Júdás története, aki elárulta a fekete Messiást

2021. április 28. – 23:53

Júdás története, aki elárulta a fekete Messiást

Másolás

Vágólapra másolva

Hat kategóriában jelölték Oscarra, és végül két díjat haza is vihetett a legutóbbi gáláról a Judas and the Black Messiah című film, ami az amerikai polgárjogi mozgalmak egyik nagyon sötét történetét dolgozza fel. A Fekete Párducok félmilitáns afroamerikai polgárjogi szervezet egyik karizmatikus vezetőjének, Fred Hamptonnak a történetét követhetjük végig, akinek a halálát egy másik fekete párduc okozta, aki titokban éveken át volt az FBI informátora.

A '60-as évek Amerikája többek között a különböző polgárjogi mozgalmak elterjedése miatt is volt különösen izgalmas. Az erőszakmentességet támogató Martin Luther King és Malcolm X meggyilkolása után azonban megerősödött a Fekete Párducok mozgalma, Amerika több pontján is egyre nagyobb figyelmet követelt magának ez a félmilitáns szervezet. Az egyik fontos székhelye Chicagóban volt, ahol egy rendkívül karizmatikus figura, Fred Hampton vezette a helyi csoportot. A Judas and the Black Messiah Hampton felemelkedését és bukását mutatja be, nem csak a Fekete Párducok, hanem az FBI szemszögéből is. Bár a film februárban már megjelent Amerikában, de nálunk csak nemrég vált elérhetővé a Google Playen keresztül.

Judás és a fekete Messiás

Fred Hampton történetét éveken át próbálták eladni a stúdióknak, mire végül a Warner ráharapott. Rendezőnek a korábban csak tévésorozatokon és rövidfilmeken dolgozó Shaka Kinget bízták meg, a fontosabb szerepeket viszont az elmúlt évek legjobb afroamerikai színészei kapták meg. LaKeith Stanfield (Bocs, hogy zavarom, Tőrbe ejtve, Selma), Daniel Kaluuya (Tűnj el!, Fekete Párduc) vagy Dominique Fishback (Fülledt utcák, Show Me a Hero) nem csak a legkeresettebb nevek között vannak manapság Hollywoodban, de több olyan produkcióban is szerepeltek, amelyekben nagy hangsúlyt kapott az amerikai feketék helyzetének kérdése. Az ő megszerzésük a produkcióhoz valószínűleg nem is sikerült volna, ha nem Ryan Coogler a film producere.

Mindhárom színész eszméletlenül nagyot alakít a filmben, különösen Kaluuya, aki Fred Hampton megszemélyesítése miatt meg is kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart, elhappolva azt Stanfield elől. Most azt hagyjuk is, hogy Stanfield – aki egyértelműen a film főszereplője – miért mellékszereplőként lett jelölve a gálán, mert ezt maximum az akadémiánál érthetik.

A két férfi végig központi szereplője a filmnek, a film címében is kettőjükre utalnak. Stanfield karaktere egy rafkós bűnöző, aki a saját irhája mentése érdekében beépül a Fekete Párducok közé, hogy az FBI-nak jelentsen róluk – vagyis ő Júdás. A fekete Messiás pedig a Hamptont alakító Kaluuya, egy igazi szellemi vezető, akinek sikerült a '60-as évek Chicagójában létrehozni a rövid életű szivárványkoalíciót, amely az első feketék vezette polgárjogi egyesület volt nem kizárólag feketéknek, hiszen csatlakoztak hozzájuk a fehér munkásosztály és Puerto Ricó-i és latino kisebbségek is. Őt pedig remekül egészíti ki Dominique Fishback, az erős, karakán és hűséges nő, aki pont annyira kemény és őszinte, mint férfi társai, illetve hozzá köthető az egyik legsokkolóbb jelenet is a film végén.

Kaluuya és Stanfield közös jelenetei néhol kifejezetten hátborzongatók. Miközben Kaluuya igyekszik erőszak és fegyverek helyett a szavak erejével összefogásra buzdítani és alapjaiban változtatni meg a rendszert, amelyben élnek, Stanfield látszatra ugyanezt csinálja, csak a háttérben folyamatosan köp az FBI-nak. Stanfield két órán át olyan fájdalommal az arcán hozza az áruló szerepét, hogy sokszor őszintén el tudom hinni, hogy a lelke mélyéig megviselte, hogy a fekete testvéreit tálcán kínálta fel a fehér rendőröknek. Apropó rendőrök!

Forrás: Outnow.ch / Warner

Nagyon fontos szereplője a történetnek az FBI. Amikor Stanfield karaktere lebukik azzal, hogy magát rendőrnek kiadva lop el egy drága autót, akkor – a mindig fantasztikus Jesse Plemons által alakított – FBI-ügynök szolidan jelzi neki, hogy vagy leüli a többéves börtönbüntetését, vagy mostantól jelenteni fog nekik. Stanfield hamar azon kapja magát, hogy beépült a Fekete Párducok közé, sőt, Fred Hampton egyik bizalmasává, illetve a szervezet meghatározó emberévé vált. A film azt az őrlődést kíséri végig Stanfield szemein keresztül, amelyet ez a helyzet okoz.

Meddig fér bele beköpni a rendőröknek azokat az embereket, akik alapvetően jót akarnak maguknak és másoknak is?

Erre a film a végén egyértelmű választ ad, addig viszont nem csak Stanfield kilátástalanságát követhetjük végig, hanem azt is, ahogy az FBI állt a témához a '60-as években. Plemons karaktere egyértelmű párhuzamot von a Fekete Párducok és a Ku-Klux-Klan között, azonban egy idő után ő is rájön, hogy a helyzet egyáltalán nem ennyire fekete és fehér. Az FBI és a rendőrség is tele van rasszistákkal, akik a Fekete Párducokat a fehér faj elpusztítóiként látják, és ennek megakadályozására még olyan eszközöktől sem riadtak vissza, mint a gyilkosság vagy a nyomozati anyagok szándékos meghamisítása. Mai szemmel nézve az ember egyből ráismer az áthallásokra az alt-right újracsomagolt rasszizmusától a BLM-mozgalmon át a feketék elleni egyre durvuló rendőri túlkapásokig.

Forrás: Outnow.ch / Warner

Igaz történet alapján

Azonban a film igyekszik azt is bemutatni, hogy a Fekete Párducok sem voltak szentek, és hiába volt egy Fred Hampton, ha közben egyesek túl komolyan vették a militáns retorikát. Ahogy a rendőrök között is akadtak rasszista seggfejek, akik simán lemészároltak több tucat feketét egy rajtaütés során, úgy a Fekete Párducok között is voltak olyanok, akik rendőrökre lőttek az utcán. Ezt az ellentétet pedig csak felerősítette az FBI, amely terroristákként kezelte a szervezetet, és mindent megtett annak érdekében, hogy Hamptont eltüntesse a Föld színéről. Ha kell, akkor lecsukták öt évre egy olyan koholt váddal, hogy 70 dollár értékben jégkrémet lopott.

Amit viszont kritikaként fel lehet róni a filmnek, az az, hogy ha nem tudnánk, hogy ez egy igaz történet, akkor bizony nem ütne akkorát az üzenet. Stanfield arcán a fájdalom hiába tűnik hitelesnek végig, hiányzik a karakterfejlődés az ő esetében. Plemonsnál is hasonlót érezni, és ott ugyan néha szikraként fellobban a lelkiismeret, a film végül mintha teljesen elfeledkezett volna erről, és az ő sztoriszála is különösebb karakterfejlődés nélkül ér véget.

Pontosan ezért a végén már nagyon nyomasztó a Judas and the Black Messiah. A negatív szereplőknek hiába van ezer lehetőségük megfordítani a saját és mások sorsát, végül őket is bedarálja az igazságtalan amerikai igazságszolgáltatás.

Fontos még Martin Sheen szerepe, aki a rettegett FBI-vezért, J. Edgar Hoovert alakítja. Hooverről halála után derült ki, hogy folyamatosan visszaélt a hatalmával, politikai aktivistákat és politikusokat fenyegetett, és annyira rasszista volt, hogy alig különbözött egy klántagtól. Sheent alig lehet felismerni, annyira el van maszkírozva, de Plemons karaktere mellett Hoover illusztrálja igazán azt a fehér felsőbbrendűséget, ami a 60-as években annyira jellemezte az amerikai igazságszolgáltatást, és máig érezni ennek a hatásait.

Forrás: Outnow.ch / Warner

Ahogy az lenni szokott, a film végén több karakterről is leírják, hogy azóta mi történt velük. Stanfield karakterét a valóságban Bill O'Nealnek hívták, aki a Fred Hampton körül történtek után bekerült az amerikai tanúvédelmi programba, és eltűnt az emberek szeme elől. A Fekete Párducok pár évvel később megszűntek, azonban O'Neal a ‘80-as években váratlanul visszatért Chicagóba, és 1989-ben egy interjúban részletesen beszélt arról, hogyan szervezte be őt az FBI, hogy jelentsen a chicagói Fekete Párducokról. A dokumentumfilmet 1990-ben jelentették be, az adásba kerülés után O’Neal öngyilkosságot követett el.

A Judas and the Black Messiah éppen ezért inkább történelmi érdekességként fontos, mint filmként. Nyilván sokat segít, hogy sikerült fantasztikusan összeválogatni a szereplőgárdát, azonban annyira hitelesen akarták visszaadni O'Neal és Hampton történetét, hogy az néhol okozott pár kicsit életszerűtlen helyzetet. Az viszont biztos, hogy a film mindenkinek kötelező, aki meg akarja érteni a manapság újra egyre erősödő ellentétet az amerikai feketék és a rendfenntartó erők között, mert számos olyan tanulsággal szolgál ez a történet, ami a mai napig is aktuális.