Weeknd örökre befejezte a Grammy-gálákkal

2021. március 12. – 15:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A zeneipar egyik legfontosabb amerikai díjátadóját a koronavírus-járvány miatt halasztották márciusra, sőt a szervezők azt is felmerült, hogy nézők nélkül rendezzék meg a 2021-es Grammyt. Vasárnapra végül négy kisebb színpadot rendeznek be, és a kislétszámú meghívott is főleg szakmabeliekből kerül majd ki.

Már tavaly év végén botrányt okozott, hogy a kanadai énekes-producer Weeknd egyetlen jelölést sem kapott. Ha igazak a pletykák, azért nem jelölték, mert elfogadta a 2021-es Super Bowl-felkérést. Hogy mennyire jól tette, arról itt írtunk részletesen. Az énekes, akinek Blinding lights című dala 52 hetet töltött a legjobb 10 között a Billboard Hot 100 listáján, nem-jelölése után után korruptnak nevezte az egész díjátadót, úgy ahogy van, és kijelentette: örökre befejezte velük, a jövőben az összes Grammyt bojkottálni fogja.

Weeknd szerint a Grammy titkos, átláthatatlan jelölési rendszere elfogult a fekete és a női előadókkal szemben. Egy elemzés szerint a Billboard Hot 100 listáján 2012 és 2020 között szereplő előadók 38%-a volt fekete, de a főbb jelöléseknek 27%-át, a díjaknak pedig csak 24%-át kapták.

A jelöltekről eredetileg egy nonprofit szervezet művészekből, producerekből és a zeneipar nagyjaiból álló tagjai szavaznak. Ám 1995 óta a legfontosabb 4 díjat a tagok közül szervezett titkos csapat osztja. Eredetileg azért találták ki ezt, hogy a progresszívebb, kísérletezőbb zenék nagyobb eséllyel indulhassanak. A rendszert főleg azóta éri sok kritika, amióta olyan sikeres zenészek, mint Weeknd vagy Kendrick Lamar nem jutnak a főbb díjak közelébe sem. Az elmúlt 30 évben csak 5 olyan dal akadt, ami első helyig jutott a Billboard slágerlistáján, mégsem kapott meghívást a Grammyre, a Blinding lights az egyik.

A tervek szerint 2022 novemberében a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a kanadai énekes.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!