A világ legflúgosabb és leghalálosabb motorversenye az Ír-tengeren

A verseny hagyományaihoz ragaszkodva, viszont a technika fejlődésével egyre paradoxabb helyzet állt elő, így nem véletlen, hogy a legtöbb, szám szerint 269 halálos áldozatot felvonultató motorsport rendezvény sokak szemében inkább hírhedt, mint híres. Az itt rajthoz álló versenyzők pedig messze nem a MotoGP csillogó világából érkeztek, sokkal inkább írek és britek, néhány eszement ausztrállal megspékelve. Ez leginkább annak köszönhető, hogy veszélyessége miatt törölték a Gyorsasági Motoros Világbajnokság naptárából, így a nemzetközi elit utoljára 1976-ban állt rajthoz a szigeten. A versenyt egyébként a legendás, tizenötszörös világbajnok, Giacomo Agostini unszolására engedték szabadjára, miután barátja, Gilberto Parlotti 1972-es elvesztése után az olasz közölte, többé nem hajlandó a szigeten versenyezni.

Így a latin nemzetiségű menők lassan végleg távol maradtak a rendezvénytől, amely brit belüggyé alakult át. Sokan úgy vélik, az esemény népszerűségét az is biztosítja, hogy itt máig létezik a rajtpénz fogalma. A TT legsikeresebb versenyzője, huszonhat győzelmével Joey Dunlop volt – egészen 2000 és 2024 között –, amíg unokaöccse, Michael megdöntötte bácsikája eddig érinthetetlennek hitt rekordját, amellyel újraírta a történelmet. A Dunlop-dinasztia az utcai versenyzésben némileg a Kennedy családhoz hasonlítható, mert Michaelt leszámítva a család összes, egykor utcai motorversenyző tagja már halott. Így Dunlop 2024-ben azzal a határozott misszióval érkezett, hogy a rekorddöntés, leginkább az elhunytak tiszteletére, a házban maradjon.

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb TT-versenyzője, Peter Hickman számára viszont nem alakult túl fényesen az idei év. Míg az edzéshét gördülékenyen ment, a versenyhéten inkább csak szenvedett, és az elmúlt években bemutatott dominanciáját sem tudta megtartani. Sok pletyka keringett róla, mely szerint végig erős allergiával küszködött, és a motorját sem tudta tökéletesen beállítani, így tíz versenyből csak egyetlen futamot sikerült nyernie. Néhányan azonban úgy gondolták: extra nyomás került rá azáltal is, hogy a Brad Pitt és Channing Tatum producerirodájának megbízásából egy, a szigeten forgató médiacsoport kiemelt figyelmet szentelt neki.

Dean Harrison a rajt előtti utolsó simításokat végzi. Ruhájába mellkasvédőt helyez el, amely egy kisebb bukásnál segíthet, bár a Tourist Trophy-n a hatalmas tempó miatt sajnos kevés olyan bukás van, aminél egy ilyen eszköz életet tud menteni. Harrison szintén egy versenyződinasztia sarja. Édesapja, Conrad még az oldalkocsisok között szerzett magának hírnevet a szigeten. Fia, Dean, mára viszont már sokkal népszerűbb, és az utcai versenyek egyik állandó esélyese. Ennek ellenére csak 2024-ben írta alá első gyári szerződését a Hondával. Elhivatottságát mutatja az is, hogy a családjával nemrég a szigetre költözött, hogy minél jobban megismerje a pálya legapróbb részleteit. Kritikusai persze inkább azt hangoztatják, a költözés oka a gyári szerződéssel járó magas gázsi volt, és miután a szigeten élők kedvező adózásban részesülnek, egy nagyobb bevétel esetén a családi gyarapodás is könnyebb lehet.

A TT-pálya kizárólag a helyi közúthálózaton halad, így kevés olyan helyszín van, ahol akár több ezer néző is összegyűlhet a pálya a mentén, hogy kedvenceiknek együtt szurkoljanak. Ezek közül az egyik a Braddan Bridge szekció, amely egy, a Dhoo folyó felett átívelő híd, a Douglas-Peel főúton. A kanyarkombináció feletti domboldalon egy ősi kápolna áll, többszáz éves sírkerttel, amelynek közvetlen szomszédságába építették a pálya mellett húzódó két fix lelátó egyikét. Mivel a helyszínen a rajongóknak nem kell saját kempingszékről és plédekről gondoskodni, hanem fapadokon ülhetnek, azon kevés helyek egyike, ahol belépőt szednek, ennek napidíja 10 angol font.

A Braddan Bridge szekció lentről, az út melletti kereszteződésből. Ez már az a hely, ahová a nézők nem léphetnek be, a fotósok is csak szigorú körülmények között, a pontra állított pályabírók engedélyével. A rajongók a kereszteződés túloldalán húzódó modern templom előkertjéből is követhetik a futamot, ahol egészen közel kerülhetnek a motorokhoz- itt az első sorban állók alatt repesztenek el kétszáz km/h feletti tempóval. A templom sajátossága, hogy a sekrestyés felelőse szendvicseket készít a nézők számára, amelyeket néhány fontért kínálnak, sőt, még a plébános mosdóját is igénybe vehetik némi aprópénz ellenében.

A Man-szigeti TT-től távol áll a Grand Prix motorversenyzés csillogó világa, és laborszerű körülményei. Itt a csapatok legtöbbje még mindig egyszerű sátrakban szerel és készíti fel a motorokat a kéthetes őrületre. Mára persze sokan egyre professzionálisabb körülményeket igyekeznek biztosítani maguk köré, de a TT romantikája még mindig a nomád élet, némi autóban alvással kiegészítve, este pedig közös grillezés a csapatagokkal, akik legtöbbször a baráti társaságból, vagy a családból verbuválódnak.

John McGuinness, aki Michael Dunlop mellett talán a TT legismertebb figurája – és élő legenda – a boxutca faláról figyeli, miként ünnepli ifjú csapattársa, Dean Harrison a harmadik helyet. Nemrég még McGuinnessnek volt a legnagyobb esélye, hogy megdöntse Joey Dunlop legendás, 26 győzelemből álló sorozatát, de huszonháromnál elakadt. Sérülések hátráltatták, és közben az idő is eljárt felette, bár az eredetileg kőműves végzettségű, ötvenkét éves motorversenyző még így is könnyedén szállítja a top 5-ös eredményeket, így nem valószínű, hogy a közeljövőben visszavonul.

Davey Todd, az utcai versenyzés legújabb üdvöskéje száguld első Superbike-dobogója felé, a célegyenes utáni St. Ninian kereszteződésben. A nézők itt is a kőfalakon állva követhetik a versenyeket, a motorok pedig néhány méterre húznak el előttük. A kereszteződés egyébként remek mérce a TT-n látott sebességnövekedés szempontjából. Néhány éve a leggyorsabbak motorja még csak egykeréken suhant át, de mára az első tíz már kivétel nélkül elrepül. Csak néhány méterrel odébb, a Bray Hill, síugró pálya meredekségű lejtőjén landol, hogy ott gázelvétel nélkül, háromszáz közeli tempóban elforduljanak a domb aljában húzódó enyhe jobbosban.

Nem sokkal később pedig már a célba érkezést követő boldog pillanatok. Todd óriási kockázatot vállalt a 2024-es szezonban azzal, hogy csapatot és egyben motormárkát is váltott, mert az igazán tapasztalt TT-menők úgy vélik, a siker könnyebben érkezik akár egy gyengébb motoron is, ha a versenyző ezzel már igazán összeszokott. Todd viszont nem fogadta meg ezeket a tanácsokat, a váltás pedig bejött neki. Persze szüksége volt a kép jobb szélén látható mérnökzsenire, Stewart Johnstone-ra, aki szinte csak Todd érkezése miatt hosszabbított szerződést a csapattal. Johnstone egyébként fura figura, mert amikor nem motorokkal bíbelődik, szabadidejében, birtokán mintakertet épít, és tyúkokat nevel.

Az előbb említett Bray Hill lejtő eleje, amely mellett jobbról családi házak húzódnak. A háztulajdonosok egyébként szívesen engedik előkertjeikbe a megrögzött rajongókat, akik szinte piknikhangulatot rögtönöznek a verseny ideje alatt. Az egyetlen bökkenő, hogy a versenynapokon a pályát képező utakat teljes mértékben lezárják, azokat keresztben átszelni sem lehet, így aki reggel nyolckor megérkezett a választott előkertbe, jó eséllyel aznap estig ott is marad.

A cseh Veronika Hankocyova a modernkori TT második, szóló kategóriás női versenyzője. Rajta kívül csak a brit Maria Costello áll rendszeresen rajthoz a versenyen. Hankocyova története egyébként meglehetősen érdekes és kacifántos. Sokáig csak rajongóként volt részese a versengésnek, miután expartnerét éveken keresztül rendszeresen kísérte, és támogatta. Végül szakítottak, ő pedig büszkeségből úgy érezte, női versenyzőként is képes lesz helytállni a világ legőrültebb motorversenyén. Az idei évet végül sikeresen, gond nélkül teljesítette.

A TT egyik legrégebbi hagyománya, hogy a győztes versenyzőket hostessek helyett a helyi cserkészek kísérik a dobogóra, és míg egyikőjük a brit, a másik a manxi zászlót tartja. Ez pedig az a pillanat, amikor Michael Dunlop, miután megdöntötte nagybátyja eszement rekordját és megszerezte huszonhetedik győzelmét, sapkájával az ég felé biccent, tisztelegve így elhunyt családtagjai előtt. Nagybátyja 2000-ben, édesapja 2008-ben, míg fivére tíz évvel később, 2018-ban halt meg szintén utcai motorversenyen.