Reviczky Gábor jobban van, a színpadra is visszatért

2024. március 20. – 07:23

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy év kihagyás után visszatért a színpadra Reviczky Gábor. A Kossuth-díjas színésznél 2022 végén diagnosztizáltak rákot, azóta több kemoterápián is átesett, ezek annyira legyengítették, hogy a forgatások mellett színpadi munkát nem tudott vállalni. Az utolsó kezelésen szeptemberben esett át, azóta jobban van, csak gyógyszereket kell szednie, így a színpadra is visszatérhetett – derült ki az RTL riportjából.

Reviczkyt a Pesti Színház Képzelt beteg című előadásának főszerepében lehet látni, de a következő hónapokban többször színpadra áll majd A dzsungel könyvében is, Baluként. A Képzelt beteget 2000-ben mutatták be, Reviczky 24 éve játssza benne Argan szerepét.

Reviczky Gábornál 2022 decemberében diagnosztizáltak prosztatarákot, és bár tavaly tavasszal sikerrel megműtötték, később áttéteket találtak nála, ezért komoly kemoterápiás kezeléssorozaton van túl. „Három bordámon csontrák, a gerinc tövében is, itt fölül nyirokmirigyrák meg még a prosztata” – mondta.

Legutóbb tavaly novemberben beszélt arról, hogy a kezelések nagyon legyengítették, a forgatásokat viszont nagyon élvezi, és fontosnak is tartja őket. Reviczky a Mi kis falunk nyolcadik évadában is végig látható.

„A kemó mindenkit kikészít, szeptember 4-én kaptam az utolsót. Én életemben ilyen beteg nem voltam, mint a hatodik kemó után, nem tudtam vezetni se, elájultam vezetés közben az autóban” – mesélte az RTL műsorában.

Most csak gyógyszereket kell szednie, háromhavonta kap injekciót, közben pedig visszatért a színházi munkáihoz is.

Reviczky árulja a ráckevei házát is, az RTL-nek azt mondta, ennek nem anyagi okai vannak, csak találtak egy másikat – egy pécsváradi paplakot –, ahova szívesen átköltöznének a feleségével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!