Elindult az állami Netflix

2020. november 19. – 14:11

frissítve

Elindult az állami Netflix
A filmeket listázó nézet a Filmio oldalán

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön elindult a Filmio, a régóta belengetett, és az internet népétől a Nerflix gúnynevet is hamar megkapott magyar streamingoldal a Nemzeti Filmintézettől, ami kifejezetten a magyar filmekre fókuszál a kínálatában.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az indulásra szervezett online sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oldal új forgalmazási lehetőséget is fog kínálni: lesznek új sorozatok, kisebb terjedelmű játékfilmek, dokumentumfilmek és animációs filmek is a felületen. A Filmio kínálatában jelenleg több mint 200 film érhető el, egyes esetekben extrákkal is. Káel később elmondta, hogy tárgyalnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel is, hogy az iskola archívuma legyen elérhető majd a felületen.

Az előfizetés bevezető áron 890 forint, januártól 1190 forint lesz, illetve tavasszal bevezetik azt a lehetőséget, hogy lehessen előfizetés nélkül filmeket kölcsönözni.

Elvileg app is készül, jelenleg az Apple App Store-jában egy másik filmes alkalmazás érhető el ugyanezen a néven.

Egyelőre nincsenek angol feliratok, de dolgoznak rajta, viszont sajnos magyar felirat sincsen a tartalmakon.

Első blikkre a választék viszonylag széles, a legrégebbi film az 1931-es Hyppolit, a lakáj, a legfrissebb a tavaly bemutatott Szép csendben, a kettő között pedig jó látni olyan, HD-re javított korszakos filmeket, mint a Szindbád, a Szegénylegények és az Eldorádó, vagy olyan újabb kultfilmeket, mint mondjuk a Macerás ügyek. Pálfi Györgyre nincsen találat. Az extrák egyelőre nem eszelősen érdekesek, bár csak véletlenszerűen kattintgattam, a Csontváry című Huszárik-filmnél volt egy 9 perces dokumentumfilm pluszban, illetve a legtöbb filmnél standfotók.

Egy film adatlapja Filmión, lejjebb görgetve láthatóak az extrák

A filmeket lehet címkék és műfajok alapján keresni, egykori filmtörténet-hallgatóként én eléggé örülök annak, hogy van némafilmes kategória is, de sajnos még üres. A címkék elég véletlenszerűek, olyanok alapján lehet keresni, hogy „előítélet”, „felnövés történet” vagy „női sorsok”. Ne lepődjünk meg, ha kiválasztunk egy kategóriát, és kevés a találat, le kell görgetni hozzájuk. Ja igen, és ezt a fajta keresést úgy érjük el, hogy a kép bal szélén a középső, filmszalag ikonra kattintunk, lásd a fenti képen.

Egyelőre hiányzik, hogy kattinthatóak legyenek az alkotók nevei, de szerencsére a nevükre is lehet keresni, és akkor kidobja az összes filmet, amihez közük volt. A filmek felsorolásánál a jobbra görgetésnél picik a nyilak, amikor elfogy a lista, simán bele lehet kattintani véletlenül egy olyanba, amit nem szeretnénk.

A lejátszó saját fejlesztés, lehet benne 15 másodpercet előre vagy hátrafelé ugrani, a felbontást tudjuk kézzel is állítani, viszont ha félbehagyunk egy filmet, megint elölről kezdi, ha legközelebb rámegyünk. A filmeket becsillagozhatjuk, hogy ne kelljen mindig kitúrni őket, ilyenkor egy külön listában gyűlnek.

A Filmio kezelőfelülete lejátszás közben

Nem tudom, hogy ez bug, vagy a Firefox böngésző viccelt meg, de a lejátszás csak teljes képernyőben megy, a play gomb megnyomásával automatikusan teljes képernyőre ugrik a böngésző, és ha ebből ki akarok lépni, leáll a lejátszás, és újra el kell indítani. Értem, hogy a filmeknek meg kell adni a tiszteletet, de ez kicsit túlzásnak tűnik, ha direkt van így.

A kínálatról egy picit: nem tudtam kilistázni mind a 200+ filmet, ami elérhető, de van rengeteg, amin őszintén meglepődtem, hogy meg lehet nézni. Ilyenek például Fábri Zoltán kevésbé ismert filmjei (Hangyaboly, Dúvad) a slágerek mellett (Isten hozta, őrnagy úr!), a Jancsó-választék (Még kér a nép, Fényes szelek, Jézus Krisztus horoszkópja, Szegénylegények, Változó idők), a bőséges Szabó István-kínálat, és hogy eljutottunk oda, hogy egy klikk, és már megy 1080p felbontásban a Megáll az idő vagy A sípoló macskakő.

Nem csak nagyjátékfilmek vannak fenn, Kovásznai Györgynek és Macskássy Gyulának animációs kisfilmje is akad a választékban, Gazdag Gyulától ott a zseniális Hosszú futásodra mindig számíthatunk, és Ember Judit három óránál is hosszabb hírhedt dokumentumfilmje, a Pócspetri. Ha tetszett a Macskafogó vagy a Szaffi, tudunk még rövid animációkat nézni Ternovszky Bélától és Nepp Józseftől is. Ha rákeresünk. Ugyanis a Filmión egyelőre nincsen olyan funkció, hogy ajánl valamit, ha ez vagy amaz esetleg tetszik. Ami elég fura, elvégre a Netflixnek vagy akár a YouTube-nak ez a legnagyobb ütőkártyája.

Ha megállítjuk a filmet, kijön egy kétnyelvű leírás

Természetesen rengeteg film hiányzik, viszont a Filmio jó iránynak tűnik, ami tényleg tud majd magyar filmarchívumként és szórakoztató streamingoldalként is funkcionálni. Ugyanúgy ott vannak rajta a közelmúlt blockbusterei (A viszkis, Kincsem), és az olyan kísérletibb alkotások, mint Bódy Gábortól az Amerikai anzix. Láthatólag nyitott más műfajokra, és széles merítést próbál nyújtani a magyar filmművészetről. Ha a kínálat folyamatosan bővülni fog, én azt mondom, bőven megéri az előfizetés, főleg, ha még működő app is lesz hozzá, illetve feltöltik tévésorozatokkal és tévéfilmekkel. A jelenlegi állapot szerint az oldal csak Magyarországról érhető el, de azon is dolgoznak, hogy ez megváltozzon.

Ismerős design

A Filmio impresszumát nézve egy dolog különösen érdekesnek tűnt: a tárhelyet és a videómegosztó platformot ugyanis az Antenna Hungária Zrt. szolgáltatta az oldalnak. Az Antenna Hungáriának létezik egy saját, tévés streamingoldala, a MindigTV Go, amit meglátogatva az lehet az embernek az érzése, hogy csak fogták, átszínezték, és ráírták, hogy Filmio. A rácsrendszer, a betűtípus, az ikonok mérete, a menürendszer mind ismerős lehet. Bár a Filmio kultúrtörténeti szempontjából mindegy, azért érdemes tudni, hogy az Antenna Hungária által fejlesztett MindigTV Go lett az a felület is, ahova a karantén alatt készült raktárkoncertek elég furcsa körülmények között szervezett és lebonyolított felvételei felkerültek.

A Filmio kínálatának oroszlánrésze nem lehet óriási meglepetés azoknak, akik figyelték, milyen filmeket tesz ingyen elérhetővé a Filmarchívum minden évben karácsony környékén. A magyar filmek digitális felújítása már évekkel ezelőtt elkezdődött, a külföldi filmfesztiválokra rendszeresen kellett szállítani HD-ben a magyar filmeket (Makk Károly: Szerelem, Mészáros Márta: Örökbefogadás), de egy elég szimpatikus húzásként bizonyos időszakokra rengeteg felújított magyar filmet lehetett ingyen megnézni az interneten. Kellett is, mert a magyar filmklasszikusok kiadása elég mostoha állapotban van: bár DVD-kiadásokkal bőségesen el volt látva a piac egy-másfél évtizede a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) jóvoltából, a blu-ray terén már nem állunk olyan jól.

Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmjét például egy brit kiadótól kell megrendelni (ugyanitt lehet kapni Az én XX. századom, a Szerelmem, Elektra vagy az Emberek a havason című filmeket blu-ray lemezen), de eljutottunk oda is, hogy egy digitálisan felújított Kárhozat, Fehérlófia vagy Sátántangó online nem érhető el a régiónkban egy amerikai forgalmazó oldalán. (A Kárhozat fenn van a Filmión, egyedüli Tarr-filmként.) Magyar próbálkozás persze volt az utóbbi években, pontosabban egy: Kálomista Gábor környékéről indult 2018-ban az előfizetéses modellel működő Wowster, ami ma már egy vaskos 404-es hibát dob, ha szeretnénk meglátogatni.

Közben bekapcsolódtak a buliba a nemzetközi streamingszolgáltatók is, ma már rengeteg magyar film érhető el a Netflixen vagy az HBO-n, ráadásul olyan, fizikai megjelenést nem kapó (tehát kalózkodás nélkül nem újranézhető) filmek is, mint a Pappa pia vagy a Couch Surf. Hogy miért akarná valaki újranézni a Pappa piát, arra amúgy nem tudom a választ, de először én is a Netflixen néztem meg.

Részlet a magyar kínálatból a Netflixen

Ahol egyébként olyan, kicsit szűkebb érdeklődésre számítható filmeket is lehet látni, mint az Akik maradtak, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod, vagy Kamondi Zoltán utolsó, halála után megjelent munkája, a morbid című Halj már meg!.

Magyar filmeket most könnyebb nézni, mint bármikor.

Vagyis ez nem teljesen igaz, ugyanis a streamingszolgáltatók egyik nagy átka, hogy elenyészően kicsi a régi filmek aránya, alig találni valamit, ami 1980 előtt készült volna, szinte a filmkészítés egy teljes évszázada kimarad. Kifejezetten meglepő azt látni, hogy a Magyarországon elérhető Netflixen ott van a csehektől A hullaégető, a Tűz van, babám! vagy az Egy szöszi szerelmei, és közben semmilyen magyar nincsen ebből a korszakból. A CineGo kínálatában HD-ben érhetőek el John Cassavettes, Werner Herzog vagy Luis Bunuel filmjei, de legrégebb magyar film a 2011-es Az ember tragédiája.

De ez az átok, úgy látszik, meg fog szűnni. Ha a Filmio hasznos felület tud maradni, nem kell nCore-ról vagy mindenféle gyanús magyar videómegosztó felületről illegálban összevadászni a régi évtizedek magyar filmjeit.