Úgy indult, hogy a vastagbéltükrözésen találtak egy polipot, rákos sejtekkel – Gazsi Zoltán története

2023. augusztus 7. – 17:21

Úgy indult, hogy a vastagbéltükrözésen találtak egy polipot, rákos sejtekkel – Gazsi Zoltán története
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Rákból egy is sok. Ha valakit 2019 óta a legváltozatosabb formákban találja meg ez a betegség, kétségbeesés és remény hullámai sűrűn váltakoznak, azt fizikailag és mentálisan is bitang nehéz kibírni. Nem beszélve arról, milyen kemény dolog a család lelki egyensúlyának hosszú távú fenntartása. Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója és felesége a stúdióba megérkezve nyugalmat, harmóniát sugároznak, egyikükön sem látszik az elmúlt évek sok-sok megpróbáltatása. A velük tartó sebész, Dr. Tóth Lajos Barna szerint az, hogy Gazsi Zoltán ennyire jól van, nagyban köszönhető annak, hogy ez a két ember nagyon szereti egymást. Ahogy halad előre a felvétel, én is egyre inkább érzem ezt.

Gazsi Zoltán tanítandó nyíltsággal vállalta föl betegségét, tudta, hogy csak a teljes őszinteségnek van helye a dolgozókkal folyó kommunikációban. Tudta, ha állapotát elhallgatja, s közben kéthetenként napokra eltűnik a kemoterápiára, abból csak rémhírek születnek. Így inkább dolgozói gyűlésen ismertette, mi a baja, mi a várható kimenetel, s várhatóan meddig tartanak majd kezelései. Az elején senki, így ő sem gondolt arra, hogy ennyire tartós vendég lesz a vastagbéldaganat és áttétei, ám remélhetőleg a sok műtét és kezelés lassan elhozza a teljes gyógyulást.

A podcastban minderről részletesen beszélgetünk, arról is, hogy az ügyvezető mennyire odafigyel munkatársai egészségére. Így felajánlotta, hogy az Eisbergtől bárki, munkaidőben elmehet vastagbélszűrésre, ráadásul a cég a vizsgálatot is kifizeti. Ám hiába a nagyvonalú ajánlat, csak nagyon kevesen mertek vele élni. Általános tendencia, hogy az emberek többsége retteg a tükrözéstől, mondván, hogy nincs semmiféle tünete, így inkább messziről elkerüli még a környékét is a gasztroenterológiának. Pedig csak a még tünetmentes állapotban elkapott polip vagy tumor esetén esélyes a gyógyulás.

No meg akkor, ha a beteg lelke mellett erőnlétét sem hanyagolja el. Gazsi Zoltán rengeteg mozgás- és edzésfajtát ismer, minket is beavat majd a „titokba”, hogy műtét előtt miért és hogyan hozzuk magunkat jó kondiba. Arra is fény derül, mi a biológiai háttere a betegség alatti torna jótékony hatásának.

Zoltán felesége, Andrek Andrea pszichológus, ami azt is jelenti, hogy elsősorban természetesen feleség, anya, de ha nagyon muszáj, akkor persze a lélek doktora. A családi mentális egyensúly megteremtésében elévülhetetlenek az érdemei, ennek mesterfogásaira is fény derül az adásból.

A családi zenekar összhangja tehát elsősorban Andreának köszönhető. De akad itt valódi, zenei összhang is. Egészen egyedülálló, hogy Gazsi Zoltán miközben a László kórházban kapta esedékes kemóadagját, a kórterembe bejáró gitártanárával megszervezett egy kis családi koncertet a kórház parkjában, melyet a korábban szintén itt fekvő Esterházy Péterről neveztek el. Zoltán és tanára gitározott, a Gazsi lányok énekeltek. A podcastban hallható egy rövid részlet az előadásból, majd minden kulisszatitkot jól leleplezünk.

Az adásban több egyéb fontos kérdésről is szó esik.

  • Miért fontos – még tünetmentesség esetén is – a vastagbéltükrözés?
  • Ki segít a segítőnek?
  • Milyen apró figyelmeségekkel tartható fenn a munkahelyi és a családi harmónia?
  • Mi az a CRS+HIPEC kezelés?
  • Vastagbéldaganat után (nyirokérintettségnél) miért jelentkezhet különösen sok áttét?
  • Szabad-e a műtét után az altatásból felébredve telefonálni?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!