Chris Rock nem tesz feljelentést az őt megpofozó Will Smith ellen

2022. március 28. – 11:20

Másolás

Vágólapra másolva

Chris Rock úgy döntött, egyelőre nem tesz feljelentést a rendőrségen Will Smith ellen, miután a színész pofonvágta őt a színpadon a vasárnapi Oscar-gála közben – írja a Deadline.com.

Chris Rock a backstage-ben az Oscar-gála közben – Fotó: A.m.p.a.s. /Reuters
Chris Rock a backstage-ben az Oscar-gála közben – Fotó: A.m.p.a.s. /Reuters

A filmes magazin forrásai szerint a Los Angeles-i rendőrség munkatársai közvetlenül az után beszéltek Chris Rockkal, hogy az ABC adása véget ért a Dolby Színházban, de a humorista egyelőre nem akar feljelentést tenni. Ha megtenné, az Oscar-díjat elnyerő Smitht akár hat hónapos börtönbüntetésre és 100 ezer dolláros pénzbírságra is ítélhetnék a pofonért, miután a könnyű testi sértés vétségnek minősül Kaliforniában. Chris Rock egyébként a következő hat hónapban bármikor megváltoztathatja a döntését, és beperelheti a színészt – írja a lap.

„A Los Angeles-i rendőrség nyomozó egységei tudomást szereztek az Oscar-díj-átadó gálán történt incidensről, amelynek során az egyik személy megütött egy másikat. Ha az érintett fél egy későbbi időpontban rendőrségi feljelentést kíván tenni, az LAPD rendelkezésre áll a nyomozati jelentés elkészítéséhez” – olvasható a rendőrség közleményében.

A 94. Oscar-díjátadón, aminek közvetítését itt lehet visszaolvasni, Smithnek az volt a baja, hogy Rock a feleségével, Jada Pinkett Smithtel poénkodott. Konkrétan azzal, hogy a nő szerepelhetne a G.I. Jane 2-ben. A G.I. Jane volt az a film 1997-ben, aminek kedvéért Demi Moore kopaszra vágatta a haját, és Jada Pinkett Smith is szinte kopaszon érkezett a gálára, ez lett volna a vicc, ami nem sült el túl jól:

Will Smith felesége ugyanis alopeciában szenved, ami egy haj kihullását eredményező betegség, ezért húzta fel magát, majd ment fel a színpadra, és kevert le egy pofont a műsorvezetőnek Will Smith, aki amúgy a Richard király című film címszereplőjeként kapott az első sorban helyet. A színész kétszer is jól hallhatóan azt ordította, élő adásban, hogy

„ne vedd a kibaszott szádra a feleségem nevét!”

A pofon és a kiabálás után a műsor ment tovább, Will Smith a közönségből gratulált a legjobb dokumentumfilmet, a Summer Of Soult rendező Questlove-nak.

Smith aztán megkapta a legjobb színésznek járó díjat, és könnyes beszédében arról beszélt: tudja, hogy ebben a bizniszben el kell viselni azt, hogy miket mondanak az emberről, és hogy ő védelmezi a családját. Elnézést kért az akadémiától, és remélte, hogy hívják megint. A gáláról írt közvetítésünket itt lehet visszaolvasni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!