2021. január 21. – 12:41
frissítve
Magyar idő szerint éjjel, fél 3-as kezdéssel zajlott Joe Biden beiktatásának igazi ünnepe, a Celebrating America nevű virtuális showműsor, ahova az igazi szupersztárokat tartogatta a stáb. Mármint szupersztárok voltak magán az ünnepségen is: Lady Gaga énekelte a himnuszt, fellépett Jennifer Lopez és Garth Brooks is.
Mikor Biden a Fehér Házba ért, elindult egy, összességében kicsit szedett-vedett műsor, amiben megmutatta magát a 22 év után megint fellépő New Radicals is, illetve az Earth, Wind & Fire tagjai is, de az egész olyan furcsa és elkapkodott volt. Főleg a Celebrating Americához képest, ahol feltűnt Bruce Springsteen, Justin Timberlake, és egy tűzijátékos fináléban Katy Perry is.
A Coming America az egész beiktatási ünnepség és műsor hangulatát árasztotta: hangsúlyozták az egységesség, de sokszínűség fontosságát, az előző elnökségre nem tettek konkrét utalásokat, de érzékeltették, hogy voltak nehézségek az elmúlt négy évben, nagy figyelmet kapott a koronavírus elleni védekezés, és az, hogy mostantól tényleg minden amerikaira szeretne odafigyelni az adminisztráció.
Az egészet belengte egy óvatosan optimista, progresszív, emberközpontú érzet, ami Donald Trump alatt teljesen elképzelhetetlen lett volna. Nemcsak azért, mert olyan ismert emberek kaptak figyelmet benne, akik gyakran támadták őt, hanem azért is, mert sugárzott az egészből az empátia a szegényebbek, szerencsétlenebbek, másak felé, és ez a Fehér Házból vészesen hiányzott az elmúlt négy évben.
A műsorvezető Tom Hanks volt, a kiírás szerint élőben, a Capitolium elől. A műsorvezetést nem a klasszikus értelemben kell elképzelni, gyakorlatilag csak a néha látványosan fázó, de azért a jókedvét leplezni alig tudó Hanks pár mondatos felkonferálások után átadta a szót a bejátszásoknak. Amik a járvány miatt tényleg klasszikus bejátszások voltak: a legtöbb sztár vagy megszólaló nem élőben jelentkezett be, hanem felvételről, pár alkalommal egy komplett CGI-vel megtámogatott videoklippel. Ha pedig nem, akkor ott, a Capitolium előtt léptek fel, közönség nélkül, a január 20-i késő estében.
A bejátszások pedig nagyon jó érzékkel tényleg egy sokszínű, mindenkire odafigyelő ország benyomását keltették. A vezérfonal az volt, hogy több olyan személyiséget is találtak, akár csak egy pár másodpercre vagy percre, akik az interneten valamilyen jócselekedettel híresek lettek, jellemzően gyerekek. Megszólalt Cavanagh Bell, aki 7 évesen ételt osztott a rászorulóknak. Bejelentkezett Morgan Marsh-McGlone, a wisconsini kislány, aki egy virtuális limonádéstandot nyitott, hogy azzal gyűjtsön jótékonysági célokra. Amikor Tom Hanks visszakapta a szót, csak annyit mondott, hogy kösz Morgan, én is szeretnék olyan lenni, mint te.
Bejelentkeztek a Nemzetközi Űrállomásról, megszólalt Sandra Lindsey, az első amerikai, aki megkapta a koronavírus elleni vakcinát, egy postás, beszélt egy ételosztó jótékonysági szervezet egyébként bevándorló munkatársa, aki kifejtette, hogy 2021-től hosszabb asztalok kellenek, nem magasabb falak, és így tovább. Külön montázst kaptak az egészségügyi dolgozók, a tanárok, és azok, akik a járvány alatt egyszerűen csak szórakoztatni akarták az embereket. Aztán az átlagemberek átadták a szót a szupersztároknak.
Bruce Springsteen például egymagában, a Capitolium lépcsőjén adta elő a Land Of Hope And Dreams című dalát, de Jon Bon Jovi már a Here Comes The Sun feldolgozását egy virtuális mólóról. Legalábbis eléggé virtuálisnak tűnt a CGI szerű ég, aminek a felhői közül pont a szám végére bukkant elő a nap. A napsütés nem annyira finom metaforája előkerült később is, Demi Lovato úgy adta elő a Lovely Dayt, hogy a mögé vetített stúdiós háttér egyre jobban napfényben úszott.
Voltak, akik megelégedtek sokkal visszafogottabb kulisszákkal: a Foo Fighters úgy adta elő a Times Like These-t, hogy egy drapériával letakart stúdióban voltak, a texasi Black Puma pedig egy színpadon állt, ahogy Tim McGraw és Tyler Hubbard is. Justin Timberlake és Art Clemons nem elégedett meg ennyivel, nekik konkrétan egy olyan videoklip készült a Better Dayshez, stúdiófelvétellel, utcán táncolással, ami aztán bármelyik zenecsatornán lemehetne innentől fogva. John Legend először a capella kezdte el énekelni a Capitolium előtt a Feeling Goodot, majd leült egy zongorához, és megkapta a zenekari kíséretet.
A leglátványosabb viszont egyértelműen a fináléhoz választott Katy Perry volt, akinél mindent bedobtak: a Firework című számát énekelte, egyébként elég bombán, közben a parknál tűzijátékokat lőttek fel, amit az elnök és alelnök nézett a Fehér Ház erkélyéről közben. Nem volt semmi sem a véletlenre bízva.
Ahogy az sem, hogy Biden és Kamala Harris megint kapott egy-egy alkalmat, hogy beszédet mondhassanak, és a beiktatás után megint egyértelművé tehették azokat az értékrendeket és irányvonalakat, amik szerint az országot szeretnék irányítani.
Így hangzott Joe Biden elnök beszéde, magyar fordításban:
„Nagyon megtisztelő itt állni ezek előtt a szent szavak előtt, itt állni Lincoln elnök előtt, és ott lenni az irodában, ami most már mindkettőnké. Ahogy korábban mondtam, megtanultuk, hogy a demokrácia értékes, és miattatok a demokrácia túlélt. Ezért akartuk Jill és én, Kamala és Doug, hogy a beiktatás ne rólunk szóljon, hanem rólatok, az amerikai népről. Ez egy nagyszerű nemzet, jó emberek vagyunk. Az kell, hogy megugorjuk az előttünk lévő akadályokat, ami a leginkább illékony egy demokráciában: egység. Meg kell találni azt a közös szeretetet, ami meghatároz minket, amerikaiakat.
A lehetőséget, a szabadságot, a méltóságot, a tiszteletet, ami egyesít minket a gyűlölet, az erőszak, a betegség és a reménytelenség ellen. Amerika története nem egyikünkön, vagy néhányunkon múlik, hanem mindannyiunkon. Rajtunk, a népen. Csak úgy tudjuk legyőzni a sötétséget, ami körbevesz minket. Vannak pillanatok a történelemben, amik többet kívánnak meg az amerikaiaktól. Láttuk ezt a polgárháborúban. Láttuk Dr. King álmában, amikről ezeken a lépcsőkön beszélt. Most egy ilyen pillanatban vagyunk. Járvány, gazdasági válság, faji egyenlőtlenség, klímaválság, miközben a demokráciánkat is fenyegetik. A kérdés az: készen állunk? Szembe tudunk nézni a pillanattal úgy, ahogy elődeink tették?
Úgy érzem, hogy szembe kell, és úgy érzem, szembe fogunk. Miattatok, az amerikai emberek miatt érzem. Sosem voltam ilyen optimista Amerikával kapcsolatban, mint ezen a napon. Nincs semmi, amit ne tudnánk megtenni. Ha együtt tesszük meg. Ezt fogjátok látni ma este, történeteket átlagos amerikaiakról, akik átlagon felüli dolgokat tesznek. Így fogjuk megünnepelni Amerikát, és így fogjuk tisztelni és képviselni a mai amerikaiakat, amíg mi vagyunk beiktatva. Amerika tisztességre és méltóságra épült. Szeretetre és gyógyulásra. Jóságra és nagyszerűségre. Lehetőségekre. Ez egy olyan történet, ami mutatja nekünk az utat, ami inspirál és egyesít minket ma, és mindig. Köszönöm ezt a megtiszteltetést. Mindenemet önöknek adom. Isten áldja Amerikát, és Isten védelmezze a katonáinkat.”
Ez pedig Kamala Harris alelnök beszéde, magyarul:
„Jó estét. Megtisztelő, hogy itt lehetek. Hogy azoknak a vállán állhatok, akik előttem jártak itt. Hogy én beszélhetek önöknek, mint az önök alelnöke. Ez a pillanat megtestesíti a nemzetünk személyiségét. Bemutatja, hogy kik vagyunk. A sötét időkben nemcsak álmodozunk, hanem cselekszünk. Nemcsak látjuk, hogy mi történt, hanem látjuk, hogy mi lehet. Megcélozzuk a Holdat, majd leszúrjuk ott a zászlónkat. Bátrak vagyunk és ambíciózusok. Nem reng meg a hitünk abban, hogy győzünk, és hogy felemelkedünk. Ez az amerikai céltudat. A polgárháborúban Abraham Lincoln látott egy jobb jövőt, és megépítette a főiskolákkal és a kontinenset átszelő vasúttal. A polgárjogi mozgalomban Dr. King a faji és gazdasági igazságért harcolt. Az amerikai céltudatosság arra késztette a történelem során a nemzet nőit, hogy egyenlő jogokat követeljenek, a Jognyilatkozat alkotóit pedig arra, hogy olyasmit írjanak le, amit addig ritkán vetettek papírra.
Egy nagy kísérlethez nagy elhivatottság kell. A munkához akarat kell, ahhoz pedig bölcsesség, hogy ezt az elhivatottságot tovább csiszolják. Ez az elhivatottság látszik a mai Amerikában. Látom a tudósokban, akik átalakítják a jövőt, látom a szülőkben, akik a jövő generációját nevelik, az innovátorokban és oktatókban, és mindenkinben, aki egy jobb életet épít maguknak, családjuknak, vagy a közösségüknek. Ez is az amerikai céltudatosság. Ez az, amire Joe Biden elnök kért minket, hogy keressük meg most magunkban. A bátorságot, hogy a válságon túl lássunk. Hogy azt tegyük, ami jó. Hogy higgyünk magunkban, az országban, és abban, amit még tenni tudunk egymásért. Köszönöm, és Isten áldja Amerikát.”
Azért a nagyvonalú gesztusokba belecsúszott egy-egy megkérdőjelezhető dolog, az egyik ilyen volt az, amikor a Trump előtti három előző amerikai elnököt kiállították a kamera elé egymástól három méterre, hogy csináljanak úgy, mintha bájcsevegnének arról, milyen fontos az egységesség.
Barack Obama van annyira karizmatikus, hogy gyakorlatilag bármiről hitelesen és lazán tudjon beszélni, ez sajnos nem mondható el a többiekről, főleg a láthatólag minden spontaneitásra képtelen George W. Bushról, aki a jószándéka ellenére sem tudott sokat hozzáfűzni a beszélgetéshez. Illetve valami miatt megint sikerült előrángatni az előző virtuális parádén is fellépő DJ Cassidy-t, akinek hála 2021-ben is sikerült belehallgatnom a Despacitóba, amikor kapcsolta Luis Fonsit, hogy énekeljen egy kicsit.
Az egész műsort itt lehet teljes egészében újranézni: