Két és fél kártyajáték, ami nem is kártyajáték

Modern művészet először

Rainer Knizia a társasjáték-tervezés élő klasszikusa, ludográfiáján több mint 700 tétel található és magyarul is 50-nél több játéka jelent meg. Játékaira jellemző, hogy nagyon átgondolt mechanizmusok vannak bennük, kicsit matematikai feladványok is, ami nem csoda, hiszen Knizia matematikából szerzett doktori címet. A Modern Art Kártyajáték a napokban jelenik meg magyarul, és le sem tagadhatná, hogy Knizia játéka.

A kisebb, akár egy vonatúton is elővehető dobozban 95 kártyát találunk, amik öt kortárs művész képeit ábrázolják. Minden játékos kap belőlük egy adagot (a játékosok számától függ, hogy mennyit) és kezdődik is a játék. Sorban mindenki lerak egy-egy festményt a gyűjteményébe. Egyes lapokon extra jeleket is találunk, ilyenkor vagy kijátszhatunk még egy lapot ugyanattól a művésztől, vagy letehetünk még egy képet a gyűjteményünkbe képpel lefelé, esetleg húzhatunk egy lapot, vagy az is lehet, hogy mindenki letehet egy újabb képet a gyűjteményébe. Olyan lap is van, amivel egy művésznek díjat adhatunk, amivel emelhetjük a képei értékét. Ha egy művésznek öt képe van asztalon, véget ér a kör és az eladási fázis következik. Meg kell néznünk, hogy melyik művésznek van a legtöbb, a második legtöbb és a harmadik legtöbb képe az asztalon, az ő képeik fognak pontot érni. Ezután mindenki eladja a gyűjteményét (csak a három legnépszerűbb művész képei érnek bármit is). Ha egy művész egy korábbi körben már szerepelt a legjobb három között, az akkor elért és mostani értéke összeadódik, így igazán sok pontot érhet. A kör végén mindenki kidobja az összes festményét, kap néhány új lapot és folytatódik jön a következő kör. A negyedik kör végén pedig mindenki összeadja a pontjait, akinek a legtöbb van, az nyert.

Amint látható, az esetek nagyobb hányadában elég jól kikövetkeztethető, hogy egy-egy lap mennyit fog érni, de persze ehhez azt is meg kell tippelni, hogy mi a többiek stratégiája és ebbe a lefordított lapok még bekavarhatnak. Nagyon sok interakció nincs a játékosok között, igazán komolyan nem tudunk betenni a másiknak, de azzal, hogy a közös gyűjteményből dől el, melyik művész mennyit ér, mégis fontos lesz, hogy mit csinálnak a többiek. A Modern Art Kártyajáték gyors, pörgős, fél óra alatt le is játszható.

Modern művészet másodszor

A Modern Art Kártyajáték valójában Knizia egyik legkorábbi játékának, az egyszerűen csak Modern Art nevezetűnek a tovább gondolása. A Modern Art (csak így magában) nevű játék 1992-ben jelent meg, de azóta számtalan új kiadása bizonyította, hogy igazi klasszikus. Ebben is öt művész képei szerepelnek a kártyákon és ebben is minden kör végén a három legtöbb képpel szereplő művészt értékeljük, de ebben a játékban rettenetesen sok az interakció a játékosok között. A Modern Art fő játékmechanizmusa ugyanis nem a gyűjtögetés, mint a másik változatban, hanem az aukció.

Minden kártyán van egy kis jel, ami megszabja, hogy milyen módon bocsátatjuk áruba. Van, ami a klasszikus árverésen megy el, ahol mindenki bekiabálhatja, hogy mennyit adna érte, de van amikor mindenki csak egy ajánlatot tehet és a legmagasabb viszi a képet. Olyan is lehet, amikor mindenki a markába veszi a kínált pénzt és ezzel a titkos licittel szál versenybe a képért, és végezetül olyan képek is vannak, aminél az eladó egy szabott árat mond és aki azt megadja, már be is teheti a gyűjteményébe a műalkotást. A játék szépsége, hogy egyfelől ugyanúgy lehetőséget ad a kalkulációra, mint a kistesója, elég jól kiszámítható, hogy milyen sávban mozoghat egy kép értéke, de közben az igazi piaci kofamagatartást is elősegíti. A legjobb pillanatok közé tartozik, amikor valaki a képe előnyeiről akarja meggyőzni a többieket, és azt talán mondanom sem kell, mi történik, amikor a licit során azt mondja valaki: harminchárom. Ez a játék sem tart tovább háromnegyed óránál és mivel minden pillanatban mindenki be van vonva a dologba, igazán intenzív élmény.

A legmenőbb bunker a játszótéren

Ha már a kártyákról van szó, bemutatunk egy másik újdonságot, ami egy harmadik fajta mechanikát használ, de azt is igazán különlegesen. A Fort játékban a játszótéren kell a legmenőbb bunkert felépítenünk ovis haverjainkkal, és ehhez a pakliépítést kell tökélyre fejlesztenünk. A pakliépítés lényege, hogy mi tudjuk meghatározni, milyen lapok vannak abban a pakliban, amiből húzunk – az ilyen játékok első és legnépszerűbb képviselője egyébként a Dominion, aminek nemsokára jelenik meg az új kiadása.

A Fort egy érdekes csavarral teszi még izgalmasabbá és interaktívabbá ezt a mechanikát. A lényeg, hogy a kezünkben levő lapok közül mindig egyet játszhatunk ki, és mellé rakhatunk olyanokat, amik azonos színűek. Minden lapon van egy privát és egy közös akció, amiket mi végrehajthatunk, majd a többi játékos dönthet úgy, hogy a közös akciót ő is használja, amihez egy lapot kell kijátszania az adott színben. Ezután kijátszott lapokat a dobópaklinkra rakjuk a kezünkből, a többi lap viszont a játéktáblánk elé (az udvarra) kerül. A körünk végén választhatunk egy lapot vagy a középre rakottakból (a parkból) vagy a mások előtt levőkből (az ő udvarukról), ezután lapokat húzunk és jön a következő játékos.

Az akciók, amiket a lapok tartalmaznak, játékokat, esetleg pizzát adnak nekünk, lehetővé teszik, hogy egyes haverjainkat őrszemnek állítsuk, vagy éppenséggel arra adnak lehetőséget, hogy a bunkerünket fejlesszük. Ez utóbbi pizzába és játékokba kerül. A játék során a legtöbb pontot a bunker fejlesztésével lehet elérni, de ilyen-olyan akciókból itt is, ott is csurran-cseppen egy-egy pont. A csavar tehát az, hogy azok a lapok, amiket nem használunk el, a többiek számára lesznek elérhetőek, tehát nem csak azon kell töprengenünk, hogy mi a jó nekünk, hanem azon is, hogy mivel segítünk a legkevesebbet a többieknek.

A Fort tipikus példája annak, amikor a grafikai tervezés és a téma tesz igazán élvezetessé egy játékot. A grafikai tervezés Kyle Ferrin munkája, akinek a korábban már bemutatott Root is köszönhető, talán mondani sem kell, hogy a rajzok egyszerre viccesek és maguk módján kedvesek. A téma különleges a társasjátékok között, nem háborúzunk és nem is valami gazdasági szimulációt játszunk, mégis remekül illik a mechanikához. Ha belegondolunk, nem történik más, mint hogy a gyerekek, akiket nem választottunk be a csapatunkba, az udvaron álldogálnak, és ha egy másik banda hívja őket, akkor oda mennek. Nagyon viccesek az egyes kártyákon levő szereplők is és a tulajdonságaik jól illeszkednek a nevükhöz és a rajzukhoz. A Gazdag Fiú persze tele van játékokkal, Zabagép pizzát szerez, Einstein pedig a könyvek után ad győzelmi pontot. A közös akcióknak köszönhetően a Fortra is igaz, hogy végig aktív mindenki és egy-egy képességgel még gonoszkodni is lehet egymással. Ha ismerjük a szabályokat, fél óra alatt lemegy egy parti, amiben egy igazi játszótéri saga bontakozik ki a szemünk előtt.

A Modern Art Kártyajátékot a Delta Vision kiadótól, a Modern Artot és Fortot a Metagame-től kaptuk kipróbálásra.