„Akkor sírt sokat, amikor nem voltam otthon” – Epres Attiláék történetével indul a Rákeltérítő podcast

Legfontosabb

2023. július 3. – 16:31

„Akkor sírt sokat, amikor nem voltam otthon” – Epres Attiláék történetével indul a Rákeltérítő podcast
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Rákeltérítő podcastban kezelés alatt álló vagy a daganatos betegségből már felgyógyult ismert emberekkel, érdekes civilekkel, valamint hozzátartozóikkal, kezelőorvosaikkal dolgozzuk fel a rák nehéz témáját. Az első részben a manduladaganatot legyőző Epres Attilán kívül felesége, Madarász Éva színésznő is a vendégünk volt, tőle arról kaptuk értékes adalékokat, hogy mit tegyünk, ha beteg a házastársunk. De megszólal a műsorban a fej-nyak daganatok két orvosspecialistája is.

Amikor az ember szembesül a kegyetlen diagnózissal, hogy rosszindulatú daganat burjánzik benne, az eget-földet megrázó trauma. Amikor a vastagbéltükrözés után a hatalmas monitoron megpillantja háromcentis daganata óriásira nagyított képét, akkor laikusként is rögtön látja, hogy a csúf sejtburjánzás nem éppen jóindulatú.

Addigi élete pillanatok alatt dől romba, első körben kétségbeesett fuldoklással igyekszik levegőhöz jutni, egyáltalán felfogni, hogy mi is történik odabenn, és hogy mi lesz vele ezután. Aztán ha tud, ha van elég lelkiereje, beindul.

Markovits Ferenc vagyok, a néhai Magyar Televízió, majd a Magyar Rádió munkatársa, sok-sok hangjáték, műsor és riport készítője, jelenleg aktív nyugdíjas. Hivatásom nem hagyható abba a nyugdíjazással, főleg, ha egy ilyen betegség talál meg, mint a rák, amiből mára izgalmas téma lett.

Saját rákkálváriám 2017-ben kezdődött, és egyelőre szerencsésen végződött: tavaly ötéves túlélő lettem, sokadik negatív leletem után kimondták, hogy hivatalosan is meggyógyultam, a betegség alatt pedig „képzett beteg” lettem. Rádiós szerkesztőként már 2017 előtt is többször foglalkoztam a témával, leginkább a megelőzéssel. Fájdalmas, hogy erről azóta sem lett sokkal több az emberek ismerete, a rettegés elnyomja a szembenézést a néha kellemetlen szűrővizsgálatokkal.

Sugár-, kemókezeléseim és műtéteim során gyakran szembesültem a totális tájékozatlansággal, azzal hogy például sok rákos a kemó-sugár kombó kellemetlenségeitől félve, a Kékgolyó utcai onkológiát otthagyva, sok pénzért inkább valami kétes kuruzsló karjaiba veti magát. Néhány hónap múlva rájönnek, hogy becsapták őket, ám már csak a palliatív kezelés (a szenvedést okozó tünetek kezelése) marad, amikor visszatérnek a kórházba – meghalni.

Podcastomban igyekszem hasznosítani mindazt a tudást, amit gyakorlott laikusként, kényszerűen összeszedtem, és ami talán másoknak is segítség lehet a gyógyuláshoz, az eredendő félelem legyőzéséhez. Azt a gondolatot szeretném átadni a hallgatóság betegséggel érintett részének, hogy ha másnak sikerült, nekem is menni fog.

Minden adásban egy-egy olyan ismert személyiséget vagy érdekes civilt látok vendégül, aki gyógyult rákbeteg.

Megtudjuk, hogy a trauma hatására miben változott a gondolkodásuk, az élethez való hozzáállásuk. Megszólal a híres ember kezelőorvosa, sebésze vagy az adott ráktípus szakértője, aki laikusoknak is közérthetően elmagyarázza, mi, miért és hogyan történt, mi volt a siker kulcsa. Nem elhanyagolható a humor sem mint a túlélés fontos eszköze, ami nálam is életmentőnek bizonyult.

Először Epres Attila történetét ismerhetik meg. Azért az övét, mert két évvel korábban lett beteg, mint én, és így kezelésem alatt igen sok erőt merítettem a pozitív hozzáállásából. Első műtétem előtt egyszer együtt dolgozhattam vele egy hangjátékon a Pannónia stúdióban, ahol mint sorstársammal, megosztottam vele betegségem titkát. Mert a szakmában – az ötödik év végéig – senki sem tudott róla.

A többek között Jason Stathamet, Ed Harrist, Gary Oldmant szinkronizáló színész nagy empátiával reagált vallomásomra, karcos hangján elővezetett tanácsai hihetetlenül nagy megnyugvást jelentettek. Attila hozzám hasonlóan, amíg csak tudott, betegsége alatt is dolgozott. Nagyon fontos, hogy az ember szorult helyzetében se hagyjon fel napi rutinjával: egyrészt azért, mert ez eltereli a figyelmét betegségéről, másrészt pedig azért, mert lepusztult állapotban is erős tartást ad, ha dolgozunk, és nem hagyjuk, hogy a rettegésé legyen a főszerep.

Attila egyébként egy viszonylag ritka rákfajtát, manduladaganatot szedett össze, ami, hála kitűnő orvosainak, pozitív gondolkodásának, győzni akarásának, sportolói múltjának, ma már a múlté.

A Rákeltérítő első részében rajta kívül megszólalnak szakértő orvosok – Dr. Huszka János, a Péterfy Sándor utcai kórház Fej-Nyak Osztályának főorvosa és Dr. Kivovics Péter fogorvos professzor –, valamint Attila felesége, Madarász Éva színésznő, akitől megtudhatjuk, hogyan élte meg partnerként, hogy a férjénél életveszélyes betegséget diagnosztizáltak, hogyan vészelte át a család a kritikus időszakot.

Az adásból kiderül még:

  • Hogyan értesült Epres Attila a diagnózisról, és hogyan jutott túl az első sokkon?
  • A vérképünkből látszik-e, hogy rákosak vagyunk? Hibázik-e az orvos, ha biopszia előtt nem ismeri föl a rákot?
  • Műtét után mennyi idővel lehet visszatérni a mozgáshoz, sporthoz?
  • Minek nézzünk utána és minek ne az interneten?
  • Miért kap valaki a műtét után még 33 sugarat is? Milyen tünetek jelentkeznek sugárkezelés után?
  • Hogyan lehet újratanulni hosszú kihagyás után a szinkronizálást? Mi az a műtét utáni színpadi „ivásszünet”?
  • Mennyire szabad beavatni a gyerekeket a teljes igazságba?
  • Mi a jó a betegségben? Tanít-e valamire a rák?
  • Milyen környezeti, lelki okai lehetnek a ráknak? Mit kerüljünk el, ha nem akarunk fej-nyaki rákot kapni?





Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!