Premier TV néven érkezhet Hajdú Péter új tévécsatornája szeptemberben

2021. február 05. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

Premier TV néven érkezhet Hajdú Péter új tévécsatornája szeptemberben. A csatornát a Media Vivantis indítja, ők az Ozone TV és a Life TV üzemeltetői is. Benyújtották a csatorna logóját is, de annak védjegyeztetése még eltarthat egy darabig. A regisztráció során megadott adatok szerint szórakoztató anyagokkal, sporttal és kultúrával foglalkoznak majd, írta a DTV News, egészen pontosan a benyújtott kategóriák között ez szerepel:

Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek.

Hajdú Péter a Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója, akkor sem vált meg tőle Mészárosné Kelemen Beatrix, amikor a producert a bíróság tavaly decemberben 1 év 6 hónap – négy évre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta költségvetési csalás miatt. Mivel a bíróság előzetesen mentesítette Hajdút a következményektől, így a cégvezetéstől sem tiltották el. A társasághoz tavaly májusban érkezett Hajdú Péter, hogy „a tapasztalt televíziós szakember új lendületet adjon a két közkedvelt csatornának”.

A Mészáros Lőrinc volt felesége által tulajdonolt Life TV-től tavaly szeptemberben meglepetésszerűen távozott Várkonyi Andrea műsorvezető, akinek cége, a Whitedog Media Kft. decemberben költözött a budapesti Andrássy útra, egy Mészáros Lőrinchez és a TV2-tulajdonos Vida Józsefhez köthető ingatlanba.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!