Bernie Sanders reagált a róla készült mémekre

2021. január 24. – 18:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bernie Sanders vermonti szenátor Seth Meyers talkshowműsorában reagált arra, hogy mémmé vált egy őt ábrázoló fotó – írja a Vanity Fair.

A kép Joe Biden amerikai elnök szerdai beiktatásán készült, és kétségtelenül erős mémalapanyag. Sanders egy korábban már mémesedett kabátban ül egyedül és nem túl vidáman, színes, kötött kesztyűi viszont feldobják az összképet. Az egész kompozícióban benne van valahogy 2020 rémessége és 2021 reményei, memetikailag pedig a peckesen sétáló Leonardo DiCapriótól az ikeás majomig terjedő skálán nagyjából a szomorú Keanu Reeves mellé sorolható. Mutatjuk is:

Fotó: Brendan Smialowksi/AFP

A internet népművészei pár órán belül 2021 egyik legvirálisabb tartalmává tették az ülő szenátort azzal, hogy bemásolták különféle filmjelenetekbe és történelmi fotókba (egy válogatást mi is közöltünk korábban). A 79 éves Sanders figyelmét természetesen nem kerülte el a digitális hírnév, de jól vette a mémszereplést: csak nevetett, amikor Meyers szóba hozta a témát, illetve megmutatta neki azt a képet, amin a Szex és New York szereplői közé fotosopolta valaki (Samantha helyére).

Bernie és Totoro (kép: Kevin Sukho Lee Twittere)

A szenátor elmondta, hogy amikor a kép készült, igazából nem történt semmi különös a beiktatáson: „Csak ültem ott, próbáltam nem fázni és figyelni arra, ami történik éppen”. Meyers azt is megkérdezte, mi volt abban a borítékban, amit Sanders a beiktatáson szorongatott (más fotókon látszott, nem a mémesedett képen), de a szenátor ezt nem árulta el. „Szigorúan titkos” – közölte, ami lehetett vicc is akár. Az interjú nagy része egyébként inkább komoly volt, Sanders elmondta például, hogy könnyek szöktek a szemébe, ahogy az új elnök felesküdött – a régi pedig távozott.

Sanders szóba hozta az is, hogy a kesztyűjét egy vermonti tanártól, Jen Ellistől kapta, akit azóta elárasztottak megrendelésekkel. Mint írtuk, Ellis azt nyilatkozta, hogy nem tud többet készíteni az egyébként is egyedinek szánt kesztyűkből. De aki nagyon akar ilyen ruhadarabot, akár készíttethet is egyet, ha van kötni tudó ismerőse, hiszen a neten már kötésminta is található a kesztyűhöz.