A Kúria elutasította a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a transznemű fiatalt bemutató könyv ügyében
2025. január 9. – 13:56
Nem fogadta be a Kúria a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a Líra transznemű fiatalt bemutató könyvének ügyében – írja a Hvg.
Az ügy előzménye, hogy a kormányhivatal még 2023 szeptemberében tartott ellenőrzést a kecskeméti Líra Könyv- és Zeneszalonban, és megállapította, hogy ott lefóliázva forgalmaztak több könyvet, köztük Francesca Cavallo–Elena Favilli: Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet. A kötet száz történetet tartalmaz olyan nők életéről, akik a saját korukban elsőként álltak ki jogaikért. A száz történet közül az egyik a transznemű Coy Mathis történetéről szól, akinek életről dokumentumfilm is készült.
A hatóság fogyasztóvédelmi eljárást indított. Mivel álláspontjuk szerint a kötet „öncélúan népszerűsítette a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést és a nem megváltoztatását”, ötmillió forint bírságot róttak ki. Emellett eltiltották a kereskedőt a könyv forgalmazásától arra hivatkozva, hogy az üzlet iskolák és templomok bejáratától számított 200 méteres távolságon belül helyezkedik el, így a könyv felnőttek számára sem árusítható. A Líra vitatta a büntetés jogosságát, és bírósághoz fordult.
Még tavaly októberben a Szegedi Törvényszék a Lírának adott igazat: a bíróság szerint Az Esti mesék lázadó lányoknak című kötetben szereplő történet nem ábrázolja öncélúan a transzneműséget és a nemváltást. A bíróság szerint a bírságot is jogtalanul rótták ki a könyvkereskedőre.
Az ítélet ellenére a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, melyben a korábbi döntés hatályon kívül helyezését és a Líra keresetének elutasítását vagy új eljárás lefolytatását kérték.
A legfelsőbb bíróság szerint az, hogy az egyik fél nem ért egyet az ítélettel, nem indokolja, hogy újranyissák az ügyet. Így elutasították a kérelmet.