A The Outfit felszínesen olyan, mintha huszonöt évvel ezelőtt készült volna, amikor Quentin Tarantino sikere miatt megbolondultak a producerek, és leokéztak minden gengszteres filmet, amiben marcona férfiak pisztolyokat fognak egymásra, míg csavarosan ki nem húzzák a másikból, hogy egészen pontosan ki vágott át kit. De csak felszínesen, mert a The Outfit az ötvenes években játszódik, nem a popkulttal átitatott kilencvenes években, és a B-listás szereplőkkel ellentétben egy színészi nagyágyú, Mark Rylance alakítja a főszerepet. Rylance-szel egyébként itt interjúztunk a Telexen.
Az Oscar-díjas Rylance alakítja Leonardot, a magának való szabót, aki Chicago egyik sikátorában viszi a ruhaüzletét, szépen, csendben. Járnak hozzá egyszerű emberek, jó ízlésű emberek és olyan emberek is, akik nem a ruha miatt jönnek, hanem azért, hogy bedobjanak egy borítékot a hátsó szoba egyik dobozába, amit aztán a helyi gengszterek begyűjtenek. Leonard csak némán varr, vág, hosszú monológot mond el narrátorként arról, hogy egy szabónak mennyi dolga van, hány munkafolyamatból áll egyáltalán egy zakó elkészítése, és néha meló után megiszik egy italt, amikor a kedves titkárnője (Zoey Deutch) már hazament. Minden megy a maga útján, senki sem kérdez semmit.
Egészen addig, amíg egy titokzatos boríték nem érkezik abba a dobozba az Egyesült Államokat keresztülszövő, The Outfit névre keresztelt maffiától, amitől a chicagói részleg rendesen felbolydul. Főleg azért, mert a maffia szerint van egy tégla a helyi szervezetben, és erről mellékelnek egy kazettát is egy hangfelvétellel, amit, mivel az ötvenes éveket írjuk, nem tud senki meghallgatni. (Teszem hozzá, ha 2020-at írnánk, akkor is nagyjából ugyanez lenne a helyzet.) De nem eszik olyan forrón a gengszterkását, mert mintha Leonardnak is lennének elképzelései arról, hogyan kellene megtalálni ezt a beépített embert, amikor a chicagói kiskirály fia (Dylan O’Brian) és erőembere (Johnny Flynn) egy lőtt sebbel együtt becsörtetnek éjszaka a szabóságába.
A The Outfit gravitációs középpontja egyértelműen Rylance, aki valószínűleg akkor is csodás színész lenne, ha mondjuk a Zimmer Feri 2-ben kellene eljátszania egy balatoni vendégházast. Kimért, modoros (szerepe szerint is brit), és van egy jó szokása, hogy minden két mondata között mintha a kelleténél több szünetet tartana, hogy rendesen halljuk, hogyan csikorognak a fogaskerekek. Graham Moore rendező és forgatókönyvíró (szintén Oscar-díjas a Kódjátszma című film írásáért) ki is használja azt, hogy ekkora kaliberű ember a főszereplője, rajta tartja a kamerát, ameddig csak tudja. Jól is teszi, mert amikor lekerül róla, főleg a kőkemény ötvenes évekbeli gengszternek cosplayező többi színészre, mindenki más kispályásnak tűnik mellette.
A The Outfit forgatókönyve pedig olyan, ami mellé tízpercenként nem ártana egy összefoglaló, hogy mit láttunk eddig – egy helyszínen játszódik, maroknyi karakterrel, de az erőviszonyok folyamatosan alakulnak, befolyásos szereplők nem tűnnek fel nagyon sokáig, csak beszélnek róluk. Leonard a főszereplőnk, de ő is folyton váltogatja, alakítja az erőviszonyokat, és amikor lassan fény derül arra, hogy mégis mi volt az a titokzatos ok, amiért el kellett hagynia Londont, addigra már annyi csavaron vagyunk túl, mint egy vérrel áztatott felmosórongy.
Ami nem rossz érzés amúgy, a The Outfit nem kiemelkedő semmiben, de nem is kellemetlen. Egy olyan közepes, felnőtteknek szóló, közepes szórakoztatást nyújtó film, amik a mozikból mára szinte teljesen kikoptak, a streamingoldalakon egy hét nézettség után eltűnnek, és talán a tévécsatornákon még élnek a csütörtök esti sávban. Rylance miatt mindenképp érdemes egy próbát tenni vele, még mindig generációjának egyik legjobb színésze, akkor is, ha éppen ponyvában van.
A The Outfit világpremierje a berlini filmfesztiválon volt. Magyar premierről egyelőre nem tudni.