Máté Gábor: Én is a sajtótól kapott kérdésekből értesültem a DK-nak küldött kedvezményről

2024. január 10. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

„Külön fájó, hogy ezt a munkatársaim csinálták. Ez megbocsáthatatlan”

– fogalmazott Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója az Indexnek adott interjújában a tavaly novemberi eseményekről beszélve. Tavaly novemberben egy vezető távozott, két dolgozó pedig figyelmeztetést kapott a Katonában, miután kiderült, hogy a színházba kedvezményes jegyeket kaptak a DK-tagok.

Máté Gábor arról beszélt, hogy a mai napig nem érti, hogyan történhetett meg mindez. Máté hozzátette, ő csak a sajtókérdésekből értesült arról, hogy ez megtörtént: „A legkellemetlenebb az volt, hogy nemhogy nem én döntöttem erről, még csak nem is tájékoztattak róla” – mondta.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a színház alap működési elve, hogy nem támogatnak pártot. Először fordult elő a színház életében, hogy egy párt kapott kedvezményekről szóló kommunikációt, amit aztán a DK úgy kommunikált „mintha ez egy privilegizált helyzet lenne: mennyire megéri párttagnak lenni, mert azok még ilyen ajándékokat is kapnak” – mondta Máté Gábor.

Az igazgató azonban hozzátette, nem arról volt szó, hogy külön a DK-nak akartak kedvezményt adni, hanem arról, hogy nem keltek el a jegyek. Keresték, hogy kiket lehetne még behúzni, a jegyküldés a DK-nak

„egy kétségbeesett kísérlet [volt] arra, hogy kiket lehetne még megszólítani, és akkor elkövetődött ez a rettenetes ostobaság”.

Máté elmondta azt is, azért lett az ügyből fegyelmi a Katonában, mert őt sem közben, sem pedig utólag nem tájékoztatta senki az esetről. Kiemelte azonban: sem régen, sem most nem álltak semmilyen kapcsolatban a DK-val vagy Gyurcsánnyal.

Miről volt még szó?

Máté Gábor az interjúban beszélt arról is, hogy

  • nem érti, miért éri folyamatos támadás a Katonát, amikor az nem áll sem a bal-, sem a jobboldalon;
  • biztos benne, hogy a DK-s ügyet fel fogják használni később a kampányban;
  • járt Csák Jánosnál, kulturális finanszírozási ügyekről szakmai kerekasztal-beszélgetésen (noha a Katona fenntartója nem az állam);
  • bízik abban, hogy miután 2026-ban lejár a mandátuma, a színházon belülről lesz majd utódja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!