Tom Hollandot annyira kikészítette a legújabb sorozata, hogy egy évre visszavonul

2023. június 8. – 14:50

Másolás

Vágólapra másolva

Tom Hollandot annyira megterhelte érzelmileg a The Crowded Room című minisorozat forgatása, hogy úgy döntött, egy évre visszavonul – írja a Variety.

A fiatal színész, akit a legtöbben a Pókember-filmekből ismernek, az Extrának adott interjúban beszélt arról, hogy a sorozat forgatása annyira megterhelte, hogy a vége felé ideg-összeroppanás közeli állapotba került. Ezért döntött úgy, hogy a saját mentális egészségének érdekében szünetet tart a színészkedésben.

A sorozatot Akiva Goldsman Oscar-díjas forgatókönyvíró írta, a tízből három epizódot Mundruczó Kornél rendezett.

A sorozatban Holland Danny Sullivant alakítja, akit 1979 nyarán tartóztattak le, miután részt vett egy lövöldözésben a Rockefeller Centerben. A sorozat egy Billy Milligan nevű férfi valós bűncselekményein alapul, akinél később disszociatív személyiségzavart diagnosztizáltak. Sullivan pszichológusát a sorozatban Amanda Seyfried alakítja.

A forgatás tíz hónapig tartott, a közegről Holland azt mondta, végig biztonságban érezte magát, és Akiva Goldsman is „mindig ott volt, hogy kisírjam magam a vállán”. Ennek ellenére a végére teljesen kifordult önmagából.

„Kemény időszak volt, az biztos. Olyan érzelmeket fedeztem fel, amelyeket korábban még nem tapasztaltam. Producerként ráadásul mindeközben a napi, szervezési teendőkkel is foglalkoznom kellett, ami még nagyobb nyomást helyezett rám” – mondta.

Holland szerint bár nagyon élvezte, hogy kitanulta a producerkedést, az, hogy közben színészként is a maximumot adta egy olyan karakter szerepében, aki súlyos mentális problémákkal küzd, a tűrőképessége határára sodorta.

„Nem idegen tőlem a kemény munka. Mindig azt gondoltam, hogy a kemény munka a jó munka. De ez a műsor mégis megtört. Eljött a pillanat, amikor szükségem volt egy kis szünetre, el kellett tűnnöm. Elmentem egy hétre Mexikóba, csak a tengerparton feküdtem és pihentem. Most pedig úgy döntöttem, hogy egy év szünetet tartok. Azért, mert nehéz volt ezt a sorozatot elkészíteni” – fogalmazott.

Múlt hónapban, az Entertainment Weeklynek adott interjúban Holland arról is beszélt, a The Crowded Room forgatásán érezte először, hogy a munkája a magánéletére is hatással van, és nem tud szabadulni a karakterétől. „A karaktert láttam, de magamat nem” – mondta. Az interjúban felidézte, egy alkalommal nagyon erős késztetést érzett, hogy leborotválja a fejét, hátha így megszabadulhat a szerep hatásától. „Persze akkor még a forgatás közepén voltunk, nem tehettem meg… de ilyet korábban soha nem éreztem”.

A színész az utóbbi időben nyíltan beszélt a mentális problémáiról és arról is, hogy egy időben alkohollal próbálta elnyomni a feszültséget magában. Az Entertainment Weeklynek azt mondta, már lassan másfél éve józan, és többek között a The Crowded Roomnak köszönheti, hogy elkezdett tudatosan foglalkozni a saját mentális egészségével. Mint mondta, most már felismeri, mik azok, amik „triggerelik”, többek között ezért is próbálja magát távol tartani a közösségi médiától.

Azt azért hangsúlyozta, hogy nem fog eltűnni, már csak azért sem, mert nagyon büszke a sorozatra, és szeretné a rajongókkal együtt megélni a fogadtatását. „Úgy érzem, kemény munka nem veszett kárba” – mondta. Kérdés, meddig élvezheti a visszavonulását, a hírek szerint ugyanis már elkezdődtek a negyedik Pókember-film előkészületei.

A sorozat június 9-én debütál az Apple TV+-on.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!