A limfóma agresszív betegség, de 80 százalékban gyógyítható – Balzsay Károly története

2023. augusztus 28. – 17:07

A limfóma agresszív betegség, de 80 százalékban gyógyítható – Balzsay Károly története
Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Balzsay Károly ökölvívó 2018-ra már nagyjából lelkileg is túl volt a traumán, miután elsőre sikerült legyőznie a limfómát, a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedését. A kór azonban kiújult. Csontvelő-átültetés lett a vége, de 9 évvel a diagnózis után immár teljes a gyógyulás. Az ökölvívó a végtelenségig fegyelmezett, minden orvosi utasítást akkurátusan végrehajtó beteg mintapéldánya. Nem állt le vitatkozni a kezelés részleteiről és időzítéséről az orvosokkal, hanem a ring kemény világán edződve szó nélkül tette, amit kell.

Kezelőorvosa, dr. Bátai Árpád szerint Balzsayval végig kifogástalanul „összedolgoztak”, ez pedig egy ilyen agresszív, gyorsan terjedő betegségnél, amilyen a limfóma, akár életmentő lehet. Az együttműködés partneri viszonyra épült, az orvos is igyekezett figyelni a sportoló naptárára. Az edzéstervbe végül úgy épültek be a kemó kezelések, hogy sokáig semmilyen sporteseményt nem kellett lemondani.

Megrendítő, hogy a bokszoló a szüleivel nem merte közölni a rossz hírt: a podcastból kiderül, hogyan tudatta velük. Az akkor még nagyon apró gyerekeivel sem volt egyszerű megértetni, hogy apu a betegség miatt kopasz. Az első kezeléssorozat alatt szép sorban követték egymást a kemók közötti edzések, a bel- és külföldi edzőtáborok. Még egy amerikai akciófilmet idéző, kínosan humoros éttermi eset is megtörtént ebben az időszakban, ami ironikus fénytörésbe helyezte elesett állapotát – meséli a podcastban az ökölvívó.

2014-ben Balzsay azt nyilatkozta, hogy K.O.-val kiütötte a rákot, ám a limfóma négy évvel később ismét durván megsorozta. Nem volt vidám a 2018-as karácsony, mert előtte néhány nappal kellett a kiújulás miatt újra kórházba vonulnia. Legnagyobb dilemmája mindvégig az volt, mi lesz, ha felesége egyedül marad kislányaikkal. Először 80, majd másodszor már csak 50 százalékos túlélési valószínűséget prognosztizált Bátai doktor, amivel még egy harcedzett élsportolónak is rettenetes érzés lehet szembenézni.

Hogy egyszer és mindenkorra elejét vegyék a kórnak, orvosainak nem volt más választása, mint a saját vérképző őssejtbeültetés, ami újraindítja a csontvelő termelődését. Mivel az immunrendszer ilyenkor lenullázódik, nagy a fertőzés veszélye, így a pácienst hosszú hetekig steril szobába helyezik, amíg a transzplantáció után immunrendszere ismét tökéletesen működik. Balzsay ma már higgadt távolságtartással képes erről is beszélni.

A „szobafogság” alatt változatosan múlatta az ilyenkor erősen belassuló időt. Például intenzív munkával, mármint ökölvívó egyesülete, a Budapesti Honvéd aktuális ügyeinek home office jellegű elintézésével, szigorúan sterilizált laptop és mobil segítségével. Hogy pontosan még mikkel, az is kiderül a podcastból. Aztán otthon újabb szigorú óvintézkedések jöttek, ezekről is részletesen hallhatnak.

Nyirokmirigyeink viszonylag késői megduzzadásán kívül igazából semmilyen karakteres előjele nincs a limfómának. Megelőzni nem nagyon lehet, jó hír viszont, hogy elég ritka betegség. Bátai doktor abba is beavat minket, hogy szervezetünk mely pontjai lehetnek különösen alkalmasak e betegség „kiprovokálására”, és ezek védelméről hogyan kell gondoskodnunk.

Az adásban több egyéb fontos kérdésről is szó esik.

  • Milyen jellegzetes tünetekkel jár a limfóma?
  • Hogyan és miért történik a csontvelő-átültetés?
  • Milyen fokozott higiéniai szabályok élnek odahaza a transzplantáció után?
  • Mit csinál a hematológus? Mit jelent az, hogy molekuláris méretekben gondolkodik?
  • Egy élsportoló hosszú kihagyás után hogyan térhet vissza a mindennapi életbe?
  • A limfómánál miért jelentkezik viszonylag gyakran visszaesés?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!