Demeter Szilárd: Volt egy beszélgetés a Karmelitában Orbán Viktor, Csák János és köztem

2024. február 29. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden reggel, a Nemzeti Kulturális Tanács ülése előtt néhány perccel tudta meg Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jelenlegi főigazgatója, hogy ő lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója március 6-tól, derül ki az Index interjújából.

Ezelőtt egy hónappal még csak nem is gondolkodtam azon, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói tisztségére pályáznék, hiszen megérkezett az olvasófotelem a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Azzal a feltétellel vállaltam ugyanis a második PIM-es ciklust, hogy a kollégáimtól kértem egy olvasófotelt, mert a heti öt munkanapból egyet szerettem volna végre olvasással tölteni a saját szórakozásomra. Az olvasófotel megérkezett, boldogan bele is ültem, aztán elindult a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázata

– mondta.

A múzeum leendő főigazgatója nem tartotta jónak, hogy L. Simon László távozik a múzeum éléről, „mert Laci hozott egy dinamikát a közgyűjteményi rendszerbe”. Demeter szerint L. Simon felébresztette a múzeumi rendszert a punnyadásból, aztán azzal, hogy kivették, hirtelen minden leállt.

Demeter Szilárd azt mondta, először Csák János kulturális miniszter és Závogyán Magdolna államtitkár kérdezte meg a múzeum igazgatásáról, ő erre írt egy „majdhogynem filozófiai indoklást” a közgyűjteményi rendszerről, és intézmények közötti integrációt javasolt, példaként a Magyar Természettudományi Múzeumot, az Iparművészeti Múzeumot és az Országos Széchényi Könyvtárt (OSZK) említette.

Miután a pályázatot beadta, volt még egy hatszemközti beszélgetés a Karmelitában Orbán Viktor, Csák János és közte. Azt mondta, a pályázatát akár nyilvánosságra is hozza majd.

„Aztán, hogy ne szivárogjon ki vagy ne hekkeljék meg az Aztán, hogy ne szivárogjon ki, meg hogy ne hekkeljék meg az egészet, dezinformációs taktikaként elhintettük, hogy visszavontam, ezt mindenki el is hitte, és békén is hagyták a pályázókat, tehát mindenki készült rá” – mondta Demeter. A kultúrstratégiai hatalmát érintő kérdésre Demeter azt válaszolta, hogy nem hatalmat lát, hanem feladatot és felelősséget.

Demeter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című csütörtöki adásának is vendége volt, az MTI szerint ott arról beszélt, hogy nem szereti a művészeti életre az elmúlt évtizedekben jellemző „gettó logikát”, amely szerint külön vannak az írók, a képzőművészek, a zenészek, és nehéz az átjárás közöttük. „Ez nem tesz jót, mert a kultúra egységes egész” – mondta, és hozzátette, hogy a javaslata arról szólt, állítsák vissza egységbe a különböző intézményeket.

Hivatalosan kedd este jelentette be Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a köztévén, hogy Demeter Szilárd a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként egy komplett holding igazgatója lesz, ami alá hat intézményt sorolnak majd be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!