Kálomista szerint akkora siker lett az Elk*rtuk, hogy akár még folytatás is készülhet

2021. november 4. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kálomista Gábor producer azt mondta az Origónak egy interjúban, hogy akkora siker lett az Elk*rtuk, hogy szívesen elkészítené a folytatást is. Úgy látja, hogy a nézők szeretik a filmet, mert már majdnem százezren látták. A film jelenlegi értékelése 1,4/10 az IMDB-n, így bekerült a világ legrosszabb filmjei közé, bár ott nagy valószínűséggel olyanok is értékelték, akik nem látták az őszödi beszéd kiszivárgása utáni 2006. őszi eseményeket feldolgozó alkotást.

Bár a film plakátjából úgy tűnhet, hogy Gyurcsány Ferenc volt a film főgonosza, az Elk*rtuk valójában Dobrev Klára ármánykodását mutatja be, amivel a film jól megágyaz a hamarosan kezdődő választási kampánynak.

A folytatásról Kálomista azt mondta, hogy

„kizárni semmit sem lehet. Ezek megtörténtek, de a legbrutálisabb október 23-i eseménysor, a lovasroham még nincsen feldolgozva. Ezek jó kiindulópontjai lehetnének az azt követő három évben történt magyarországi eseményeket feldolgozó alkotásnak.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!