Meghalt Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze

2023. július 19. – 17:45

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze, írta közleményében a Nemzeti Színház. A színész 76 évet élt.

Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze – Fotó: Zih Zsolt / MTI
Balázsovits Lajos, a Nemzet Színésze – Fotó: Zih Zsolt / MTI

A művész 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Harmadéves főiskolásként a Pécsi Filmszemlén Sára Sándor Feldobott kő című filmjének főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakítás díját, majd sorban érkeztek a filmes és színházi felkérések. 1968–1973 között a Madách Színház, öt évig a Vígszínház, majd 1979-től a MAFILM társulatának volt a tagja. 1982-től ismét a Madách Színház művésze lett, majd egy évig a Nemzeti Színházban lépett színpadra.

Nemcsak színészként, rendezőként is dolgozott. 1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Húsz évig vezette a budapesti Játékszínt. 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól. „Színésznek lenni fantasztikus boldogság” – fogalmazott egy interjúban Balázsovits Lajos, aki számos külföldi és magyar mozifilmben vállalt főszerepet. A művész szülővárosának, Nagykanizsának a díszpolgára.

Az 1970-es évek elején a világhírű olasz rendező, Luchino Visconti szemelte ki Tadzio szerepére (Halál Velencében, 1971). A szerepet ugyan egy, a figurához korban közelebb álló tizenéves svéd színész kapta meg, de Visconti támogatásával külföldi bemutatkozási lehetőséget kapott, 1974-ben Liliana Cavani olasz filmrendezőnő Milarepa tibeti jógiról készült filmjének főszerepét játszhatta el.

A fiatal színészt a magyar rendezők gyerekfilmekben is előszeretettel foglalkoztatták, játszott Kovács András Staféta (1971) és Palásthy György Hahó, a tenger! (1971) című filmjében és számos tv-filmben.

A 19. századi agrárszocialista mozgalmak idején játszódó Jancsó Miklós-filmben, a Még kér a népben (1972) és a Gyurkó László drámája alapján készült Szerelmem, Elektrában (1974) is játszott.

Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki 1976-ban bemutatott közös eposzuk, a Magánbűnök, közerkölcsök, amelyet az 1976-os cannes-i filmfesztiválra az egyik olasz versenyfilmként neveztek be. A mayerlingi tragédiáról szóló, a szexualitás ábrázolásában akkor merésznek számító alkotást Olaszországban pornográfia vádjával egy időre be is tiltották, és bíróság elé idézték a producert és a rendezőt. Magyarországon csak a nyolcvanas évek végén mutatták be, de a legenda szerint a jugoszláviai vetítésekre autóbuszos kirándulásokat szerveztek a dél-magyarországi településekről, nem utolsósorban a Rudolf trónörököst alakító Balázsovitsért. A magyar rapszódia (1978) és az Allegro barbaro (1979) című Jancsó-művekben, majd az 1987-es Szörnyek évadjában is láthatta a közönség.

Ő alakította Kalmár tanár urat a Zsurzs Éva rendezte, négyrészes Abigél című televíziós filmsorozatban 1978-ban. Rényi Tamás Élve vagy halva (1980) című történelmi kalandfilmjében Noszlopy Gáspár alakját formálta meg. Szerepelt Szabó István Oscar-díjra jelölt művében, a Bizalomban (1980) és Fábri Zoltán Requiemjében is (1981).ú

A filmszerepekkel elhalmozott művész színházi pályafutása 1968-ban a Madách Színházban kezdődött, majd 1974-től a Vígszínházban folytatódott. 1979-ben csatlakozott a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) színtársulatához. 1982-ben visszatért a Madáchba, 1991-ben pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1990-92-ig a Magyar Színészkamara ügyvivője volt.

A korábban lírai alkatú, idővel karakterszínésszé vált művész életében a filmezést – bár Jancsó szerepajánlatait továbbra sem utasította vissza – végül csaknem teljesen háttérbe szorította a színpad, amikor 1992-ben nemzeti színházi tagságát a Játékszín igazgatói székére cserélte fel; 2012-ig igazgatta a teátrumot, amelynek éléről húsz év után távoznia kellett, mert a színház állami támogatását megvonták, majd magánkézbe adták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!