Visszakapják a Tompos Kátya gyógykezelésére küldött utalásokat azok, akik nem döntenek másként

2024. december 11. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Fél évvel a ritka daganatos betegségben 41 évesen meghalt színésznő, Tompos Kátya temetése után sem rendeződött még azoknak az utalásoknak a sorsa, amiket a felajánlók a Fábián Juli Emlékalapítványnak küldtek a színésznő gyógykezelésére – derült ki az MTI híréből.

„A jogszabályok és a Fábián Juli Emlékalapítvány alapító okiratában megjelölt célok nem adnak lehetőséget arra, hogy az alapítványnál hagyott összegeket közvetlenül az időközben megalakult Tompos Kátya Alapítvány számára vagy Tompos Kátya örököseinek utaljuk át. Az adományok további felhasználásáról az adományozók jogosultak dönteni” – közölte szerdán a Fábián Juli Emlékalapítvány az MTI-vel.

Az adományozási cél (ebben az esetben ez Tompos Kátya gyógykezelése) meghiúsulása esetén az adományok az adományozóknak visszajárnak. A Fábián Juli Emlékalapítvány ezért most arra kéri az adományozókat, hogy legkésőbb 2025. január 15-ig írásban nyilatkozzanak az adminisztracio@fabianjuli.hu emailcímen az adományokkal kapcsolatos szándékaikról.

Akik teljesen vagy részben kérik visszatéríteni az adományt, azoktól kérik, hogy tüntessék fel az adományozó nevét, bankszámlaszámát, a Tompos Kátya gyógykezelésére korábban nyújtott adomány összegét, a kért visszatérítés összegét, megosztott visszatérítés esetén a visszautalandó, illetve az alapítványnál hagyni kívánt pontos összeget. A visszatérítéseket a nyilatkozatok beérkezésének ütemében teljesítik.

Azoknak, akik az adomány egészét vagy annak egy részét a Fábián Juli Emlékalapítványnál szeretnék hagyni, a szándékról írásbeli nyilatkozatot kell tenni, az adományozó neve, az eredetileg utalásra került bankszámlaszám, valamint az adomány pontos összege megjelölésével.

Azokat az adományokat, amiket az adományozók a Fábián Juli Emlékalapítványnál szeretnének hagyni, az alapító okiratban meghatározott célok megvalósítására fordítják: ezek közé tartozik többek között az emlékállítás a 2017 decemberében elhunyt Fábián Julinak, életpályájának és zenei munkásságának; nehéz helyzetben lévő zenészek támogatása; fiatal, pályakezdő zenészek segítése.

„Azoknak az adományozóknak, akik nem vagy nem a fentiek szerint nyilatkoznak írásban adományuk további sorsáról, a korábban felajánlott pénzösszeget a nyilatkozóknak történő visszautalásokat követően utaljuk vissza arra a bankszámlára, amelyről az adomány érkezett” – szerepel a közleményben.

Májusban az egész országot megrázta a 41 éves színésznő halála. Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes az elmúlt két évben már nem lépett fel színházban és a koncertjei is elmaradtak. Gyógyítása külföldi gyógykezelést igényelt, ezért gyűjtést és egy jótékonysági gálát is szerveztek ennek finanszírozására. A szükséges összeget május végére sikerült összegyűjteni. Tompos Kátya színésznőről a Telexen ebben a cikkben emlékeztünk meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!