Egymilliárd dollárnál is több bevételt hozott az új Pókember-film

2021. december 27. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

Átlépte az egymilliárd dollárt az új Pókember-film globális bevétele, ezzel a Pókember: Nincs hazaút lett 2021 legjövedelmezőbb filmje – írja a BBC.

A Pókember-franchise legújabb darabja egy kínai filmet előzött meg ebben a rangsorban. A koreai háborúról szóló The Battle at Lake Changjin című eposz több mint 905 millió dollár bevételt hozott világszerte. A Comscore iparági elemzőcég szerint az utolsó film, ami egymilliárd dollárnál is nagyobb bevételt ért el, a 2019-ben bemutatott Star Wars: Skywalker kora volt.

A Pókember: Nincs hazaút már az első hétvégéjén rekordot döntött: az amerikai és a kanadai mozikban 253 millió dollár bevételt hozott, azóta pedig már a 467 millió dolláros jegybevételt is elérte. Észak-Amerikán kívül további 587,1 millió dollárt keresett, így az összbevétele elérte az 1,054 milliárd dollárt. Mindezt úgy, hogy a világ legnagyobb mozis piacán, Kínában be sem mutatták a Marvel és a Sony filmjét – írja az MTI.

A Pókember-trilógia harmadik része 12 nap alatt lépte át az egymilliárd dolláros küszöböt, a harmadik legrövidebb idő alatt a Bosszúállók: Végjáték és a Bosszúállók: Végtelen háború után, holtversenyben a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erővel. A Pókember: Nincs hazaút forgalmazásának második hetében, a karácsonyi hétvége erős versenyében is 81 milliós dolláros jegybevételt hozott az észak-amerikai piacon.

A koronavírus-járvány kitörése után bemutatott filmek közül a Nincs idő meghalni című új James Bond-film vezette a globális bevételi listát 774 millió dollárral.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!