A Pókembert játszó Tom Hollanddal forgat sorozatot Mundruczó Kornél

2022. február 18. – 17:03

A Pókembert játszó Tom Hollanddal forgat sorozatot Mundruczó Kornél
Mundruczó Kornél 2020-ban a Pieces Of A Woman premierjén a velencei filmfesztiválon – Fotó: Tiziana Fabi / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Amanda Seyfried és Tom Holland lesznek a főszereplői a The Crowded Room című sorozatnak, ami az Apple Studios gyártásában készül, és aminek mind a tíz részét a magyar Mundruczó Kornél (Pieces Of A Woman, Fehér Isten) fogja rendezni.

A sorozatot Akiva Goldsman, Oscar-díjas (Egy csodálatos elme) forgatókönyvíró írja, részben a saját élete, részben a Billy Milligan háborúi című Daniel Keyes-regény alapján. A sorozatban a Pókembert játszó Tom Holland egy Danny Sullivan nevű férfit fog alakítani, Seyfried pedig a pszichológusát.

Mundruczó Kornél legutóbbi, Wéber Katával közös filmje a tavalyi cannes-i filmfesztiválon bemutatott Evolúció volt, amit a magyar mozikban is lehetett ősszel látni.

Az utóbbi években több projekttel kapcsolatban is felbukkant a magyar rendező neve. 2018-ban bejelentették, hogy Wéberrel együtt készítenek majd egy sorozatot a pornóiparról, idén februárban pedig kiderült, hogy dolgozik egy Proxy című sci-fin is, amiben Blake Lively lesz a főszereplő.

(The Hollywood Reporter)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!