamsszel, Strange szerelmével, akinek sajnos továbbra is annyi jutott, hogy ő Strange szerelme, és kész.
Jó pár Marvel-filmnél el lehet mondani, hogy nem feltétlenül kell hozzá ismerni a komplett tévés és filmes, pláne a képregényes univerzumot (lásd Örökkévalók vagy Shang-Chi), itt viszont ez nem állja meg a helyét. Jómagam nagy Marvel-rajongóként nyilván minden filmet és sorozatot láttam, rengeteg képregényt olvastam, így minden apró utalás és felbukkanó régi-új karakter ismerősen hatott. Viszont ha valaki laikusként ül be a moziba, az biztosan nem lesz teljesen tisztában egyes karakterek motivációjával és hátterével. Így ők egy közepesen ijesztő horrorfilmet kapnak, amiben emberek varázsolnak, ide-oda ugrálnak helyszínek között, és van pár szuperhős, akiket talán nem úgy ismernek, mint ahogy azt megszokták.
Akik viszont imádják a Marvel-filmeket, azoknak az új Doctor Strange nagyjából hasonló élmény lesz, mint az Amerika Kapitány: Polgárháború vagy a legutóbbi Pókember.
Ennyi év után a Marvel olyan ügyesen nyúl újra és újra a saját karaktereihez egészen váratlan helyzetekben, hogy az tényleg megsüvegelendő. Volt is egy olyan pillanat, a filmben, ahol majdnem felsikkantottam meglepetésemben, és érezni lehetett a közönségen is, hogy ha nem sajtóvetítésen lennénk, valószínűleg páran már sikítoznának és tapsolnának.
Az Őrület multiverzuma messze van a tökéletes filmtől, elég nehéz néhol követni, hogy mi történik a képernyőn, bőven akadnak benne logikai bukfencek, viszont százszor érdekfeszítőbb és érdekesebb, mint jó pár hasonló produkció az elmúlt évekből. Itt igazán lehet azt érezni, hogy mindennek komoly tétje van, hogy a multiverzum nemcsak egy jól hangzó kifejezés, hanem tényleg rendesen elmerültek benne a készítők. Az már más kérdés, hogy mennyi olyan néző lesz, akit ez majd akár 2-3 filmmel később is le tud kötni, de ez így elsőre szép munka lett.