Nyomoz a rendőrség a Vígszínházban történt baleset miatt

2024. június 24. – 13:39

Másolás

Vágólapra másolva

Nyomozást indított a rendőrség a Vígszínházban történt baleset miatt – írja a XIII. kerületi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján a Blikk. Június 21-én a Vámpírok bálja című előadás közben az egyik színész, Jegercsik Csaba leesett egy 3-5 méter magas díszletelemről, és ugyan a csuklóját eltörte és műteni kellett, jól van.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2024. június 21-én 21 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint a Vígszínházban, előadás közben baleset történt; egy színész a magasságból lezuhant. A XIII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a helyszínen szemlét folytattak, és az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen”

– írta a Blikknek a rendőrség.

Bár eleinte úgy tudtuk, hogy az előadást megszakították, azóta azonban kiderült, hogy egy szünet után végigjátszották egy másik szereposztással. A produkcióban részt vevő olvasónk szerint a baleset után leállították a darabot. De miután a mentők elmentek, az egész stáb maradt, a színészek, a műszaki emberek is, nagyjából a baleset után negyed órával bejelentették, hogy folytatják, és körülbelül este 10-kor indult el újra a játék.

A darab nem a Vígszínház saját előadása, hanem a PS Produkcióé. A PS Produkció kérdésünkre elmondta, hogy kényszerítés nem történt, mindenki végig akarta játszani a darabot.

„Az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján megtartottuk”

– írták egy közleményben.

A Blikk információ szerint nem ez volt mostanában az egyetlen baleset a produkció körül: úgy tudják, hogy a társulat egyik háttérembere a csütörtöki próbán súlyosan megsérült, amikor véletlenül beleesett a zenekari árokba. Eltörte a könyökét és megrántotta az egyik lábát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!