David Lynchnek tüdőtágulata van, a házát sem hagyhatja el

2024. augusztus 5. – 18:14

David Lynchnek tüdőtágulata van, a házát sem hagyhatja el
David Lynch és Kyle Maclachlan a 2017-es cannes-i filmfesztiválon – Fotó: Loic Venance / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Sight & Sound brit filmes magazin szeptember számába készült egy interjú David Lynch filmrendezővel, aki elmondta, hogy emfizéma alakult ki nála a több évtizednyi dohányzás miatt.

Lynch állítása szerint az otthonát sem tudja elhagyni, és csak nagyon keveset tud sétálni, mielőtt kifogy a levegőből. A dohányzást abbahagyta, pedig mint elmondta a lapnak, imádta a dohányt, imádta az illatát, és imádott rágyújtani és úgy gondolkodni dolgokon.

A 78 éves Lynch elmondta, hogy ha rendeznie kellene most, azt valószínűleg otthonról, távmunkában tudná elképzelni, de az meg nem tetszene neki annyira. Egy megfázás is súlyos következményekkel járna számára.

Lynch utolsó filmje a 2006-os Inland Empire volt, 2017-ben pedig Mark Frosttal együtt folytatta legendás tévésorozatát, a Twin Peakset. Azóta készített videóklipeket, zenét, de nagyobb lélegzetű mozgóképet nem. Pár hónappal ezelőtt a Snootworld című animációs sorozattervét prezentálta a Netflixnek, de a streamingoldal nemet mondott rá.

Muszáj elmondani, hogy a YouTube-oldalán Lynch kifejezetten aktív volt 2022 végéig, rendszeresen jelentkezett például időjárás-jelentésekkel.

Az emfizéma általában dohányzás, légszennyeződés vagy foglalkozási ártalom, mint például füst és por miatt alakulhat ki, a betegségben a légutak és a tüdő léghólyagjai visszafordíthatatlanul kitágulnak.

(Yahoo, TV Line)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!