A South Park is kielemezte a háborút, ami a rajzfilmben Putyin impotenciája miatt tör ki

2022. március 4. – 11:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pár hete indult el a South Park új évada. A legendás sorozat idén augusztusban lesz 25 éves, azóta számos videójáték, film és különkiadás jelent meg belőle, és ez még bőven nem a vége, hiszen a Paramount nemrég kötött egy több százmillió dolláros szerződést az alkotókkal több tucat újabb produkcióra.

Az elmúlt évekkel ellentétben az új évad nem követ egy hosszú, egész szezonon átívelő történetet, hanem visszatértek a régi formulához, vagyis minden 20-22 perces epizód egy-egy rövid sztorit mesél el. Az idei évadban már volt szó a dzsentrifikáció kisvárosokra gyakorolt hatásáról, az emberekben rejlő rasszizmusról és egy rész erejéig a nácikról is. A mostani héten megjelent legutóbbi rész azonban egy kifejezetten friss témát dolgozott fel:

Vlagyimir Putyin háborúját Ukrajnában.

A South Park azon ritka produkciók egyike, ahol nem előre, egyben gyártják le az évadokat, hanem minden héten mindössze hat napjuk van megírni, felvenni és meganimálni egy komplett epizódot. Ezt a megterhelő tempót a készítők azért választották, mert a South Park az indulása óta közismerten társadalomkritikus, és sok közéleti aktualitásra reflektál, amit nem lehet úgy megoldani, ha már a megjelenés előtt hónapokkal tárban vannak az epizódok.

A 25. évad 4. epizódján látszott, hogy pont aznap kezdték meg az alkotók a munkálatokat, amikor az orosz invázió elkezdődött Ukrajnában, így főleg az első egy-két nap háborús hangulatát tudták feldolgozni, a tényleges harcokat, és más politikai-diplomáciai részleteket nem. Ettől függetlenül a közéleti eseményekre mindig érzékeny, és mindig karcos véleményt megfogalmazó South Park most nagyon egyszerűre fogta a figurát a háború miértjének megmagyarázásával kapcsolatban:

Putyin azért szállta meg Ukrajnát, mert már nem működik a pénisze.

Természetesen ez az érvelés egyetlen egy szakértő vagy haditudósító szájából sem hangzott el a napokban, és nyilván nem is lehet ennyire leegyszerűsíteni a témát. Ettől függetlenül Trey Parker és Matt Stone alkotók a hidegháborús nosztalgiához és a férfiúi frusztrációk megerősödéséhez kötik az egészet.

A történetet a ‘80-as évek hidegháborús filmjeire emlékeztető paródiával mesélik el. Butters egy díjlovagló versenyen vesz részt, ahol szembe kerül az oroszokkal. Közben beindul a nukleáris fenyegetettség Amerikában, és Butters apja a fián keresztül akarja megmutatni a kommunistáknak, hogyan is lovagol egy igazi amerikai fenegyerek. Mindeközben Mr. Mackey, a nagyfejű iskolapszichológus teljesen bekattan az orosz fenyegetettségtől, és már a sokadik próbariadót rendeli el az iskolában. Később rájön, hogy valójában csak visszavágyik a saját fiatalkorába, a hidegháborús ’80-as évekbe, ahol még jó filmek és zenék voltak, bezzeg most mind ócska.

Mr. Mackey és Putyin között itt tesz egyenlőségjelet az epizód. Mindketten vészesen közelednek a nyugdíjaskorhoz (sőt, Putyin már bőven ott is van), mindketten visszavágynak egy olyan időbe, amikor frissebbek, fiatalabbak, fürgébbek voltak, és a világot is jobban értették. Az más kérdés, hogy Putyin esetében ez az egykori Szovjetuniót jelenti, míg Mr. Mackey csak a Háborús játékok című 1983-as filmet akarja újra és újra átélni.

Végül utóbbi édesanyja vezeti rá a férfit, hogy ez a kényszeres kapaszkodás a múltba igazából onnan ered, hogy 55 évesen már nem úgy működik a férfiassága, ahogy régen, és ez olyan frusztrációt okoz, amitől indokolatlanul felerősödik a nosztalgia. Az egyik jelenetben a Putyin elmeállapota miatt aggódó beosztottai rányitnak az orosz elnökre, aki félmeztelenül táncol az irodájában a Frankie Goes to Hollywood Two Tribes című slágerére.

Minden South Park epizód végén van paródiaszerűen a néző szájába rágott tanulság. Most, miután Butters megnyeri a díjlovaglást (a lova meghágja az orosz versenyző lovát, aki emiatt a földre esik), Mr. Mackey kezd hosszú monológba arról, hogy ahogy öregszik az ember, úgy lesz egyre aggresszívebb. Ez főleg annak köszönhető, hogy a nemiszerve már nem úgy működik, ahogy régen, majd a kamera a közvetítést figyelő Putyinra vált, aki egyetértően bólint. Mr. Mackey aztán egy Sting-idézettel zárja a gondolatmenetét.

Kérdés, hogy a South Park a következő részekben mennyire foglalkozik majd az orosz-ukrán háborúval. A negyedik epizód orosz vonalát ugyan elviekben lehet folytatni, de mivel az idei évad megint önálló részekből, nem pedig átívelő történetszálakból áll, nem tudni még, miként döntenek. Bár Parker és Stone bármikor áthágják a saját szabályaikat, ha egy annyira magas labdát kell leütni, mint az orosz katonai agresszió.

Kapcsolódó
Csatlakozz a csoportunkhoz!