Két időpontot is lefoglalt jövőre a Fishing on Orfű a fellépőkkel

Két időpontot is lefoglalt jövőre a Fishing on Orfű a fellépőkkel
A kutya vacsorája együttes koncertje a Fishing On Orfű fesztiválon 2019. június 21-én. Fotó: Sóki Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Június 16. és 19. között tartanák meg a járványhelyzet miatt idén elmaradt Fishing on Orfű fesztivált 2021-ben, ugyanakkor a szervezők már egy augusztus 25. és 28. közötti időszakot is lekötöttek a fellépőkkel, amennyiben szükségessé válna a hagyományos nyári rendezvény újbóli elhalasztása – közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-vel.

Az idén a koronavírus-járvány miatt már két alkalommal elmaradt fesztivál sajtófőnöke szerint elkészült a rendezvény részletes zenei programja, az megtalálható az esemény honlapján. A fellépőkkel a pótdátumot is lekötötték, így garantáltan az eredeti zenei program valósul meg halasztás esetén is.

A júniusra tervezett fesztiválon többségében a 2020-as fellépők állnak majd színpadra: a tervek szerint pótolja az idén elmaradt jubileumi koncertjét a HS7, szintén halasztva ünnepel a 30Y, és búcsúzik a Kistehén. A fesztivál egy rendkívüli beköltöző nappal kedveskedik azoknak, akik idén egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as rendezvényt. Ők június 15-én – illetve amennyiben tömegrendezvények tiltása miatt ismét halasztani kell, akkor augusztus 24-én – már olyan előadókkal találkozhatnak, mint Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó. Erre a plusz napra jegy nem váltható.

A fesztiválra már megkezdődött a jegyértékesítés, a bérletek mellett napijegyek is válthatók, míg a kempingjegyeket januárban kezdik árusítani. A belépők árát csak abban az esetben térítik vissza, ha központi korlátozások miatt egyik dátumon sem tarthatják meg a rendezvényt.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!