Kicenzúrázza Kína a közösségi felületeken Chloé Zhao Oscar-győzelmét

2021. április 26. – 12:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 39 éves, Kínában született Chloé Zhao több szempontból is történelmet írt. Ő lett az első nem fehér nő, aki megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart, illetve a Nomádok földje című filmje nyerte el a legjobb filmnek járó díjat. Amíg azonban egy ilyen horderejű hír után mindig büszke a díjazott szülőhazája (mint például a magyarok esetében Nemes Jeles László vagy Deák Kristóf Oscarjánál), Kína konkrétan cenzúráz minden közösségi médiás posztot, ami a rendező díjáról szól.

A Sky szerint a kínai állami média egyáltalán nem számolt be Zhao győzelméről semelyik felületén sem, de egy idő után eltűntek a sima közösségi médiás bejegyzések is, amelyek róla szóltak. A Weibón például törölték egy kínai filmes oldal erről szóló hírét arra hivatkozva, hogy a vonatkozó törvények, rendeletek és irányelvek szerint ez az oldal már nem található. Ezen a felületen egyébként a rendező nevére keresve csak egy hónappal ezelőtt találatokat dob ki a kereső, ahogy az Oscar szóra keresve is csak a dél-koreai és amerikai nagykövetség posztjait lehet megtalálni a témában.

A Douban nevű kínai filmes applikációban pedig letiltották, hogy rá lehessen keresni a Nomádok földjére, ahogy a WeChat alkalmazásból is eltüntettek egy cikket, amely a rendező győzelmét taglalja.

A helyi internetezők végül úgy tudták kijátszani a cenzúrát az interneten, hogy a közösségi médiás kommunikációban ZT-ként hivatkoznak Zhaóra, ami az eredeti kínai nevének, a Zhao Tingnek (Csao Ting) a monogramja.

Zhao a köszönőbeszédében mandarinul is megszólalt, illetve elszavalt egy 13. századi kínai verset, amit annak idején meg kellett tanulnia az iskolában. A vers egyik sora szerint az emberek eredendően jónak születnek, és ebben máig hisz.

A magyar kormány egyébként épp a hetekben jelentette be, hogy kínai kölcsönből, kínai munkásokkal és alapanyagokból kínai egyetemet akar létrehozni Budapesten.