Véletlenül megtalálták a Drakula szerzőjének korábbi novelláját

2024. október 19. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

Egy amatőr történésznek köszönhetően hamarosan mindenki megismerheti a Drakula szerzője, Bram Stoker eddig ismeretlen novelláját, amelyet felfedezője az Ír Nemzeti Könyvtár archívumában talált meg, írja a BBC.

A rövid elbeszélés egy tengerész történetét dolgozza fel, akit három bűnöző gyilkolt meg, akiket később felakasztottak, hogy ez minden arra járó számára tanulsággal szolgáljon. A Gibbet Hill című novella eredetileg 1890-ben, egy dublini újságban jelent meg eredetileg, és Stoker életrajzírója, Paul Murray szerint a szerző már legismertebb művén dolgozott, amikor megírta. Mint elmondta, szerinte a rövid történet rávilágít a szerző fejlődésére, és jelentős állomásnak tekinthető a Drakula megszületése felé vezető úton.

A novella megtalálásának története önmagában is tartalmaz irodalmi fordulatokat. Felfedezője, Brian Cleary egy hirtelen fellépő hallásvesztés miatt betegszabadságon volt, és szabadidejét a dublini nemzeti könyvtárban töltötte. Végül 2023. októberében bukkant rá egy addig ismeretlen címre a Daily Express napilap helyi kiadásának 1890-es karácsonyi mellékletében. Erről Cleary úgy nyilatkozott az AFP hírügynökségnek, hogy:

„Olvastam a Gibbet Hill szavakat, és tudtam, hogy ez egy olyan Bram Stoker történeté, amellyel soha nem találkoztam a róla szóló életrajzokban vagy bibliográfiákban.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!