Tíz éve uralkodik a Downing Streeten Larry, a macska

2021. február 15. – 13:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A brit politikai színtér fontos helyszíne a Downing Street 10., ahol Larry, a macska immár egy évtizede uralkodik. Larry már három miniszterelnököt szolgált azóta, amióta 2011. február 15-én a Downing Streetre érkezett négyéves cirmos-fehér cicaként. Larryt a Battersea Dogs & Cats Home nevű állatmenhelyről fogadták be, a Downing Street oldalán található életrajza szerint egérfogó képességei miatt választották meg. Alább összegyűjtöttük, mikkel hívta fel magára a média figyelmét ebben a tíz évben a macska, akit a brit sajtó gyakran a Downing Street egyik nagyfőnökeként kezel.

1. Ő az első, aki megkapta a Fő Egerész címet a Downing Streeten

Habár az első miniszterelnök, David Cameron szerint az első hónapokban három egeret is megfogott, azóta Larry egérvadászati kedve alábbhagyott, a Fő Egerész címet azonban megtarthatta. Valószínűleg Larry nemcsak kinevezése megszerzésében volt az első a Downing Streeten, hiszen a legtrendibb csokornyakkendő viselői között is párját ritkította.

Fotó: Ben STANSALL / POOL / AFP
Fotó: Ben STANSALL / POOL / AFP

2. Összeveszett egyszer Palmerstonnal, a közeli külügyminisztérium fekete-fehér macskájával

Palmerston 2016-ban érkezett a szomszédos Külügyminisztériumhoz szintén egérfogás céljából, így Larrynek el kellett fogadnia, hogy szomszédot kapott. A BBC tudósítása szerint egy ízben Palmerston és Larry össze is verekedtek, de mi inkább ismerkedésüket mutatjuk meg:

3. Elfoglalta a vörös szőnyeget Donald Trump elől

Theresa May és Donald Trump találkozójára készülvén vörös szőnyeg került a Downing Street 10. szám elé. Larry ezt nem hagyta annyiban, fő egerészként elfoglalta azt, ami – egyesek szerint – régóta megillette. Később a volt amerikai elnök limuzinját is bojkottálta, nem volt ugyanis hajlandó kimenni az autó alól, így az egy jó ideig nem tudott elindulni.

4. De ellopta a show-t még a brexit elől is

December 24-én reggel a legfontosabb brit lapok és tévék mind kivonultak a miniszterelnöki hivatal elé, miután több forrásból már szerda este arról kezdtek érkezni hírek, hogy hosszú hónapok tárgyalásai után közel lehet a megegyezés Nagy-Britannia és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatairól, köztük egy szabadkereskedelmi egyezségről. A bejelentés váratott magára, Larry viszont nem, levadászott egy galambot, hogy az újságíróknak legyen mit fényképezniük:

5.Az elmúlt tíz éve

Larry emellett kimagasló véleményeket és ajánlásokat is szedett össze, ezekből idéznénk néhányat:

„Larry elragadta a brit közvélemény szívét” – a Downing Street.

„Nem igaz, hogy nem szeretem Larryt” – David Cameron brit miniszterelnök

„Az állatbarátok országában a Downing Street-i macska [Larry] döntő kapocs” - Anthony Seldon történész

Larry emellett kiváló őrző és uralkodó is – Fotó: Alberto Pezzali / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Larry emellett kiváló őrző és uralkodó is – Fotó: Alberto Pezzali / NurPhoto / NurPhoto via AFP

(Yahoo, Twitter, BBC)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!