Kilencvenötödik születésnapját önálló estjével, két szál cigivel és egy deci vörösborral ünnepelte Csernus Mariann

2023. november 1. – 08:50

Kilencvenötödik születésnapját önálló estjével, két szál cigivel és egy deci vörösborral ünnepelte Csernus Mariann
Fotó: Bethlen Téri Színház

Másolás

Vágólapra másolva

Saját önálló estjének előadásával ünnepelte kilencvenötödik születésnapját a legidősebb aktív magyar színésznő. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Csernus Mariann nemcsak egyszemélyes szereplője, de dramaturgja is a Vizsolyi Biblia 2.0 című darabnak, amelynek hétfő esti előadása után a közönség is felköszöntötte őt a Bethlen Téri Színházban.

A Blikk beszámolója szerint a színművész kilenc csokor virággal, ajándékcsomagokkal és tortákkal tért haza, Csernus Mariann bevallása szerint pedig

két szál cigivel, gyertyafújással és egy deci vörösborral zárta a napot.

„Nagyon szeretem ezt a darabot, örülök, hogy előadhattam. Eszem ágában sincs visszavonulni, jólesik játszani” – szögezte le a lap kérdésére Csernus Mariann, és azt is elmondta, hogy a mai napig nincs otthon tévéje, ellenben rengeteget olvas, többnyire szépirodalmat, illetve sok komolyzenét hallgat, főleg a kedvenceit, Mozartot, Bachot, Beethovent. „És minden nap sétálok” – tette még hozzá a színésznő.

Csernus Mariann 1948 óta, azaz 75 éve játszik színpadon, 1950-ben Major Tamás hívására került a Nemzeti Színházhoz, majd 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!