Jött a fülkeforradalom, és felépítettek egy új állatkertet a régi mellett a kultúrában

Lehet kereszténydemokrata, liberális és szocialista módon is jó kultúrát csinálni, vallja Török András, a Horn-kormány egykori kulturális államtitkára, a Fortepan menedzsere, művelődéstörténész, aki Veiszer Alinda beszélgetőtársa volt az Alinda aktuális epizódjában. A teljes beszélgetést erről a felületről lehet megnézni előfizetési díjért cserébe.

Török András szerteágazó kulturális tevékenységet végzett az elmúlt évtizedekben. Sokan a Budapestről írt útikönyvéről ismerik, de dolgozott korábban a Nemzeti Színházban, volt államtitkár, vezette a Nemzeti Kulturális Alapot is. Tizenkilenc éve egy öt-hatezer emberhez eljutó hírlevelet is szerkeszt, amelyben csak a jó dolgokról hajlandó írni.

Magát a város krónikásának tartja, de tudja, hogy az útikönyv romlandó áru. Erre akkor is ráébredt, amikor az egyik olvasója jelezte, hogy már nem működik a Budipest nevű, közvécéket térképre rakó alkalmazás. Sok visszajelzést kap, hiszen a könyveiben kitéphető képeslap is van, és már Dragomán György is jelentkezett nála, hogy vendégszöveget írjon a könyvébe.

„A város egy örömforrás, és ezt is akarom átadni. Mániám a modern lokálpatriotizmus. A jó dolgokat pártolni kell. Ha egy új üzlet, étterem nyílik, akkor egy vásárlással biztassuk őket” – mondta, majd felidéztek néhány fővárosi történetet: a Jégbüfé előtt működő vak lottóárusét, akinél üzeneteket, tárgyakat is lehetett hagyni, vagy azt az 1932-es esetet, amikor botrány lett abból, hogy egy kubai fekete férfi a Gellért Szálloda fürdőjében amerikaiakkal együtt tartózkodott.

Nemcsak könyveket ír, másokat is körbevezet a fővárosban, volt már vendége a színész Paul Newman vagy a filozófus Francis Fukuyama is.

Török gyerekként városnéző szakkörbe járt, és akkor összeomlott benne minden, amikor meglátta a régi Erzsébet híd képét. „Sokkal szebb volt, elegánsabb, dögösebb, ekkor a modernizmus iránti vonzódásom háttérbe is szorult” – mondta. Ezután a Lánchíd jelene is előkerült a beszélgetésben. Török elfogultnak tartja magát, mert biciklivel jár, de szerinte jó a mostani közlekedési rend a hídon, amire nem hajthatnak rá az autósok.

Egy könyvében magát a 888. számú közellenségnek titulálta, amivel az 1970-es években formálódó ellenzéki körökben betöltött nem túl jelentős szerepére utal, többször is mondta, hogy nem tartja magát bátor embernek. A később hatalomra kerülő politikusok közül viszont sokakat ismert. 1994-ben Fodor Gábor, a Horn-kormány kultuszminisztere kérte fel kulturális államtitkárnak. Török óvakodott a politikai térbe kerüléstől, a posztjára próbált úgy tekinteni, mint a legmagasabb szintű köztisztviselői állásra.

„Két nyomott hagyott az államtitkári szerencsétlenkedésem. Az egyik a Digitális Irodalmi Akadémia, ami él és virul. Ez arról szól, hogy bizonyos szerzők az összes művüket felteszik a netre, amiért havonta apanázst kapnak. A másik a Gödör, amiért súlyos felelősséget érzek, pedig teljesen más helyszínt javasoltam a Nemzeti Színháznak” – mondta Török.

Amikor a minisztériumban kezdett dolgozni, akár négy-öt megoldhatatlan ügy aktája volt előtte. Az egyik a Nemzeti Színház volt. Ekkor már évtizedek óta a Magyar Színház Hevesi Sándor téri (korábban Izabella tér) épülete adott otthon az intézmények, ami korszerűtlen, rosszkedvű és művészileg elmaradott volt. Az 1994-ben 30 százalékos infláció sem teremtett arra kedvező környezetet, hogy egy új színház épüljön fel. Törököt viszont megkereste Princz Gábor, a Postabank akkori vezére, hogy a New York Palotában alakítsák ki az új Nemzetit. Ez az ötlet kiszivárgott, amire Horn Gyula összehívta a színházi embereket, és megígérte, hogy lesz Nemzeti Színház, de nem úgy, ahogy Török kitalálta.

Török Andrást később pont Horn miatt menesztették az államtitkári pozícióból, de úgy látja, ha ő nem kezd valamit a Nemzeti Színházzal, akkor csak 2010 körülre lett volna belőle valami. A Deák téren el is kezdődött az építkezés, ami aztán egy engedélyeztetési eljárás miatt nem folytatódott, és maradt a helyén a Gödör.

Török úgy látja, hogy Magyar Bálit miniszter a lehető legszabályosabb lebonyolítást akarta a színháznál, és ez akasztotta meg az építést. Az 1998-ban hatalomba lépő Fidesz-kormánynak viszont már más elképzelései voltak, és a Duna-partra került a Nemzeti Színház, amelyet Török minden szempontból szörnyű épületnek tart.

Fodor Gáborral jó kapcsolata volt, szerinte nem igazak azok a híresztelések, hogy a miniszter nem járt be dolgozni, és nagyon hálás neki azért, hogy megvédte, amikor kirúgta a Műcsarnok igazgatóját. „Nem tudom, hogy mi van most körülötte, az nem tetszik, hogy a politikai körül ólálkodik, de nem tudok róla rosszat mondani.”

Török ezután a Nemzeti Kulturális Alap élére került, ahol pályázati pénzeket osztottak. Szerinte sikerült elvszerűen osztani a pénzeket, és nemcsak a barátaik részesültek a forrásokból.

„Azt megtanultam, hogy lehet kereszténydemokrata módon jó kultúrát csinálni, lehet szocialista és lehet liberális módon is. Ha konzekvensen világosak a szabályok, minden áttekinthető, és azokat a szabályokat betartják, és nem a kulturális minisztérium rosszul megvilágított alagsorában dőlnek el a dolgok, hanem nyilvánosan” – mondta Török. Szerinte ők nem azokat részesítették előnyben, akik az állami ideológiának megfeleltek, hanem a versenyeztetés volt az alapelvük, mert az a becsületes, így nemcsak az általuk fontosnak tartott liberális művészek kaptak támogatást. „Az én székemből ilyen biztos nem történt, az én haverjaim még mondták is, hogy háttérbe vannak szorítva.”

A beszélgetésben ezután a mostani kormány kultúrpolitikájára és -finanszírozására kanyarodtak rá. Török szerint a Fidesznek nincs is kiadott kultúrpolitikája, nem mondják meg, hogy milyen alapokon szeretnék szervezni a kultúrát. A tetteikből viszont azt lehet kikövetkezni, hogy a „big is beautiful” a rendszerező elv.

„A régi dicsőséget üldözik, ami akár volt, akár nem, de még visszafelé is megpróbálják felépíteni a régi dicsőséget” – mondta Török, aki szerint ezt az Operaházra költött pénz is megmutatta. A filmszektort tartja az egyetlen sikeres vállalkozásnak, megnőtt a filmek színvonala, de Andy Vajna halála után már az sem az igazi. Török például egyetlen történelmi filmet se tudott végignézni az újak közül.

Felidézte egy korábbi, Magyar Hírlapba írt cikkét, amelyben a Kádár-rendszer kultúráját a budapesti állatkerthez hasonlította. Az állatkertben néhány száz boldog és fényes szőrű állat élt, amelyek rengeteg kajához és friss vízhez jutottak az allegória szerint, de a rendszerváltáskor előjöttek a dzsungelből a vadállatok, amik letaposták a kerítést és elszedték a kaját. Török úgy érzékelte, hogy több művész az állatkert visszaépítését szorgalmazta, mondván nem kell mindenkit összevissza támogatni, hiszen lehet tudni, ki a jó művész. Ő erre nemet mondott azzal, hogy szerinte inkább egy szafari parkot kell csinálni. A forrásokért, nézőkért való küzdelem a természetes lételeme a művészetnek, ez a szafariban is adott, és csak arra kell figyelni, hogy legyen friss víz és ne legyen túl sok kilövés.

„Jött a fülkeforradalom, és azt gondoltam, hogy szépen visszaépítik az állatkertet, de ehelyett a régi állatkert mellé egy új állatkertet építettek a Magyar Művészeti Akadémia képében, majd eltelt tíz év, és újabb erőközpontok jelentek meg, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és isten tudja hol” – mondta Török András.