Mindent elveszítettem – mondta Kevin Spacey a bíróságon a szexuális zaklatási ügyéről

2023. július 13. – 22:19

Másolás

Vágólapra másolva

Elsírta magát a csütörtöki tárgyalásán Kevin Spacey – írja a Guardian. A színész szerint „felrobbant a világa”, amikor 2017-ben először merültek fel ellene a szexuális zaklatási vádak. Azóta „mindent elveszített”.

A kétszeres Oscar-díjas színész azóta megpróbálta összeszedni magát, pedig már nem kap színészi megbízásokat. Spacey azt mondta a southwarki bíróságon: „Elhamarkodottan ítélkeztek, és még mielőtt az első kérdést feltették vagy megválaszolták volna, elvesztettem a munkámat, elvesztettem a hírnevemet, mindent elvesztettem néhány nap alatt.”

A vád szerint Spacey 2001 és 2013 között zaklatott fiatal férfiakat. A színész ellen felhozott vádak között szerepel a szeméremsértés, szexuális zaklatás és egy sokkal súlyosabb, a beleegyezés nélküli szexuális tevékenységre kényszerítés is, amiért akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. Spacey minden vádat tagad. A tárgyalás kezdete előtt egy német lapnak azt nyilatkozta, kész a visszatérésre, amint ártatlannak találják.

A brit ügyészség először tavaly májusban vádolta meg a színészt azzal, hogy 2005 és 2013 között öt férfit zaklatott – négyet Londonban és egyet Gloucestershire-ben. Az áldozatok a vádemelés időpontjában 30 és 40 közöttiek voltak. Tavaly novemberben újabb bűncselekmények elkövetésével vádolták meg: a hét vádpont szerint 2001 és 2004 között egy férfi ellen követett el többször szexuális erőszakot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!