Péterfy Bori: Nagyon elmérgesedett a helyzet a színházi világban

2023. augusztus 12. – 06:58

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar közhangulatról, a maradás és az országból való távozás dilemmájáról, színházról, családi traumákról, magánéleti hullámokról, megcsalásról, szorongásról és a hétköznapok labirintusáról is beszél Péterfy Bori Veiszer Alinda műsorának legújabb epizódjában.

A színész-énekesnő pályájának kezdeti szakaszára szívesen emlékszik, hiszen a Krétakör társulat tagjaként számos újító helyzetben volt része, előadásaikkal a világ több pontján sikert értek el. Amikor viszont Pintér Béla társulata helyett a Krétakört választotta, Pintér állítólag azt mondta neki, hogy Péterfy Bori egyszer térden állva fog könyörögni, hogy vegye vissza. Nem így történt.

Az Alinda című műsor eddigi epizódjait teljes terjedelmében, jelképes támogatásért ide kattintva lehet megnézni.

Péterfy szerint a Krétakör sokat tett azért, hogy lazítsa a magyar közönség prüdériáját, illetve, hogy az emberek értsék, a színész lelkileg és testileg is egy anyag: nem kell, hogy meztelenség vagy a vulgaritás öncélú legyen. Úgy látja, hogy ez egy nehéz folyamat és jelenleg teljes visszaesés zajlik. Külföldi ellenpontként Németországot említi, ahol egy színdarabban a meztelenség teljesen természetes, ahogy a férfiak és nők közös szaunázása is a civil életben. Ennek a különbségnek a hátterében Péterfy szerint a két nép eltérő testtudata áll.

A színházra és a zenei világra általában véve védett közegként tekint Péterfy Bori, ahol nincs nem és nincs kor. Mint mondja, számos olyan tényezőre van szükség egy előadás megszületéséhez, amit a nézőknek nehéz elmagyarázni, hiszen szükség van testi jelenlétre és bizonyos érzelmi szintek áttörésére is, de Péterfy szerint fontos elkülöníteni ezt attól, amikor valaki visszaél a hatalmával.

Szó esik a Nemzeti Színházban töltött évekről, 2008 és 2013 között volt a társulat tagja. Amikor a műsorvezető rákérdez, hogy visszamenne-e, azt feleli, hogy ha ismét Alföldi Róbert lenne az igazgató, akkor igen, de szerinte nagyon elmérgesedett a helyzet a színházi világban, ezért nehezen tudja elképzelni. Úgy érzi, jelenleg nincs verseny és nem az dönt, hogy az embereket mi érdekli, ezért sokan nem kapnak támogatást azok közül, akik megérdemelnék.

A beszélgetés későbbi szakaszában a színész-énekesnő családjáról esik szó. Péterfy Bori anyai nagyapai dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, anyai nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, anyai nagyapja Jékely Zoltán író, költő, apja pedig Péterfy László szobrász, bátyja pedig Péterfy Gergely író. Családját olyan különleges közösségként jellemzi, amelyben a kultúra volt a legfőbb szervezőerő, ám ez az előzmény inkább védtelenné és nem védetté tette a felnövő családtagokat. Neki a színpad és kétezres évektől kezdődő énekesi karrierje segített leküzdeni az otthonról hozott szorongásait és eljuttatni ahhoz az önkifejezéshez, amelyben családja egyes nőtagjainak nem lehetett része.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!